Folyamatosan fejlődik a turizmus Beregszászban

Írta: K. K. | Forrás: karpataljalap.net | 2020. szeptember 10.

„Beregszász Kárpátalja egyik turisztikai központja” – hangzott el a Kárpátaljai Magyar Turisztikai Tanács vendégfogadói tanfolyamának oklevélátadó ünnepségén. Az ünnepség a Városi Művelődési Házban került megrendezésre szeptember 10-én.

Folyamatosan fejlődik a turizmus Beregszászban

Az átadó ünnepséget Mester András, a Kárpátaljai Magyar Turisztikai Tanács (KMTT) elnöke nyitotta meg. A vendégek köszöntését követően beszédében elmondta, hogy második alkalommal került megszervezésre a vendégfogadói tanfolyam, melynek célja olyan feltételeket teremteni Kárpátalján, amely a hazai turizmust európai szintre emeli.

Az okleveleiket átvevők között akadtak olyanok, akik már több mint 10 éve foglalkoznak falusi vendéglátással, panziók üzemeltetésével, illetve olyan új vendégfogadók is, akik most kezdenek komolyabban turizmussal foglalkozni.

Brenzovics László, KMKSZ elnöke örömét fejezte ki, hogy ilyen szép számmal jelen voltak a rendezvényen. „A kárpátaljai magyarság, Beregszász és egész Kárpátalja jövője számára rendkívül fontos a turizmus fejlődése” – hangsúlyozta az elnök úr. Valamint beszédében kiemelte, az „Egán Ede” Kárpátaljai Gazdaságfejlesztési Központ” Jótékonysági Alapítvány egyik fontos eleme a turizmus fejlődése, amely tervnek keretein belül hamarosan megkezdődik a pályázatok kifizetése. „Reményeink szerint hamarosan véget ér a koronavírus-járvány, amely jelentős mértékben akadályozza a turizmus fejlődését és újra virágozni fog vidékünkön is a turizmus” – zárta beszédét Brenzovics László

Ezt követően Babják Zoltán, Beregszász polgármestere köszöntötte a megjelenteket. A Kárpátaljai Magyar Turisztikai Tanács munkájának súlya felbecsülhetetlen, hangsúlyozta, ugyanis egy olyan régióban, ahol tulajdonképpen az ipar sajnos lecsengőben van, azokat az értékeket és természeti kincseket kell felhasználnunk, amely akár természetesen, akár megfelelő hozzáadott értékkel a hasznunkra válik, sőt, fejleszti gazdaságunkat. „Roppant fontos az, hogy aki volt egyszer Kárpátalján, az vissza akarjon jönni, és nemcsak azért, mert finomak a bográcsgulyásaink és gyönyörűek a hegyeink, hanem azért, mert tudjuk, hogy hogyan kell fogadni és elkísérni egy vendéget” – emelte ki a polgármester úr. Végezetül erőt, egészséget és jó munkát kívánt mindenkinek!

Hírek

  • Páratlan énekes egy hucul faluból

    Az ember lelke vágyik a szabadságra és a szépségre. Különösen egy olyan világban, ahol mindkettő teljesen elvész a szürke és kegyetlen mindennapok katlanjában. A léleknek kell a szabadság és a szépség, ehhez pedig jó választás Nazarij Jaremcsuk világa. Cikkünkben a Csernivci megyéből származó énekes...

  • 148 éve született Molnár Ferenc

    148 éve, 1878. január 12-én született Molnár Ferenc, A Pál utcai fiúk című regény szerzője, a legsikeresebb magyar színműíró. Alkotásaiban nem akarta leleplezni a polgári világ képmutatását, sem feltárni az emberi lélek mélységeit, célja „csupán” a szórakoztatás volt.

  • Olvasólámpa: Kárpátaljai Magyar Értéktár – Az épített örökség kiemelkedő darabjai

    Ezer évig nem volt itt semmi, állították a szovjet érában a hatalmi gépezetet kiszolgáló propagandisták. Ám mint utóbb kiderült, vidékünkön számos olyan jelentős szakrális és világi építmény, emlékjel található, amely méltán tarthat számot nemzettársaink érdeklődésére. Éljenek azok bárhol: itt, a „t...

  • Gát elfeledett híres szülötte, az Ybl Miklós-díjas Benjamin Károly

    Gát település szülöttei közül Kárpátalján és Magyarországon is nagy hírnévre tett szert Kovács Vilmos, a kárpátaljai magyar irodalom egyik legfigyelemreméltóbb képviselője, vagy Cipolla Gizella operaénekesnő, aki a Szovjetunió érdemes művésze, Ukrajna-szerte elismert művésznő. Nevüket a történelem-,...

Események

Copyright © 2026 KMMI