Felújítják Gárdonyi Géza sírját Egerben

Írta: Tudósító | Forrás: MTI | 2013. július 30.

Felújítják Gárdonyi Géza sírját Egerben, októberre végeznek a munkákkal, a sír jellegén nem változtatnak - hangzott el a részletekről tartott hétfői sajtótájékoztatón a Dobó István Vármúzeumban. Sós István alpolgármester, az Egri Városszépítő Egyesület elnöke kiemelte: idén van Gárdonyi Géza születésének 150. évfordulója, ez a felújítás apropója. A munkákat azért szeretnék októberre befejezni, hogy méltó körülmények között emlékezhessenek Gárdonyi Géza halálának október 30-i évfordulójára.

Felújítják Gárdonyi Géza sírját Egerben

A felújítást közösen szervezi a városszépítő egyesület és az Eger Vára Barátainak Köre Egyesület. Utóbbi titkára, Szalainé Király Júlia elmondta, hogy az ötlet az elmúlt évben fogalmazódott meg, a munkákban pedig számítanak az egriekre. Több helyi cég vállalkozott már többek között kőművesmunkára, betonozásra, fafaragásra, a növényzet újratelepítésére.

A tervek szerint kivágják a sír tövében álló elöregedett ecetfát, és helyére Agárdról, Gárdonyi szülőhelyéről hozott rózsaszín virágú gesztenyefát ültetnek. A sír oldalrézsűit gyeptéglával burkolják le, az alsó területen virágos részt alakítanak ki.

A sírhoz vezető lépcsőt kicserélik, a sír körüli kerítés valamennyi elemét újra cserélik. A síron lévő keresztet kiemelik, ezután dől majd el, hogy megmenthető-e, vagy újat kell faragni.

Gárdonyi Géza 1897-ben költözött Egerbe és ott hunyt el 1922. október 30-án. Az egri vár Bebek-bástyáján kialakított díszsírhelyen helyezték örök nyugalomra.

Hírek

  • Kárpátalja anno: Méhes Samu, Beregszász építésze

    Beregszász egyik legismertebb épülete a Széchényi és a Tinódi utca kereszteződésénél álló Méhes-palota, köznevén a „Méhes”. A bérháznak épült és üzlethelyiségeknek is helyet adó, egykor szebb napokat látott épület a nevét tervezőjéről és építtetőjéről, Méhes Samuról kapta.

  • Karády Katalin dalai csendültek fel a beregszászi színház évadnyitóján

    A magyar filmtörténet egyik legnagyobb dívájának világát idézte meg Pataki Szilvia és Cseke Gábor a Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színházban szeptember 22-én. A Mindig az a perc… – Karády kalapja című jazz story nemcsak ismert dallamokkal repítette vissza a közönséget az 1930-as, 1940-es évek vil...

  • Minőségi előadások, maradandó élmények – Folytatódik a Déryné Határtalanul Program Kárpátalján

    A 2026–27-es színházi évadban folytatódik a Déryné Határtalanul Program Kárpátalján. A kezdeményezés 2025-ben indult útjára szerte a Kárpát-medencében, s elsődleges célja, hogy a minőségi kultúrát elvigye a régió magyarok által lakott legtávolabbi településeire is, élénkítse a helyi kulturális élete...

  • Berecz Vilmos műveiből nyílt tárlat Ungváron

    Berecz Vilmos festő- és grafikusművész, pedagógus és restaurátor alkotásaiból nyílt kiállítás a Boksay József Kárpátaljai Megyei Szépművészeti Múzeumban. A Szülőföldem című tárlat annak az alkotónak állít emléket, aki nemcsak művészként, hanem múzeumi szakemberként is fontos szerepet töltött be Kárp...

Események

Copyright © 2026 KMMI