Gombaszögi nyári tábor

Írta: Tudósító | Forrás: Felvidek.MA | 2012. június 08.

A nyaranta, általában július közepén sorra kerülő Gombaszögi Nyári Tábor mára a szlovákiai magyar ifjúság meghatározó nyári programjává vált. A több száz fiatal részvételével zajló esemény tábor, fesztivál és szabadegyetem jegyeit viseli magán, és a szlovákiai magyar egyetemisták testi és szellemi feltöltődését hivatott szolgálni. A Gombaszögi Nyári Tábor hosszú hagyományokra tekint vissza. Az első diáktábort az Ady Endre diákkör elődje, a prágai Szent György Kör rendezte 1928-ban.

Gombaszögi nyári tábor

A későbbiekben több helyszínen is megfordult a tábor, többek közt Abarán, Köbölkúton, Somodiban, Örsújfalun, Gímesen. Az utóbbi néhány évben a krasznahorkai vár árnyékában meghúzódó kemping ad otthont az eredeti nevét megőrző Gombaszögi Nyári Tábornak.

A rendezvény programja elsőosztályú zenei kínálattal szolgál, és neves közéleti, tudományos és politikai előadókat vonultat fel. A tábor alatt végig csapatjáték zajlik paintballal, tájfutással, iszapbirkózással, ügyességi és műveltségi vetélkedőkkel. Az előadói sátrak alatt, de akár a fűben fekve hallgatva is lehetőség van a szellemi és kulturális feltöltődésre. A tábor programja magas szintű politikai szereplőket vonultat fel, teret engedve a konstruktív vitának. A napok zárásaként az esti koncertek pedig az élvonalbeli fesztiválok felhozatalával vetekednek.

Idén sem lesz ez másként, a közéletet, zenét, tudományokat, de főleg a hangulatot egy helyen megtalálhatja az ifjúság, mindezt július 10. és 15. között a Gombaszögi Nyári Táborban, Krasznahorkán. Két zenei színpad is várja majd a táborozókat. A nagyszínpadon fellép az Intim Torna Illegál, a Budapest Bár, a P.A.S.O., a VAN Zenekar, a Kistehén, a Maszkura és a Tücsökraj és a Nemjuci. A hazai frontot erősíti a párkányi Jóvilágvan, a somorjai Renton And The Error Jam, a kassai Puding Pani Elvisovej és a rozsnyói All Devils. A CitySoul színpad a tábor egész ideje alatt alternatív zenei és művészeti programot kínál. A hazai és magyarországi DJ-k mellett rendszeresen fellép az Innerkozmos.

Az érdeklődők az eseményt a www.gombaszog.sk és a facebookon is nyomon követhetik.

Hírek

  • Ma is él Egry Ferenc és az egykori harangöntöde emléke Kisgejőcön

    Kisgejőcön ma is találkozni lehet Egry Ferenc emlékével: az iskola, a templomok harangjai és az egykori öntöde nyomai mind az egykori harangöntő mester örökségét és mesterségét őrzik.

  • „Nagyon szép gyermekkorom volt” – interjú Petrusevics Vivien Nikolett festőművésszel

    A Munkácsy Mihály Magyar Ház évek óta rendszeresen ad otthont kárpátaljai művészek kiállításainak. Számos ismert és kezdő festőművész is bemutathatta már itt alkotásait az érdeklődő közönségnek. Szeptember 10-én Petrusevics Vivien Nikolett, az Irka gyermeklap illusztrátorának műveiből nyílt kiállítá...

  • Helyi hagyományok napja a Szinevéri kistérségben

    Első alkalommal rendezték meg a helyi hagyományok napját a Szinevéri kistérségben. A szeptember 12-i rendezvénynek egy tanya adott otthont, ahol helyi mesterek, termelők, lakosok és turisták találkoztak.

  • Hetedik éve töretlenül zajlik a néptáncoktatás

    Most, amikor ilyen nehéz helyzet uralkodik az országban, még fontosabbá válik az itthon maradt gyerekek figyelmét a kultúrára, örökségünk felé fordítani, és a programok talán egy picit hozzásegítik őket a szülőföldön való maradáshoz. Az is fontos, hogy a kulturális programok ne csak a nagyobb telepü...

Események

Copyright © 2026 KMMI