Hagyományőrző és művészeti napok Mezőváriban

Írta: Hegedűs Csilla | Forrás: KISZó | 2023. augusztus 09.

Immár harmadik alkalommal tartották meg Mezőváriban a népi, hagyományőrző és művészeti napokat. A programot idén is a BorzsaVári Tehetséggondozó Művészeti és Hagyományőrző Civil Szervezet rendezte, a foglalkozásoknak az Egy Ház a Nemzetért elnevezésű épület adott otthont. A háromnapos programsorozat keretében a 4-18 éves résztvevők számos hangszeren tanulhattak, népi énekeket és táncokat sajátíthattak el, kézműveskedhettek, és ez csak néhány a sok-sok lehetőség közül.

Hagyományőrző és művészeti napok Mezőváriban

– Nagy örömünkre szolgál, hogy immár harmadszor sikerült megrendezni a tábort. A cél változatlan, örökségünk ápolása, átadása a következő generációnak. Programjaink évről évre színesebbek, idén hangszeres oktatással bővült a repertoár, a hegedű-, harmonika-, brácsa-, nagybőgő- és furulya- mellett most citera- és szaxofonoktatás is zajlik – fejtette ki Kovács Sándor. – Összesen 110 gyerek vett részt a táborban, a helyiek mellett a környező (Sárosoroszi, Bene, Tiszacsoma, Borzsova, Badaló) településekről is érkeztek. Mindez azt bizonyítja, hogy itthon lenni jó, és azokat is hazavárjuk, akik ideiglenesen távol vannak – tette hozzá a BorzsaVári Tehetséggondozó Művészeti és Hagyományőrző Civil Szervezet elnöke.

A Beregszászból érkezett Biláncsik Szergej grafikus egyik hobbija az agyagolás, amit szívesen mutatott és tanított meg az érdeklődőknek.

– A gyerkőcök nagyon szeretnek agyaggal dolgozni, tetszik nekik, hogy milyen szép figurák, edénykék kerülnek ki a kezük alól. A polcon már megannyi alkotás látható, a legaktívabbak a kisiskolások, azok pedig, akik az elmúlt két évben is dolgoztak vele, már nagyon ügyesen forgatják a korongot – mondta.

Mint kiderült, kis időre a helyi ovisokat is fogadták, velük az óvó nénik mellett Kovács Erika foglalkozott. – A Tündérkert Református Óvoda kis lakói mindennap délig vannak itt, és válogathatnak, mivel szeretnének foglalkozni. Leginkább a kiszámolós népi játékokat kedvelik, de a kézműveskedéssel is le lehet őket kötni. Tehát mindenki boldog, ők azért, mert jól szórakoznak, mi pedig azért, mert látjuk, hogy van utánpótlás – hangsúlyozta a népijáték és -énekoktató. Hozzátette, kellemesen érte őket, mennyire szerették a gyerekek a meséket.

Amíg a kisebbek kézműveskedtek, addig a nagycsoportosokkal Kovács Abigél foglalkozott a népi ének órán. Komolyan vették a próbát, hiszen a gálakoncertre készültek, ott adták elő a tanultakat.

– Nagydobronyi énekekkel ismerkedtek, a táncok is ehhez a tájegységhez kapcsolódnak. Két csoporttal foglalkozunk, a nagycsoportosok többen vannak, és jól énekelnek, de a kisebbekre is büszkék vagyunk – mondta Abigél, aki Nyíregyházán tanul és már tavaly is besegített az édesanyjának, Erikának az énekoktatásba. Hozzátette, nagyon jó ez a program, hiszen itthon, a helyi és a környékbeli gyerekeket taníthatja, akik ismerik, szeretik. Az is fontos, hogy ha csak egy kis időre is, de kiszakítják őket a hétköznapokból, az okostelefon rabságából.

Minden napot táncházzal zártak.

Hírek

  • Népzeneoktató módszertani képzés Beregszászban

    A Hagyományok Háza Hálózat szervezésében ismét megrendezésre került a kárpátaljai népzenetanárok módszertani képzése, melyet Beregszászban, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Egyetemen tartottak meg. A kétnapos képzés résztvevőit Orosz Enikő, a Hagyományok Háza Hálózat kárpátaljai koordinátora ...

  • Közös éneklés, a béke misztériuma – Técsőn ismét megrendezték az Arany Ősz Kórus- és Néptánctalálkozót

    Hat esztendő kihagyás után Técsőn ismét megtartották az Arany Ősz Kórus- és Néptánctalálkozót, a szórványmagyarság egyik kiemelt rendezvényét. Amelyik egyedülálló módon abban az évben indult útjára, amikor megalakult a kárpátaljai magyarság legjelentősebb érdekvédelmi szervezete, a KMKSZ. Fontos, ho...

  • 200 éve a tudás és a társadalom szolgálatában

    Huszonkettedik alkalommal szervezték meg a Rákóczi Egyetemen a Fiatal Kárpátaljai Magyar Kutatók Konferenciáját  A GENIUS Jótékonysági Alapítvány a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Egyetemmel együttműködve minden év őszén, a Magyar Tudomány Napja alkalmából szervezi meg a Fiatal Kárpáta...

  • Ungváron megnyílt Ihor Lucenko A munkácsi vár című tárlata

    Magyarország Ungvári Főkonzulátusa november 6-tól ad otthont Ihor Lucenko festőművész egyéni kiállításának, melyen jellegzetes világába kaphatunk betekintést. A kárpátaljai születésű festőművész alkotásait sajátos világlátás, a szülőföld iránti szeretet és ragaszkodás jellemzi. A külképviselet auláj...

Események

Copyright © 2025 KMMI