Homoki Gábor kiállítás-megnyitója

Írta: Lőrincz P. Gabriella | Forrás: KMMI | 2011. augusztus 18.

2011. augusztus 12-én nyílt meg Homoki Gábor festményeinek kiállítása Beregszászon, az Európa –Magyar Házban. A tiszapéterfalvai fiatal festőművészt Zubánics László a Kárpátaljai Magyar Művelődési Intézet (KMMI) elnöke köszöntötte, majd Borbély Ida, a Tiszapéterfalvai Képtár igazgatója méltatta egykori tanítványát. A rendezvényt megtisztelte jelenlétével Kerekes Henrietta konzulasszony.

Homoki Gábor kiállítás-megnyitója

Ezek után Seres János, a Kárpátaljai Református Egyház Ugocsa és Máramaros megyés esperese köszöntötte a művészt, aki egyben presbitere a tivadarfalvai református gyülekezetnek.

A gondolatiság, a mély vallásosság, az igaz hit és szeretet tükröződése tárul elénk egy-egy Homoki kép láttán. A víz tisztasága, a krisztusi megváltás gyakorta megjelenik a vásznon, továbbá visszatérő téma a Tisza-táj is. Érezhető a képekből a szülőföldhöz, a természethez való ragaszkodás, csodálat és tisztelet.

A 34 éves művész a Lembergi Művészeti Akadémia kerámia szakán szerzett diplomát, jelenleg a Tiszapéterfalvai Művészeti Iskola igazgatója és tanára. 2007 óta tagja a Munkácsy Mihály Alkotó Egyesületnek.

A tárlaton részt vett egy 32 főből álló felvidéki delegáció, Mézes Rudolf, Csemadok országos alelnökének vezetésével. A kiállítást zenéjével színesítette a Kokas- banda.
A Homoki Gábor képei megtekinthetőek, Beregszászon , az Európa- Magyar Ház kiállító termében.

Hírek

  • Ma is él Egry Ferenc és az egykori harangöntöde emléke Kisgejőcön

    Kisgejőcön ma is találkozni lehet Egry Ferenc emlékével: az iskola, a templomok harangjai és az egykori öntöde nyomai mind az egykori harangöntő mester örökségét és mesterségét őrzik.

  • „Nagyon szép gyermekkorom volt” – interjú Petrusevics Vivien Nikolett festőművésszel

    A Munkácsy Mihály Magyar Ház évek óta rendszeresen ad otthont kárpátaljai művészek kiállításainak. Számos ismert és kezdő festőművész is bemutathatta már itt alkotásait az érdeklődő közönségnek. Szeptember 10-én Petrusevics Vivien Nikolett, az Irka gyermeklap illusztrátorának műveiből nyílt kiállítá...

  • Helyi hagyományok napja a Szinevéri kistérségben

    Első alkalommal rendezték meg a helyi hagyományok napját a Szinevéri kistérségben. A szeptember 12-i rendezvénynek egy tanya adott otthont, ahol helyi mesterek, termelők, lakosok és turisták találkoztak.

  • Hetedik éve töretlenül zajlik a néptáncoktatás

    Most, amikor ilyen nehéz helyzet uralkodik az országban, még fontosabbá válik az itthon maradt gyerekek figyelmét a kultúrára, örökségünk felé fordítani, és a programok talán egy picit hozzásegítik őket a szülőföldön való maradáshoz. Az is fontos, hogy a kulturális programok ne csak a nagyobb telepü...

Események

Copyright © 2026 KMMI