A Kárpátaljai Magyar Nagycsaládosok Egyesülete (KMNE) szervezésében Beregszászban elkezdődött az idei első tábor, a Horváth Anna alkotóhét, melynek keretében mintegy félszáz gyerek ismerkedik az agyagozás, a festészet alapjaival.
Írta: Kovács Erzsébet | Forrás: Kárpátinfo.net | 2024. június 28.
A Kárpátaljai Magyar Nagycsaládosok Egyesülete (KMNE) szervezésében Beregszászban elkezdődött az idei első tábor, a Horváth Anna alkotóhét, melynek keretében mintegy félszáz gyerek ismerkedik az agyagozás, a festészet alapjaival.
Horváth Annát elsősorban keramikusként tartják számon, ám a kisplasztika, a grafika és a festészet terén is jelentőset alkotott.
Ezen a héten a táborba jelentkezők mindegyik műfajban kipróbálhatják magukat. Méghozzá nagyszerű mentorok, többek között Horváth Anna egykori tanítványai – többek között Homoki Gábor tiszapéterfalvai festő és a Munkácsy-díjas Matl Péter szobrászművész – irányítása mellett.
- Ezzel a táborral is tisztelgünk Horváth Anna emléke előtt. Nem véletlenül választottuk ezt a helyszínt, a beregszászi római katolikus templom és a Pásztor Ferenc Közösségi Ház közti teret, hisz itt a szomszédságban építettük fel a Horváth Anna Múzeumot is, amely remélhetőleg ősszel hivatalosan is átadásra kerül – mondta el a sajtónak nyilatkozva Tarpai József, a KMNE elnöke. – Szeretnénk a hét folyamán megismertetni a gyerekekkel Horváth Anna munkásságát, életútját, így pénteken a művésznőről készült filmet is bemutatjuk. Azt szeretnénk, hogy a kivételes képességű művésznő, aki a beregszászi közösség életére igen nagy hatást gyakorolt, szellemi öröksége a művészet iránt érdeklődő fiatalok munkáiban, törekvéseiben tovább éljen. A tábor résztvevői meghívott művészeink segítségével természetesen alkotómunkában is részt vesznek, hisz úgy véljük, a művészetek megismerése, az alkotás folyamatában való elmélyülés segít abban, hogy a gyermekeink személyisége kiteljesedjen. Úgy állítottuk össze a programot, hogy minőségi közösségi együttlétben legyen részük a jelentkezőknek.
A megnyitót követően aztán kezdetét vette az alkotó munka. Ezen a napon Kutasi Csaba tiszapéterfalvai festővel, grafikussal film kinematika tiszkópot készítettek, ami a mozgás illúzióját kelti, Ruszin Emmával pedig az agyagozás és a korongozás alapjaival ismerkedtek. A hét folyamán részt vesz a tábor munkájában a már említett Matl Péter és Homoki Gábor, illetve Gál Olga, Hubály Ljudmilla, Román Elina is.
Hat esztendő kihagyás után Técsőn ismét megtartották az Arany Ősz Kórus- és Néptánctalálkozót, a szórványmagyarság egyik kiemelt rendezvényét. Amelyik egyedülálló módon abban az évben indult útjára, amikor megalakult a kárpátaljai magyarság legjelentősebb érdekvédelmi szervezete, a KMKSZ. Fontos, ho...
Huszonkettedik alkalommal szervezték meg a Rákóczi Egyetemen a Fiatal Kárpátaljai Magyar Kutatók Konferenciáját A GENIUS Jótékonysági Alapítvány a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Egyetemmel együttműködve minden év őszén, a Magyar Tudomány Napja alkalmából szervezi meg a Fiatal Kárpáta...
Magyarország Ungvári Főkonzulátusa november 6-tól ad otthont Ihor Lucenko festőművész egyéni kiállításának, melyen jellegzetes világába kaphatunk betekintést. A kárpátaljai születésű festőművész alkotásait sajátos világlátás, a szülőföld iránti szeretet és ragaszkodás jellemzi. A külképviselet auláj...
November 7-én ünnepélyesen megnyitották Magyarország tiszteletbeli konzulátusát a délnyugat-ukrajnai Csernyivci városában. A tiszteletbeli konzuli feladatokat Ljubomir Makovijcsuk látja el.