Futás Kokóval – 800 méter a kárpátaljai rászorulókért

Írta: dózsa | Forrás: karpataljalap.net | 2020. október 08.

Az Ökumenikus Segélyszervezet aktivistái Budapesten, a Margitszigeten, hét beregszászi iskola diákjai pedig a Vérke-parti város futballstadionjában, virtuálisan összekapcsolva, egy időben futottak le 800 métert. Ezzel igyekeztek felhívni a figyelmet a határokon átívelő szolidaritás fontosságára, illetve az Ökumenikus Segélyszervezet kárpátaljai családokért indított októberi adománygyűjtésére. A futók mindkét helyszínen az Ökumenikus Segélyszervezet egységes, kék pólójában futottak, hátukon hirdetve a 1353-as adományvonal számát, hogy így buzdítsanak minél több embert adakozásra.

Futás Kokóval – 800 méter a kárpátaljai rászorulókért

A futás beregszászi helyszínén, a Barátság Stadionban Rajkó Balázs, a TV21 Ungvár televízió műsorvezetője köszöntötte a testnevelő tanáraikkal érkező gyerekeket. A virtuális kapcsolat létrejöttekor, amikor Kovács István „Kokó” olimpiai, világ- és Európa-bajnok ökölvívó köszöntötte a beregszászi gyerekeket, ők az előre megbeszélteknek megfelelően azt kiáltották: „Üdvözlünk, Kokó!” Majd egyszerre elrajtoltak a futók Budapesten és Beregszászban is.

Már hagyomány, hogy minden évben megszervezi az Ökumenikus Segélyszervezet a Beregszászi Jótékonysági Félmaratont, ezt a távot öt éve, minden októberben Kokóval futották végig a kárpátaljai gyerekek. Sajnos, idén a futóverseny a koronavírus-járvány miatt elmaradt, de ezt helyettesítették a mostani, két helyszínt virtuálisan összekapcsoló futással.

Miközben a gyerekek futottak, Gerevich János, az Ökumenikus Segélyszervezet kárpátaljai vezetője tudósítónknak elmondta: „A gyűjtés célja, hogy a segélyszervezet minél több olyan rászoruló családot, gyermeket és egyedül élő idős embert tudjon támogatni Kárpátalján, akik a járvány miatt most még nehezebb helyzetbe kerültek. Az összegyűlt pénzt a szervezet téli élelmiszer- és tűzifa-segélyakciójára, illetve a rászoruló gyermekek felzárkózását elősegítő – egész évben működő – program finanszírozására fordítja.”

Elmondta még, hogy minden telefonhívással 250 forinttal lehet támogatni a jótékonysági akciót.

A gyerekek két kört futottak a futballpálya körül, majd mind a hét iskola tanulói kaptak a figyelemfelhívó póló mellé egy sportszercsomagot a szervezőktől, amiért vállalták, hogy sportteljesítményükkel igyekeznek a jótékonysági akcióra felhívni az emberek figyelmét.

Hírek

  • Farsangolás az MCC-ben

    A farsangi időszak idén is vízkereszt napján kezdődött és viszonylag korán zárul, hiszen a húsvét április elejére esik. Hamvazószerda február 18-án lesz, így 2026 farsang farka az azt megelőző napokra esik. A farsang a közelgő tavasz örömünnepe, egyben a tél és tavasz jelképes küzdelmének megjelenít...

  • Gyógyító, aki vérét adta a hitéért – Szent Balázs püspökre emlékezünk

    A keresztény egyház február 3-án Szent Balázs vértanúra és püspökre emlékezik. A torokbántalmak védőszentjének alakját a Balázs-áldás szertartása és számos népi hagyomány őrzi. Babits Mihály költő halálos betegségének idején is fohászkodott a szenthez, miközben megírta a Balázsolás című me...

  • Kottába zárt örökség: bemutatták Márton István hegedűversenyének partitúráját

    Az Ungvári Zádor Dezső Zeneművészeti Szakközépiskolában mutatták be a Márton István. Versenymű hegedűre és szimfonikus zenekarra című kottakiadványt, ami egy olyan mű partitúrája, amely a kárpátaljai professzionális zenei kultúra egyik alapító alakjának életművéből kínál reprezentatív, nemzetközi sz...

  • „…verseimen még mindig érződik a szülőföld „virágpora” – Interjú Füzesi Magda József Attila-díjas költővel

    Füzesi Magda költő, újságíró 1952-ben született Nagyberegen, 1969-ben érettségizett a Nagyberegi Középiskolában. 1980-ban szerzett bölcsészdiplomát az Ungvári Állami Egyetemen. Előbb Beregszászban nyomdász, 1975-től újságíró, a Beregi Hírlap munkatársa, majd főszerkesztője. A lap magyar kiadásának f...

Események

Copyright © 2026 KMMI