Gyertyakészítő foglalkozás a Nagyberegi Tájházban

Írta: Hegedűs Csilla | Forrás: KISZó | 2025. november 01.

November utolsó napján ünnepeljük advent első vasárnapját, s gyújtjuk meg az első gyertyát a koszorún. Bár az még odébb van, a gyertyákat nem árt előre megvásárolni, de még jobb, ha azt saját kezűleg is el tudjuk készíteni. A Nagyberegi Tájházban mindig szezonhoz és alkalomhoz illő foglalkozásokkal kötik le a gyerekek figyelmét, legutóbb a gyertyakészítés hagyományos mesterségét ismerhették meg az iskolások egy interaktív, tanulással és szórakozással egybekötött kézműves foglalkozás keretében.

Gyertyakészítő foglalkozás a Nagyberegi Tájházban

A tájházba ezúttal tiszakeresztúri gyerekek érkeztek. A nap a tájházban tartott tárlatvezetéssel indult, ahol a résztvevők bepillanthattak a régi idők paraszti életébe, megismerkedhettek a mindennapi használati tárgyakkal, a népi kézművesség eszközeivel és a helyi hagyományokhoz kötődő szokásokkal. A bemutató után a tájház udvarán és kertjében tettek sétát, ahol a Szikura József Botanikus Kert sokféle növénye – köztük fűszer- és gyógynövények – keltette fel az érdeklődésüket. A természetközeli séta során a gyerekek nemcsak a növényvilág gazdagságával, hanem a környezetvédelem fontosságával is megismerkedtek.

Ám a nap fő témája a gyertyakészítés volt. A foglalkozáson a résztvevők többféle technikát is kipróbálhattak: a gyertyamártogatás, a gyertyasodrás és a gyertyaöntés folyamatát egyaránt megismerhették. Nagy lelkesedéssel készültek az úszógyertyák is, amelyek különleges formájuknak és fényüknek köszönhetően a víz tetején lebegve teremtettek meghitt hangulatot.

A tájház konyhájában közben a frissen sült csörögefánk illata töltötte be a teret. A hagyományos édesség elkészítésében a gyerekek is aktívan részt vettek: szaggatták, figyelték, hogyan aranyosodik a tészták széle a forró olajban. A közös sütés nemcsak finom falatokat, hanem igazi közösségi élményt is jelentett számukra.

A jó időnek köszönhetően az udvari népi játszóteret is használhatták a gyerekek. A program végére mindenki gazdagodott valamivel: tudással, kézügyességgel, élményekkel és természetesen saját készítésű gyertyákkal. A rendezvény ismét bizonyította, hogy a Nagyberegi Tájház nemcsak a múlt emlékeinek őrzője, hanem élő közösségi tér, ahol a hagyomány és a tanulás kéz a kézben jár. Az ilyen alkalmak segítenek abban, hogy a fiatalok megismerjék és megszeressék a népi kultúra értékeit, miközben felfedezik az alkotás örömét is.

Hírek

  • Színek és formák párbeszéde – Néger Krisztina jubileumi kiállítása Ungváron

    A Kárpátaljai Megyei Szabadtéri Néprajzi Múzeum (skanzen) ad otthont Néger Krisztina ungvári keramikus és iparművész jubileumi önálló kiállításának. A Színek és formák párbeszéde című tárlat ünnepélyes megnyitójára nem véletlenül került sor július 10-én, hiszen az alkotó azon a napon ünnepelte jubil...

  • Történelmünk, hagyományaink, elődeink megismerése egy helyen | KISZó-háttér

    A Tiszacsomai Honfoglalási Emlékparknál a honfoglalás kori temető és település szisztematikus régészeti feltárása 1986-ban kezdődött. Az ásatások során egy X. századi magyar határvédő közösség nyughelyét (több tucat feltárt sírral) és egy korabeli település maradványait tárták fel. Ezek a leletek bi...

  • Kárpátalja anno: Nyalábvár legendái

    A Prágai Magyar Hirlapban indított Regélő Romok címmel honismereti rovatot Dienes Adorján (1872–1957) római katolikus pap, író 1934-ben. A régi várakat bemutató írásaiból ugyanezen a címen könyvet is kiadott 1935-ben Rozsnyón. Ebben Nagyszőlős, Huszt, Királyháza, Ungvár, Munkács és Szerednye vá...

  • A természetet nem elég tanulni – meg is kell élni

    25 éves a KMPSZ Természetismereti és Természetvédelmi Tábora Negyedszázados jubileumát ünnepelte idén a Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség (KMPSZ) Természetismereti és Természetvédelmi Tábora, amely immár 25 éve segíti a fiatalokat abban, hogy élményszerűen fedezzék fel a természet csodáit, és...

Események

Copyright © 2026 KMMI