Gyönyörű, modern felszereltségű színháza lett Szatmárnémetinek

Írta: Tudósítónk | Forrás: Szatmar.ro | 2015. december 22.

2015. december 18-án délben egy közel tízéves történet zárult le: 2005-ben kezdődött ugyanis a színház teljes felújításának a története. A végeredmény szemet gyönyörködtető: Thália szatmárnémeti temploma teljes egészében újjászületett, műszaki felszereltsége pedig irigylésre adhat okot bármelyik romániai színháznak. Egy éven keresztül folyt a lázas munka a műemléképületben, péntek délben pedig megtörtént a műszaki átadás.

Gyönyörű, modern felszereltségű színháza lett Szatmárnémetinek

Ugyan vannak még apróbb simítások, amiket el kell végezni, de azt kijelenthetjük: kívül-belül gyönyörű lett a színházépület.

A felújítás az Integrált Városrendzési Terv részeként valósult meg. A projekt összértéke 13,39 milló lej, ebből a vissza nem térítendő támogatás 9,94 millió lej volt.
A felújítás során gyakorlatilag a pincétől a tetőig – stílszerűen a zsinórpadlásig – minden újjászületett. Az épület külső részét teljes egészében felújították, voltak olyan részek, amelyeket újjá is építettek. Felújították a tetőt, teljes egészében megújult a belső tér. Új székek kerültek a nézőtérre és a páholyokba, újra látogatható a kakasülő is. Kicserélték a teljes elektromos hálózatot, a fűtésrendszert. Kicsit nagyobb lett a zenekari árok, modern fény- és hangtechnikával szerelték fel az előadótermet. Újra működik a forgószínpad, sőt egy hidraulikus lift is bővíti a színpad felszereltségét.

Szűcs Zsigmond projektmenedzser a Szatmár.ro-nak elmondta: a felújításról szóló hatástanulmány 2005-ben készült el, azóta hol támogatás nem volt rá, hol újra kellett készíteni a terveket.

Először nem is volt a közbeszerzésen nyertes kivitelező, másodszor lett sikeres az eljárás. A tervben is több hiba volt, amit sikerült időközben kijavítani, így hát kijelenthetjük: nem volt egyszerű az út a most átadott munkálatok befejezéséig. Mivel időközben megváltoztak a tűzvédelmi előírások, kicsit kevesebb széket sikerült elhelyezni a nézőtéren, de így is közel négyszázan nézhetnek meg egyszerre egy előadást, kényelmesebb körülmények között.

Tarr Szilárd, a kivitelező cég vezetője is megerősítette: nem volt egyszerű a dolga. Egy 16 hónapra tervezett munkát kellett 12 hónap alatt elvégezniük. A munkások éjt nappallá téve dolgoztak, vasárnap még 80-an munkálkodtak az épületben.

Dorel Coica polgármester megköszönte a munkáját mindenkinek, aki a projektben tevékenykedett, kiemelve Ilyés Gyula és Koncz Andrea érdemeit. A megnyitón felszólaló Kereskényi Gábor parlamenti képviselő, a Szatmárnémeti RMDSZ elnöke, aki a finanszírozási szerződés aláírásakor alpolgármesterként tevékenykedett, örvendetesnek nevezte, hogy a jelenlegi városvezetés tovább folytatta a megkezdett projektet és megköszönte Ilyés és Koncz rengeteg munkáját, amit a projektbe fektettek. Mint mondta: az Északi Színház épülete újra a város gyöngyszeme lett.

Ilyés Gyula egykori polgármestert is megszólaltatta a Szatmár.ro. Elmondta: hosszú út vezetett az átadásig, a projekt kezdeti lépéseinél sokan támadták is őt, hogy miért kezdeményezi azt, amikor nincs rá támogatás. Aztán sikerült nagy nehézségek árán belefoglalni a projektcsomagba, onnan pedig ha nehéz is, de egyenes volt az út a teljes felújításig. Szerinte nem csak azért örvendetes, hogy megvalósult a projekt, mert ennek köszönhetően a város ékszerdoboza, a műemléképület is újjászületett, hanem a modern technikai felszereltség miatt különlegesebbek, élvezhetőbbek lesznek a színdarabok, illetve a színházi személyzetnek is sokkal könnyebb lett a dolga.

Hírek

  • „A könyvtár olyan találkozási pont, ahol helye van az életnek” – kisfilm készült a kárpátaljai könyvtárosokról

    A kárpátaljai magyar könyvtárosok mindennapjait, elhivatottságát és közösségépítő munkáját mutatja be az Országos Széchényi Könyvtár legújabb kisfilmje. Az alkotás a Széchényi Ferenc Könyvprogram keretében tett kárpátaljai látogatások tapasztalataiból született, és bepillantást enged abba, miként őr...

  • A zene valóban varázsolt a II. ZeneVarázslat Klasszikuszenei Táborban – Megtelt a szeretetbatyu

    A zene varázsol. Határokat, távolságokat és korlátokat bont le ember és ember között. Nincsenek benne nyelvi akadályok, mert ugyanazt az üzenetet képes eljuttatni a szívhez akkor is, ha különböző nyelveken beszélünk. A zene összeköt, felemel, vigasztal, s ebben a sok bizonytalansággal terhelt világb...

  • Elhunyt Lizanec Péter nyelvészprofesszor

    Életének 97. évében, 2026. augusztus 8-án hajnalban elhunyt dr. Lizanec Péter nyelvészprofesszor, az Ungvári Nemzeti Egyetem Magyar Filológiai Tanszékének meghatározó oktatója, a Hungarológiai Központ volt igazgatója, a filológiai tudományok doktora, Ukrajna Érdemes Tudósa, valamint a Kárpátaljai Ma...

  • A háromszor felépült, kétszer lerombolt erősség

    Vidékünk egyetlen más középkori erődítménye sem járt be olyan kacskaringós történelmi utat, mint az ungvári vár. Háromszor, három különböző helyen építették fel, teljesen más várépítési stílusokban, és legutolsó, mai helyén is számos átalakítást ért meg. Ismerkedjünk hát meg kalandos történetével!

Események

Copyright © 2026 KMMI