Ferku Szilveszter neve nemrégen vált ismertté. A benei fiatalember különböző rendezvényeken lép fel, többnyire énekel, gitáron játszik, szaval. A napokban színészként is bemutatkozott, ami mérföldkő az életében.
– Benében születettem, ott is nevelkedtem nagycsaládban, három lánytestvéremmel, nagyszülőkkel éltünk együtt. Nem volt unalmas gyerekkorom, hiszen a két húgommal és a nővéremmel mindig csináltunk valamit. Aztán később, nagyobb korunkban is mindenből kivettük a részünket, például mindannyian aktív cserkészek voltunk. Kilencedik osztályig a helyi általános iskolában tanultam, aztán a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Felsőfokú Szakképzési Intézetében szociális munka szakon bővítettem tudásomat. Miután ezt befejeztem, felvételiztem a Rákóczi-főiskola magyar nyelv és irodalom szakára, a BA képzési szintet már befejeztem, jelenleg magiszteri elsős hallgató vagyok. Mindeközben a filológia tanszék laboránsaként dolgozom.
– Mit csinál egy filológiai laboráns?
– A laboráns kifejezés kicsit megtévesztő, mert főként adminisztratív feladataim vannak: honlapot szerkesztek, a folyóiratunk technikai szerkesztője vagyok, illetve a képzésben megoldandó egyes feladatok is rám hárulnak. Alapvetően tetszik ez a munka, ugyanis a kollégáim és a feletteseim is pozitív emberek, jó az irodában a hangulat, a légkör. De megmondom őszintén,
pár évvel ezelőtt meg sem álmodtam volna, hogy ilyen munkakörben fogok dolgozni, viszont jelenleg jól érzem magam ebben a felállásban.
Szilveszter természetesen nem éri be ennyivel, munkája és tanulmányai mellett énekel, gitározik, a Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színház segédszínésze.
– Ki se bírnám, hogy ne foglalkozzam azokkal a dolgokkal, amelyek gyermekkorom óta érdekelnek. Ide tartozik az éneklés, a gitározás, a színészkedés. Már óvodás koromban sokat szerepeltem. Testvéreim is muzikálisak, sok zenét hallgattunk, volt egy videolejátszónk, és az István a király rockoperát nagyon sokszor megnéztük, annyiszor, hogy végül megtanultuk a szöveget, és el is játszottuk otthon, magunknak.
– Számtalan alkalommal láttalak már eddig is fellépni a főiskolán, a Pásztor Ferenc Közösségi Zarándokházban. Hogy kell ezt elképzelni? Felkérést kapsz egy-egy előadásra?
– Nagyon hirtelen, és természetesen kellemes meglepetésként robbant be az életembe a fellépések sorozata. Legelőször Jakab Eleonóra, a Keresztény Értelmiségiek Kárpátaljai Közösségének elnöke hívott meg egy rendezvényükre. Ez még a háború kitörése előtt volt. Aztán egyre több és több felkérést kaptam, a főiskolán szinte az összes kulturális programon rendszeresen szerepelek. Így történt, hogy egyre többen ismertek, ismernek meg. Néhány alkalommal a testvéreimmel és a sógorommal is felléptünk már, szeretek csapatban énekelni, így a terveim között szerepel, hogy valamikor a jövőben egy együttest alapítok.
Természetesen a fellépések komoly előkészületekkel járnak. Szilveszter inkább azt szereti, ha a szervezőknek van konkrét elképzelésük az előadás kapcsán, és ha esetleg olyasmit kérnek, ami nem szerepel a repertoárjában, azt igyekszik megtanulni. Ha pedig rábízzák, mit ad elő, mindig sikerül jól választania, az alkalomhoz illő verssel, vagy dallal lepi meg a közönséget.
– Nem is olyan régen a beregszászi színház színpadán is láthattunk. Mikor jött az életedbe ez a műfaj?
– Tinédzser voltam, a szakképzési intézet első évében csatlakoztam a Beregszászban működő színjátszó csoporthoz, melyet Gál Natália színművész vezetett.
Ahogy teltek a hetek, hónapok, egyre jobban megtetszett ez, és komolyabban kezdtem foglalkozni a színészettel.
Terveztem, hogy színi egyetemre felvételizem, de sajnos sok minden közbeszólt. Viszont jó dolog, hogy egy ideje segédszínészként tevékenykedhetem a beregszászi színházban, és nemrégiben be is mutatkozhattam Gál Natáliával az Ugri meg Bugri bábjátékban. Ez volt a debütálásom, bár korábban az Ütött-kopott történetekben is feltűntem.
– Hogy érezted magad a bábjátékban?
– Nagyon jól, de bevallom őszintén, az elején kissé izgultam, mert az első színházi fellépés mindenképp meghatározó. Ezt az előadást gyerekek nézték, és emiatt szerencsésnek is érzem magam, hiszen ők még nyitottabban állnak mindenhez. Nagy élmény gyermekeknek játszani, mert ők kendőzetlenül kimutatják, mit éreznek. Aranyosak voltak, amikor hangosan felnevettek, vagy megrémültek, hogy mi történik a főhősökkel. Jó volt látni, mennyire tetszett nekik az előadás. Az pedig számomra jelentett pluszt, hogy énekelhettem is a mesében, emiatt nekem is sokkal szerethetőbb lett a darab. Annak pedig külön örülök, hogy a nyár folyamán még nagyon sokszor lesz alkalmam színpadra lépni a mesével.
Beszélgetésünk végén Szilveszter elmondta, szereti mindazt, amivel foglalkozik, bár néha túlterheltnek érzi magát. Viszont ameddig össze tudja hangolni a teendőket a fellépésekkel, addig párhuzamosan csinálja a segédszínészkedést, az éneklést, a fellépéseket, és a főiskolai teendőit, mert így érzi az életét teljesnek, kereknek.
