Hagyományőrző napok Mezőváriban, ötödször – Barátságszövés a tánc, a zene erejével

Írta: Kovács Erzsébet | Forrás: karpatinfo.net | 2025. július 28.

Mezőváriban az elmúlt héten ismét vidám gyermekzsivalytól, népzenétől volt hangos az Egy ház a Nemzetért közösségi tér. A BorzsaVári Tehetséggondozó Művészeti és Hagyományőrző Civil Szervezet immáron ötödik alkalommal rendezte meg a Népi és Hagyományőrző Napokat, melyre a helyi fiatalok mellett eljöttek – akárcsak az előző években – Oroszi, Bene, Csoma néptáncosai, népzenészei is, és idén a halábori meg a badalói gyerekek is bekapcsolódtak a háromnapos tábor programjába. Ahol ezúttal is a néptáncé, a népzenéé volt a főszerep, de különböző kézműves mesterségekkel is ismerkedtek a résztvevők, s természetesen rengeteg játék várta a mintegy nyolcvan fiatalt.

Hagyományőrző napok Mezőváriban, ötödször – Barátságszövés a tánc, a zene erejével

– A kezdetek kezdetén azzal a céllal indítottuk a tábort, hogy fiataljaink figyelmét ráirányítsuk eleinktől kapott hagyományainkra, újratanuljuk azt, ami mára esetleg feledésbe merült, s megőrizzük, továbbadjuk, amit nagy- és dédszüleinktől örököltünk. És persze, hogy közösséget, kapcsolatokat erősítsünk, amire ebben a mai helyzetben, amikor egyre fogyunk, igen nagy szükség van – nyilatkozta a sajtónak Kovács Erika szervező. Aki azt is elmondta, hogy végtelenül hálás Istennek, amiért minden nehézség ellenére immáron ötödik alkalommal rendezhették meg itt a hagyományőrző napokat. – Látjuk, hogy igény van rá, és úgy véljük, ma még inkább szükség van az ilyen közösségépítő, -erősítő alkalmakra, mint bármikor. És hálás vagyok azért is, mert ma már saját nevelésű oktatóink is vannak.

Öt évvel ezelőtt igencsak nehéz időszakban indították ezt a programot.

– Ahogy a mondás is tartja, teher alatt nő a pálma – mondja Kovács Sándor, a BorzsaVári Tehetséggondozó Művészeti és Hagyományőrző Civil Szervezet elnöke. – Minket is Isten mindig akkor indít valami új kezdeményezésre, amikor sokan csendesen elviselik a megpróbáltatásokat. Ez a tábor a Covid idején indult, s most, a háborús helyzetbe is sokaknak erőt, bátorítást ad. S hogy érdemes csinálni, ezt bizonyítják az eredmények, az, hogy jönnek és várják a fiatalok az alkalmakat, hogy újabb települések hagyományőrzői csatlakoznak hozzánk, és – mint látják-hallják – a gyerekek lelkesen énekelnek, táncolnak, zenélnek, s bízunk benne, hogy az itt tanultakat megőrzik, s majd tovább is adják.

A nagyszerű zenész-szervező házaspár mellett immáron lányuk, Abigél is részt vesz a munkában. Aki itt kapta a gyökereket, s ma már szárba szökkent az elvetett mag: a Nyíregyházi Művészeti Szakgimnázium ének szakán növesztgeti ágait, s jövőre a budapesti zeneakadémián szeretné majd folytatni a tanulmányait. De már zenekarokban is énekel: a BorzsaVári Népi Zenekarban, a KRISZ együttesben és Magyarországon a Prima Volta zenekarban is kamatoztatja tudását. A táborban pedig már édesanyja válláról is vesz le terheket: harmadik éve ő tanítja az énekeket.

– Úgy vélem, a népdaloknak ereje van. Eleink örömüket, bánatukat kiénekelték magukból, s ezt át kell adni, meg kell tanulni/tanítani. A gyerekek pedig olyan tiszta szívvel énekelnek, hogy öröm velük foglalkozni. A galgamenti és szatmári énekek után idén szilágysági dalokat tanultak a gyerekek.

A szilágysági muzsika mellett ennek a tájegységnek, illetve a moldvai csángók táncaival ismerkedtek a fiatalok Torma István és Mondics Benita vezetésével. De tanultak népi játékokat is, valamint hangszeres oktatásra is lehetőség nyílott. Emellett a kézműveskedés sem maradt el – igencsak nagy népszerűségnek örvendett a gyerekek körében a szövés, nemezelés, gyöngyfűzés is. Az elkészített munkákból kiállítást szerveztek. A táborban szerzett tánc-, ének- és zenetudásukról pedig a résztvevők pénteken egy igencsak színvonalas gálaműsorban adtak számot.

Hírek

  • Hagyományőrző napok Mezőváriban, ötödször – Barátságszövés a tánc, a zene erejével

    Mezőváriban az elmúlt héten ismét vidám gyermekzsivalytól, népzenétől volt hangos az Egy ház a Nemzetért közösségi tér. A BorzsaVári Tehetséggondozó Művészeti és Hagyományőrző Civil Szervezet immáron ötödik alkalommal rendezte meg a Népi és Hagyományőrző Napokat, melyre a helyi fiatalok mellett eljö...

  • Mondd el ma: Szabad a tánc!

    Ha táncról van szó, akkor az embernek az öröm, a kikapcsolódás, a felhőtlen időtöltés, a szabadság jut eszébe. Hiszen a tánc akkor születik, ha már elfogynak a szavak, és az ember egész testével szeretné kifejezni az érzelmeit, átéléseit. Most négy személyt kértünk meg, hogy mégis szavakkal mondják ...

  • Anna-napi néphagyományok, hiedelmek, mulatságok

    Július 26-án ünnepeljük az Anna névnapot, mely egyúttal Szent Anna ünnepnapja is. A nap mulatsággal, bállal való megünneplése ma is szokás. Az Anna-naphoz számos néphagyomány és hiedelem is kapcsolódik.   Az Anna közvetlenül a héberből átvett név, eredeti formája Channá, Hanná. Jelentése:...

  • Emléktáblákkal összekapcsolt magyar sorsok

    A Beregszászért Alapítvány munkája túlmutat a kőbe vésett portrékon. E tevékenység a nemzeti identitás újraírása és megerősítése a Kárpát-medence perifériáján. Legyen szó festőről, katonáról vagy rendezőről, az ő történetükön keresztül mi is visszatalálhatunk saját történetünkhöz. Zahoray János munk...

Események

Copyright © 2025 KMMI