Hatalmas kárpátaljai siker a Virtuózok 10. válogatóján

Írta: SD | Forrás: karpataljalap.net | 2025. január 23.

Virtuózok 10., jubileumi évada egy igazán különleges pillanatot hozott, hiszen a tehetségkutató nemcsak Magyarország, hanem a Nemzetpolitikai Államtitkárságnak köszönhetően a külhoni magyar közösségek fiatal zenészeinek is bemutatkozási lehetőséget biztosított. Kárpátaljáról 8 diák is megmérettette magát, akik közül ketten továbbjutottak az elődöntőbe, hárman pedig különdíjban részesültek.

Hatalmas kárpátaljai siker a Virtuózok 10. válogatóján

A rendezvényen köszöntőbeszédet mondott Nacsa Lőrinc nemzetpolitikáért felelős államtitkár. „A tehetség nem ismer határokat, hisz rengeteg tehetséges fiatal zenész él a határainkon túl is” – hangsúlyozta, kifejezve, hogy a külhoni magyar fiatalok is ugyanúgy a magyar kultúra és zenei hagyományok fontos részei, mint anyaországi társaik.

Nacsa Lőrinc a beszédében kifejezte büszkeségét a Kárpát-medence különböző pontjairól érkezett tehetségek iránt. Idén összesen több mint 20 fiatal diák képviselte Erdélyt, Kárpátalját – a legtöbben, 8 zenészpalántával –, Felvidéket és Vajdaságot a budapesti előválogatón. Az államtitkár külön kiemelte, hogy ezek a diákok előadásaikkal nemcsak a tudásukat, hanem régiójukat és kultúrájukat is bemutatták. „Nagyon fontos, hogy ti mind – így közeledve a magyar kultúra napjához – a magyar kultúra külhoni nagykövetei vagytok” – mondta, méltatva a fiatalok szerepét abban, hogy őrzik és továbbviszik a magyar identitást szülőföldjükön.

A rendezvény során elhangzott, hogy a magyar kormány politikája az egységes nemzet gondolatát képviseli. „A magyar kormány politikája arról szól, hogy egységes nemzetben gondolkodunk, egy nemzetben gondolkodunk, ezért örömmel fogadjuk az ilyen versenyekre is akár a Magyarországról, akár a külhonból érkező versenyzőket” – emelte ki Nacsa Lőrinc, aki ezzel is hangsúlyozta, hogy a tehetségek nemcsak hazai, hanem nemzetközi szinten is fontosak, és minden lehetőséget meg kell adni számukra a kibontakozáshoz.

A rendezvény végén az államtitkár kifejezte, hogy reméli, a következő években még több külhoni előválogatót tudnak majd szervezni, és egyre több fiatal tehetséget vonhatnak be. „Nagyon fontos, hogy megtaláljuk a jövő muzsikusait, hiszen ezzel nemcsak a fiatalok fejlődését segítjük, hanem a teljes magyar kultúra gyarapodását is” – tette hozzá.

Hankó Balázs kultúráért és innovációért felelős miniszter a Virtuózok 10., jubileumi évadán a magyar nemzet zenei kiválóságait méltatta, kiemelve, hogy a klasszikus zene mélyen beágyazódott a magyar identitásba. „Kodály, Bartók, és büszkék vagyunk arra, hogy nemzetünk a zenei tehetségek nemzete is” – fogalmazott, aláhúzva a Virtuózok verseny fontosságát mint a magyar kultúra nemzetközi képviseletét.

A miniszter hangsúlyozta, hogy a verseny nemcsak Magyarországot, hanem a külhoni magyar közösségeket is összekapcsolja, így a fiatal tehetségek Erdélyből, Felvidékről és más régiókból is képviselik a magyar nemzetet. „Mi együvé tartozunk” – mondta, jelezve, hogy a Virtuózok a zene erejével hidat képez a különböző kultúrák között.

A zenei oktatás, különösen a Kodály-módszer nemzetközi elismertsége is szóba került. „A Kodály-oktatásunk világszerte híres” – tette hozzá. Hankó Balázs végül arra biztatta a fiatalokat, hogy szeressék és ápolják a klasszikus zenét, mivel ez a kultúrájuk és identitásuk alapja. „Szeressétek a klasszikus zenét, mert az nektek jó” – zárta beszédét.

A határon túli versenyzők közül hárman is bejutottak az elődöntőbe. Hatalmas siker, hogy Kárpátaljáról 2 ifjú virtuóz is sikeresen vette ezt az akadályt: Paládi Máté (zongora) és Szülek Dániel Miklós (trombita). Különdíjat kapott Bíró Ágnes, Kláriková Zsófia és Pallagi Fanni.

Virtuózok nem csupán egy zenei verseny, hanem egy olyan platform, ahol a fiatalok nemcsak a zenei tudásukat, hanem a magyar kultúra iránti elkötelezettségüket is bizonyíthatják. Az idei év különösen fontos, hiszen a külhoni magyar fiatalok tehetsége ismét reflektorfénybe került. A rendezvény üzenete világos: a tehetség határtalan, és minden lehetőséget meg kell adni a fiatalok számára, hogy álmaik valóra váljanak, akár Magyarországon, akár a külhoni közösségekben.

A Virtuózok további csillogását figyelemmel kísérhetik április 25-től, péntekenként a Duna Televízió műsorán.

Hírek

  • Együtt szeretetben – karácsonyi ünnepség a munkácsi magyar közösségben

    Az advent csendes várakozása és a karácsony közeledtének örömteli izgalma meghitt és igazán lélekemelő hangulattal töltötte meg a Munkácsy Mihály Magyar Ház rendezvénytermét december 21-én, amikor a Latorca-parti város magyarsága újra összegyűlt, hogy az összetartozás jegyében együtt élje át a szere...

  • Miért ünnepeljük Jézus születését december 25-én?

    A karácsonyt minden évben december 25-én tartjuk, miközben a történészek és teológusok szerint Jézus születése aligha esett a téli hónapokra. A kereszténység második legnagyobb ünnepe az év legsötétebb időszakára került, amelynek szimbolikája egészen a pogány hagyományokig nyúlik vissza.

  • Karácsonyi ritmusok: ünnepi kiállítás az ungvári főkonzulátuson

    Ünnepi hangulatú kiállításmegnyitóra került sor advent időszakában Magyarország Ungvári Főkonzulátusa épületében. A „Karácsonyi ritmusok” című tárlaton Kopriva Attilafestőművész, művészettörténész, egyetemi tanszékvezető, valamint tanítványai – Janco Mária, Ruscsák Natália és Verbovszka Zsófia – mut...

  • Vidám ünnepi műsorral búcsúztatták az évet a Rezeda tehetségei

    Félévzáró ünnepi műsorra várták a Rezeda Folkműhely növendékei a szülőket, hozzátartozókat, vendégeket. A Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színházban megtartott műsor résztvevőit Orosz Enikő köszöntötte.

Események

Copyright © 2025 KMMI