Fesztiválok – dömping helyett minőség

Írta: Dankulinec Nikolett, Varga Márta | Forrás: Kárpáti Igaz Szó Online | 2011. június 16.

A nyár, s a jó idő eljöttével megkezdődnek az iskolai szünet és a szabadság időszakai is. Ha nem tehetjük meg, hogy messzire utazzunk, keressünk itthon kikapcsolódást. Bátran kijelenthejtük, Kárpátalja nagyon sok programot kínál az érdeklődőknek. Fegyir Sándort, az Ungvári Nemzeti Egyetem turisztikai tanszékének vezetőjét faggattuk arról, milyen is lesz az idei nyár a fesztiválok szempontjából.

Fesztiválok – dömping helyett minőség

– A nyári fesztiválok időszaka már megkezdődött. Június 5-én Patakoson (Pac­kanyovo) került sor az elsőre, a Cseresznye ünnepére. Talán a legnagyobb szabású az e hónap 26-án Ungváron rendezendő Menyasszonyparádé lesz. Idén több országból is érkeznek résztvevők. Vendégeket invitáltunk Magyarországról, Lengyelországból, Szlovákiából is. A kovácsok fesztiváljára Rókamezőn, június 25–26-án kerül sor. A hagyományos diáktalálkozóra, a megye 18 felsőoktatási intézményéből érkeznek a résztvevők. Július 24-én indul az Ung–Bodrog vízitúra.

– Kitől próbálunk tapasztalatokat szerezni?

– Nyugat felé orientálódunk. Az ukrajnai fesztiválok jó része gyengén szervezett, ötletszegény. Mi a civil szervezetek és a magánvállalkozók segítségével igyekszünk fennmaradni. A hágón túl ez nem így működik, az állam segítségét várják. Ahhoz, hogy fesztiváljaink elérjék a nyugati színvonalat, még sok tanulnivalónk van, de véleményem szerint jó úton haladunk. A tavalyi év a mennyiségé volt, 304 rendezvényt bonyolítottunk le. Idén a minőségre helyezzük a fő hangsúlyt.

– Érkeznek-e Nyugat felől hozzánk, vagy több az országon belüli vendég?

– Kétségkívül többen vannak azok, akik Ukrajnából látogatnak el hozzánk, de sokan érkeznek Oroszországból is. Ők nagy kedvelői a konyhánknak, s élvezik az „eszem iszom” programokat is. A külföldről érkezők mind egyöntetűen állítják: a rendezvényeink családias hangulatúak. Ez valójában a falvakra jellemző.

– Mire számíthatunk ősszel?

– A program meg a szervezés, az egyeztetés stádiumában van. Az bizonyos, hogy Rahón idén is megrendezik a juhsajt ünnepét.

– Kárpátalja válhat-e vendéglátó nagyhatalommá?

– Igen, de ehhez még sok a tanulnivalónk. Ezért is próbáljuk tartani a kapcsolatot testvérvárosainkkal, illetve a szomszédos országokkal. A nyugati vendégek számára az jelenti a legnagyobb problémát, hogy nálunk kevesen beszélnek idegen nyelveket, nem megfelelő a tájékoztató rendszer. Sem a vasútállomáson, sem máshol nem tudják kisegíteni a turistákat.

Az idén kevesebb turistával számolnak az ugocsai falusi turizmussal foglalkozók. Évekig a népszerű és turistacsalogató fesztiválok közé tartozott a szőlősgyulai eperfesztivál. Sajnos az idén elmaradt.

– Ennek elsősorban személyes oka volt – mondja Jáger Katalin, a Dél-ugocsai Falusi Zöld Turizmus és Agrárturizmus Járási Egyesület vezetője, a rendezvény állandó szervezője. – Sajnos balesetet szenvedtem, amit még nem sikerült kihevernem, s nem tudtam a szervezésre koncentrálni. A másik ok pedig a szűkös anyagiak. Egyre nehezebbe támogatókat szerezni.

A hét végén Aklihegyen kerül sor négy ország – Ukrajna, Magyarország, Románia, Szlovákia – részvételével egy nagyszabású fesztiválra, mely gazdag programmal várja az érdeklődőket.

A Felső-Tisza-Vidéken igyekeznek folytatni a térségre jellemző programokat. Mint Ötvös Ida, a Viski Zöld Falusi Turizmus Szövetség vezetője elmondta, vasárnap nyitja kapuit a II. Viski Népzenei és Néptánctábor.

– Öt napon át ismert népművészek tanítják majd táncolni, zenélni a résztvevőket – mondja. – Augusztus utolsó vasárnapján ismét megszervezzük a koronavárosok találkozóját, melynek ezúttal Técső ad otthont. Ha minden a terveink és elképzeléseink szerint halad, szeptemberben első ízben szilvalekvár főző fesztivált tartunk. Ezen kívül még sok kisebb rendezvény ötlete van a tarsolyunkban.

(Következő számainkban a megye többi régiójában várható turistacsalogató rendezvényekről is hírt adunk.)

Hírek

  • A Kárpát-haza gazdagsága – jubileumi kiállítással ünnepelt az ASzakkör program

    Ünnepélyes keretek között tartották meg Lakiteleken az ASzakkör program 5 éves jubileumához kapcsolódó szakköri zárókiállítást, melyen a külhoni szervezetek, egyesületek képviselői vettek részt. A Nemzeti Művelődési Intézet által szervezett esemény a Kárpát-medence magyar közösségeinek alkotóerejét,...

  • Az ungvári miniszobrok nyomában

    Talán nincs is olyan lokálpatrióta, aki ne hallott volna az ungvári miniszobrokról. A bronzból készült miniatűrök hamar Kárpátalja megyeszékhelyének népszerű látványosságává váltak. Az első ilyen alkotás 2010-ben tűnt fel az Ung folyó partján. Az azóta eltelt 15 év alatt több mint 70 miniszobor kész...

  • Elérhetővé váltak online Liszt Ferenc levelei és naplói az OSZK Copia felületén

    Liszt Ferenc életét bemutató több mint 800 levél és 3 napló vált szabadon hozzáférhetővé az Országos Széchényi Könyvtár (OSZK) és a Zeneakadémia Liszt Ferenc Emlékmúzeuma és Kutatóközpontja közös projektjének eredményeként a nemzeti könyvtár Copia tartalomszolgáltatási felületén. A közzétett anyagna...

  • „Az, hogy mindannyian zenészek vagyunk, egy közös pont az életünkben…”

    Közvetlen, jóindulatú, segítőkész. A zene kislány kora óta meghatározó szerepet játszik az életében, amit mindmáig szívvel-lélekkel végez. A református egyház is közel áll hozzá, s családjához. Közel húsz esztendeje orgonál a beregszászi templomban. Szabad idejét a családjával tölti, mivel két fiúgy...

Események

Copyright © 2026 KMMI