Ferenczi Tihamér köszöntése

Írta: Fuchs Andrea | Forrás: KMMI, MÉKK | 2011. november 28.

Ferenczi Tihamér költő 70. születésnapja tiszteletére a MÉKK és a KMMI a badalói községi könyvtárban irodalmi délutánt szervezett. A költő verseiből a Badalói gróf Gvadányi József Általános Iskola diákjai adtak elő egy csokorra valót, majd Nagy Hajnalka könyvtáros és munkatársai ismertették Ferenczi Tihamér munkásságát. Az ünnepeltet levélben köszöntötte Tóth István, a Magyar Köztársaság beregszászi főkonzulja, amelyet Kókai Krisztina konzul tolmácsolta.

Ferenczi Tihamér köszöntése

A költőt köszöntötte Szalai Imre, Badaló polgármestere, Bakos Kiss Károly és Lőrincz P. Gabriella költő, Lengyel János író, Szemere Judit, a Beregi Hírlap felelős szerkesztője, Varga Éva, a Kárpátaljai Magyar Könyvtárosok Egyesületének elnöke és mások.

Az évforduló alkalmából látott napvilágot az Intermix Kiadó gondozásában Ferenczi Tihamér Tölgyből gerincet című verseskötete, amellyel Dupka György kiadó, a Magyar Értelmiségiek Kárpátaljai Közösségének elnöke kedveskedett az ünnepeltnek, további alkotói sikereket kívánva számára.

Nagy Zoltán Mihály író, felelős szerkesztője mutatta be a stílszerűen 70 verset tartalmazó gyűjteményt, felidézve a szerző életútjának fontosabb állomásait. A kötethez írt előszavában többek között arra hívja fel az olvasók figyelmét, hogy „Ferenczi Tihamér költészete romlatlanul, romolhatatlanul tiszta, benne minden az és annyi, ami és amennyinek látszik.”

Az irodalmi délután baráti beszélgetéssel zárult, az ünnepelt boldogan dedikálta új könyvét.

Hírek

  • Ma is él Egry Ferenc és az egykori harangöntöde emléke Kisgejőcön

    Kisgejőcön ma is találkozni lehet Egry Ferenc emlékével: az iskola, a templomok harangjai és az egykori öntöde nyomai mind az egykori harangöntő mester örökségét és mesterségét őrzik.

  • „Nagyon szép gyermekkorom volt” – interjú Petrusevics Vivien Nikolett festőművésszel

    A Munkácsy Mihály Magyar Ház évek óta rendszeresen ad otthont kárpátaljai művészek kiállításainak. Számos ismert és kezdő festőművész is bemutathatta már itt alkotásait az érdeklődő közönségnek. Szeptember 10-én Petrusevics Vivien Nikolett, az Irka gyermeklap illusztrátorának műveiből nyílt kiállítá...

  • Helyi hagyományok napja a Szinevéri kistérségben

    Első alkalommal rendezték meg a helyi hagyományok napját a Szinevéri kistérségben. A szeptember 12-i rendezvénynek egy tanya adott otthont, ahol helyi mesterek, termelők, lakosok és turisták találkoztak.

  • Hetedik éve töretlenül zajlik a néptáncoktatás

    Most, amikor ilyen nehéz helyzet uralkodik az országban, még fontosabbá válik az itthon maradt gyerekek figyelmét a kultúrára, örökségünk felé fordítani, és a programok talán egy picit hozzásegítik őket a szülőföldön való maradáshoz. Az is fontos, hogy a kulturális programok ne csak a nagyobb telepü...

Események

Copyright © 2026 KMMI