Felhívás az Énekelt Versek XVIII. Zentai Fesztiválján való részvételre

Írta: Tudósító | Forrás: VMMI, KMMI-sajtószolgálat | 2013. április 15.

A Vajdasági Magyar Művelődési Intézet és a zentai Thurzó Lajos Művelődési-Oktatási Központ Weöres Sándor születésének századik évfordulója és a „2013 a külhoni magyar kisiskolások éve” program jegyében, a Zentai Önkormányzat és a budapesti székhelyű Égtájak Kulturális és Közművelődési Egyesület közreműködésével 2013. május 16-a és 19-e között megrendezi az Énekelt Versek XVIII. Zentai Fesztiválját, amelynek idei díszvendége Harkai Vass Éva Szirmai Károly és Híd irodalmi díjas költő.

Felhívás az Énekelt Versek XVIII. Zentai Fesztiválján való részvételre

A szervezők ezúttal is bemutatkozási lehetőséget kínálnak mindazoknak a szólistáknak és együtteseknek, akik, illetve amelyek énekelt verseket adnak elő saját megzenésítésükben. A versenyen való részvétel feltétele, hogy a benevezők műsorán három megzenésített vers szerepeljen; ezek közül az egyik Harkai Vass Éva Ha voltam is című verse legyen. A legjobbak meghívást kapnak a versenyre, amelyet 2013. május 17-én 18 órától a zentai Művelődési Házban a műfaj legjelesebb képviselőiből álló zsűri előtt rendezünk meg. A verseny fődíjai: 1. díj: 12 000 dinár; 2. díj: 10 000 dinár; 3. díj: 8000 dinár.

A zsűri tagjai: Harkai Vass Éva Szirmai Károly és Híd irodalmi díjas költő, a fesztivál díszvendége (Topolya); Radványi Balázs énekes-zenész, a Kaláka együttes tagja, a zsűri elnöke (Budapest); Skorutyák Veronika, az Újvidéki Rádió zenei szerkesztője (Újvidék); Szögi Csaba író, költő (Zenta) és Verebes Ernő zeneszerző-költő (Zenta).

Jelentkezni 2013. április 27-éig online lehet a Vajdasági Magyar Művelődési Intézet honlapján (www.vmmi.org), ahol a felhívás, a versszöveg és a jelentkezési űrlap is megtalálható. A három versenydalt a hajnal.anna84@gmail.com villámpostacímre kell elküldeni mp3-as formátumban. Bővebb információ a Vajdasági Magyar Művelődési Intézetben (+381-63/111-6856), a zentai Művelődési Házban (+381-24/812-603 – V. Boros Gabriella) és a Zentai Városi Könyvtárban (+381-63/569-247 – Hajnal Anna) kapható.

Hírek

  • „A könyvtár olyan találkozási pont, ahol helye van az életnek” – kisfilm készült a kárpátaljai könyvtárosokról

    A kárpátaljai magyar könyvtárosok mindennapjait, elhivatottságát és közösségépítő munkáját mutatja be az Országos Széchényi Könyvtár legújabb kisfilmje. Az alkotás a Széchényi Ferenc Könyvprogram keretében tett kárpátaljai látogatások tapasztalataiból született, és bepillantást enged abba, miként őr...

  • A zene valóban varázsolt a II. ZeneVarázslat Klasszikuszenei Táborban – Megtelt a szeretetbatyu

    A zene varázsol. Határokat, távolságokat és korlátokat bont le ember és ember között. Nincsenek benne nyelvi akadályok, mert ugyanazt az üzenetet képes eljuttatni a szívhez akkor is, ha különböző nyelveken beszélünk. A zene összeköt, felemel, vigasztal, s ebben a sok bizonytalansággal terhelt világb...

  • Elhunyt Lizanec Péter nyelvészprofesszor

    Életének 97. évében, 2026. augusztus 8-án hajnalban elhunyt dr. Lizanec Péter nyelvészprofesszor, az Ungvári Nemzeti Egyetem Magyar Filológiai Tanszékének meghatározó oktatója, a Hungarológiai Központ volt igazgatója, a filológiai tudományok doktora, Ukrajna Érdemes Tudósa, valamint a Kárpátaljai Ma...

  • A háromszor felépült, kétszer lerombolt erősség

    Vidékünk egyetlen más középkori erődítménye sem járt be olyan kacskaringós történelmi utat, mint az ungvári vár. Háromszor, három különböző helyen építették fel, teljesen más várépítési stílusokban, és legutolsó, mai helyén is számos átalakítást ért meg. Ismerkedjünk hát meg kalandos történetével!

Események

Copyright © 2026 KMMI