Felvi.ua, avagy színházi bemutató Beregszászban

Írta: eSe | Forrás: karpataljalap.net | 2020. december 11.

A beregszászi színházban jól ismerik és alkalmazzák a karantén idején azt az életfelfogást, amely szerint minden helyzetből, akár a legnehezebbekből is ki kell hozni a lehető legjobbat. Épp erre alapozva döntött úgy a színház jótékonysági alapítványa, hogy a kényszerű bezártság idejét minél több új produkció létrehozására fordítja. Ennek egyik gyümölcsét mutatták be zárt körben december 3-án a színház épületében található Fedák Sári Kulturális Központ pódiumszínpadán Felvi.ua, avagy tudom, merem, megteszem! címmel.

Felvi.ua, avagy színházi bemutató Beregszászban

A közel egyórás összeállításban Cséke Adrienn, Heczel Jázmin és Szilvási Szilárd beregszászi segédszínészek álltak színpadra, hogy elmondják és előadják, milyen is a hőn áhított színész szakra felvételizni, milyennek látják a hivatást. Mindezt nem is akárhogyan tették, hiszen klasszikus irodalmi szövegek mellett kortárs szerzők műveit is tolmácsolják. Pilinszky János, József Attila, Heltai Jenő, Kármán József, Shakespeare vagy éppen Varró Dániel írásait az előadók saját élményeik felidézésével ötvözik.

Az előadás témájának ötlete és a darab színpadra állítása Rajkó Balázs nevéhez fűződik, aki a bemutató után lapunknak elmondta, közel két hónappal ezelőtt kereste meg a színház jótékonysági alapítványát az ötlettel, s örömét fejezte ki, hogy lehetőség nyílt az alkotásra számukra. Sin Edina alapítványigazgató, a program szervezője hozzátette, szívesen karolnak fel ilyen kezdeményezéseket, s különösen fontos figyelemmel kísérni a fiatal tehetségek kibontakozását, támogatni őket ezen a pályán. Bíznak abban, hogy hamarosan nézőket is fogadhatnak az intézményben, és minél több érdeklődő megtekintheti az előadást.

A Felvi.ua, avagy tudom, merem, megteszem! a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával, a beregszászi színház színházi nevelési programjának keretében valósult meg.

Hírek

  • „A könyvtár olyan találkozási pont, ahol helye van az életnek” – kisfilm készült a kárpátaljai könyvtárosokról

    A kárpátaljai magyar könyvtárosok mindennapjait, elhivatottságát és közösségépítő munkáját mutatja be az Országos Széchényi Könyvtár legújabb kisfilmje. Az alkotás a Széchényi Ferenc Könyvprogram keretében tett kárpátaljai látogatások tapasztalataiból született, és bepillantást enged abba, miként őr...

  • A zene valóban varázsolt a II. ZeneVarázslat Klasszikuszenei Táborban – Megtelt a szeretetbatyu

    A zene varázsol. Határokat, távolságokat és korlátokat bont le ember és ember között. Nincsenek benne nyelvi akadályok, mert ugyanazt az üzenetet képes eljuttatni a szívhez akkor is, ha különböző nyelveken beszélünk. A zene összeköt, felemel, vigasztal, s ebben a sok bizonytalansággal terhelt világb...

  • Elhunyt Lizanec Péter nyelvészprofesszor

    Életének 97. évében, 2026. augusztus 8-án hajnalban elhunyt dr. Lizanec Péter nyelvészprofesszor, az Ungvári Nemzeti Egyetem Magyar Filológiai Tanszékének meghatározó oktatója, a Hungarológiai Központ volt igazgatója, a filológiai tudományok doktora, Ukrajna Érdemes Tudósa, valamint a Kárpátaljai Ma...

  • A háromszor felépült, kétszer lerombolt erősség

    Vidékünk egyetlen más középkori erődítménye sem járt be olyan kacskaringós történelmi utat, mint az ungvári vár. Háromszor, három különböző helyen építették fel, teljesen más várépítési stílusokban, és legutolsó, mai helyén is számos átalakítást ért meg. Ismerkedjünk hát meg kalandos történetével!

Események

Copyright © 2026 KMMI