Hidak Európa népei között

Írta: Tudósító | Forrás: Kiszó | 2011. június 16.

A magyarok és a pannon térség más népei közt mintegy hidat képeznek azok az alkotóművészek, akiknek a kiállítása, illetve azok a történelmi személyiségek, akiknek a munkássága – Surján László néppárti európai parlamenti (EP) képviselő szervezésében – csütörtökig tekinthető meg az EP brüsszeli székházában. A tárlaton egyfelől három neves képzőművész szobrai és érméi láthatók.

Hidak Európa népei között

A korondi származású Józsa Judit terrakotta kisplasztikái, Lebó Ferenc győri éremművész érméi, valamint a Vereckei-hágón lévő emlékművet készítő, munkácsi Matl Péter szobrai Szent István azon üzenetét tolmácsolják, miszerint „az egynyelvű és egyszokású ország esendő”, olvasható a kiállítás anyagának ismertetőjében. Másfelől olyan személyeket mutat be a kiállított anyag, akik közül egyesek idegenből jöttek, de Magyarországon tevékenykedtek, mások magyarnak születtek, de külhonban alkottak. A bemutatottak közt szerepel például Árpádházi Szent Erzsébet, Kapisztrán Szent János, Bél Mátyás, Salkaházi Sára, Kőrösi Csoma Sándor. Üzenetüket a mai európai terminológiával mutatják be az érdeklődőknek. Az ismertető szerint a bemutató célja, hogy ezek a példaképek erősítsék az összetartozás érzését, járuljanak hozzá a közös regionális identitástudat elmélyüléséhez.

Hírek

  • Ma is él Egry Ferenc és az egykori harangöntöde emléke Kisgejőcön

    Kisgejőcön ma is találkozni lehet Egry Ferenc emlékével: az iskola, a templomok harangjai és az egykori öntöde nyomai mind az egykori harangöntő mester örökségét és mesterségét őrzik.

  • „Nagyon szép gyermekkorom volt” – interjú Petrusevics Vivien Nikolett festőművésszel

    A Munkácsy Mihály Magyar Ház évek óta rendszeresen ad otthont kárpátaljai művészek kiállításainak. Számos ismert és kezdő festőművész is bemutathatta már itt alkotásait az érdeklődő közönségnek. Szeptember 10-én Petrusevics Vivien Nikolett, az Irka gyermeklap illusztrátorának műveiből nyílt kiállítá...

  • Helyi hagyományok napja a Szinevéri kistérségben

    Első alkalommal rendezték meg a helyi hagyományok napját a Szinevéri kistérségben. A szeptember 12-i rendezvénynek egy tanya adott otthont, ahol helyi mesterek, termelők, lakosok és turisták találkoztak.

  • Hetedik éve töretlenül zajlik a néptáncoktatás

    Most, amikor ilyen nehéz helyzet uralkodik az országban, még fontosabbá válik az itthon maradt gyerekek figyelmét a kultúrára, örökségünk felé fordítani, és a programok talán egy picit hozzásegítik őket a szülőföldön való maradáshoz. Az is fontos, hogy a kulturális programok ne csak a nagyobb telepü...

Események

Copyright © 2026 KMMI