Gyereknap Beregdédában

Írta: H. Cs. | Forrás: Kárpáti Igaz Szó | 2010. július 05.

Beregdédában – a korábbi évek hagyományát folytatva – gyermeknapi juniálisra invitálták a helyieket. A könyvtárban rendezett gyermekkönyv-kiállítás után az óvoda nagycsoportosai és a kultúrház tánccsoportjai léptek fel, közben az ovisok verseltek egyre nagyobb bátorsággal. A színes műsor után Ki mit tud? következett. A különböző játékok is nagyon tetszettek a gyerekeknek, egyre hangosabban biztatták egymást.

Gyereknap Beregdédában

Volt olyan játék, amit többször is el kellett játszani, mert mindenki részt akart venni benne. Vetélkedtek itt a lányok a fiuk ellen, a kisebbek a nagyobbak ellen. Ezen a napon senki nem ment haza ajándék nélkül. A szervezők köszönetüket fejezik ki a Kelet-Európai Missziónak és Kozák István vállalkozónak, akik hozzájárultak ahhoz, hogy örömben és jókedvűen teljen el a gyermeknap.

Hírek

  • Tartalmas könyvcsomaggal gazdagodott néhány kárpátaljai könyvtár

    A Széchényi Ferenc Könyvprogram keretében három fordulóban új, a kereskedelmi forgalomból kikerült könyveket ajánlanak fel a Kárpát-medencei magyar könyvtárak számára. Az első szakasz, melynek során mintegy 13 ezer kötetet igényeltek a magyarországi és a határon túli könyvtárak, nemrég zárult le. A ...

  • Amikor a múlt tanítani kezd – különleges szeminárium pedagógusoknak

    2025.április 24-én a Kárpátaljai Pedagógus-továbbképző Intézet Beregszászi Tagozata módszertani és gyakorlati szemináriumot szervezett a magyar tannyelvű intézmények nép- és honismeretet oktató pedagógusai számára. A rendezvény az „Erő a múltból, jövő a közösségben” című interdiszciplinári...

  • Fókuszban a pásztorélet – tájházak napja a Nagyberegi Tájházban

    Életre keltek a hagyományok: népzene, kézművesség, táncház, népi játékok Szent György napjához közeledve, április 22-én ismét gyermekzsivaj töltötte be a Nagyberegi Tájház udvarát, ahol a Pro Cultura Subcarpathica civil szervezet immár nyolcadik alkalommal rendezte meg a Tájházak és Szabadtéri Mú...

  • Építészeti miniszobrot avattak az ungvári unió 380. évfordulóján

    Nem mindennapi záróakkorddal ért véget a Lehoczky Tivadar Kárpátaljai Megyei Honismereti Múzeumban az ungvári unió 380. évfordulója kapcsán rendezett nemzetközi tudományos konferencia. A vár udvarán felavatták azt a miniszobrot, amely az egykori Szent György-vártemplomot idézi meg. Az alkotás különl...

Események

Copyright © 2026 KMMI