Határok nélkül

Írta: Füzesi Magda | Forrás: Beregi Hírlap Online | 2011. május 30.

Örvendetes, hogy a beregvidéki hívő emberek keresik a kapcsolatot anyaországi testvéreikkel. E kapcsolattartás jegyében érkeztek vidékünkre a múlt hét végén a Budapest-Pesterzsébet Központi Református Egyházközség képviselői, Búcsú reformátusainak testvérei is. A közösség képviseletében ezúttal a templomi kórus 30 tagja járt Kárpátalján Takaró Mihály karnagy vezetésével.

Határok nélkül

A budapesti énekkar szolgált május 21-én a beregszászi Esze Tamás-mellszobor avatóünnepségén, és aznap este a nagyberegi református templomban is műsort adott. Nagy Béla, a Kárpátaljai Református Egyházkerület főgondnoka, megköszönve a nagyberegi szolgálatot, hangsúlyozta: a testvérgyülekezeti kapcsolatok elősegítik az identitástudat erősítését, a magyar kultúra megőrzését.

Hírek

  • Ma is él Egry Ferenc és az egykori harangöntöde emléke Kisgejőcön

    Kisgejőcön ma is találkozni lehet Egry Ferenc emlékével: az iskola, a templomok harangjai és az egykori öntöde nyomai mind az egykori harangöntő mester örökségét és mesterségét őrzik.

  • „Nagyon szép gyermekkorom volt” – interjú Petrusevics Vivien Nikolett festőművésszel

    A Munkácsy Mihály Magyar Ház évek óta rendszeresen ad otthont kárpátaljai művészek kiállításainak. Számos ismert és kezdő festőművész is bemutathatta már itt alkotásait az érdeklődő közönségnek. Szeptember 10-én Petrusevics Vivien Nikolett, az Irka gyermeklap illusztrátorának műveiből nyílt kiállítá...

  • Helyi hagyományok napja a Szinevéri kistérségben

    Első alkalommal rendezték meg a helyi hagyományok napját a Szinevéri kistérségben. A szeptember 12-i rendezvénynek egy tanya adott otthont, ahol helyi mesterek, termelők, lakosok és turisták találkoztak.

  • Hetedik éve töretlenül zajlik a néptáncoktatás

    Most, amikor ilyen nehéz helyzet uralkodik az országban, még fontosabbá válik az itthon maradt gyerekek figyelmét a kultúrára, örökségünk felé fordítani, és a programok talán egy picit hozzásegítik őket a szülőföldön való maradáshoz. Az is fontos, hogy a kulturális programok ne csak a nagyobb telepü...

Események

Copyright © 2026 KMMI