Felhangolva: Paládi Máté

Írta: Bunda Fehér Rita | Forrás: Kárpátalja.ma | 2022. szeptember 05.

A ZeneVarázslat zárókoncertjén fellépett egy zongorista fiú, akire nem lehet nem felfigyelni. Valóban elvarázsolt a zenéjével. Paládi Máténak hívják, de ennél többet is tudni szerettünk volna róla.

Felhangolva: Paládi Máté

– Hogyan került kapcsolatba a ZeneVarázslattal?

– Tizenhét éves vagyok. A ZeneVarázslat mozgalom, ugyanúgy mint ez a zárókoncert is, számomra egy különleges alkalom, hiszen Andrea nénivel, vagyis Várnagy Andrea Liszt Ferenc-díjas zongoraművésszel már tízéves korom óta dolgozunk együtt. Azóta vagyok a szárnyai alatt. Nagyon szerencsésnek érzem magam, mert számomra megtiszteltetés, hogy tőle tanulhatok, és beleláthatok az együtt muzsikálás rejtelmeibe.

– Hogyan kerültetek kapcsolatba vele?

– A Zeneképzelet táborban ismerkedtünk meg, melyet ő szervezett itt Kárpátalján, Péterfalván. Elmentem neki zongorázni, így kerültünk kapcsolatba.

– Mint mentor van jelen az életében?

– Igen. Engi Erika, első tanárnőm töltötte be a híd szerepét közöttünk. Ő mutatott be engem a táborban Andrea néninek. És a kapcsolat a mai napig is tart.

– Közös fellépés is volt.

– Igen. Most idén augusztus 20-án, Csornán, az ünnepségen együtt zongorázhattunk.

– Mit tervez a jövőben?

– Nagyon hálás vagyok Andrea néninek, hiszen nagyon sok lehetőséget biztosít számomra. Ilyenek például az elkövetkezendő koncertek olyan rangos helyeken, mint például a Liszt Ferenc Zeneakadémia nagytermében, vagy a régi zeneakadémián. Ez mind nagy öröm számomra.

– Ön itt van Kárpátalján, ő pedig Magyarországon. Hogyan tartják a kapcsolatot?

– Online. Ez a legegyszerűbb és bevált módszer.

– De, gondolom, nem egyszerű egy négykezest összehozni így…

– Természetesen. De úgy gondolom, ha két ember egy akaraton van, szeretettel csinálja azt, amit csinál, akkor nem lehetnek akadályok.

Hírek

  • Berecz Vilmos műveiből nyílt tárlat Ungváron

    Berecz Vilmos festő- és grafikusművész, pedagógus és restaurátor alkotásaiból nyílt kiállítás a Boksay József Kárpátaljai Megyei Szépművészeti Múzeumban. A Szülőföldem című tárlat annak az alkotónak állít emléket, aki nemcsak művészként, hanem múzeumi szakemberként is fontos szerepet töltött be Kárp...

  • Hagyományos kárpátaljai esküvőt elevenítettek fel Ungváron

    Ungvár napja alkalmából a hagyományos kárpátaljai esküvői szokásokat, népdalokat és táncokat elevenítettek fel a megyeszékhely központjában.

  • A vesszőfonástól a szövésig – nyárbúcsúztató a Nagyberegi Tájházban

    Hogyan lesz a vesszőből használati tárgy, a csuhéból virág, a fonalból szőttes? Ezekre a kérdésekre saját munkájuk közben kaphattak választ azok az iskolások, akik részt vettek a Nagyberegi Tájház nyárzáró foglalkozásain. A szeptember 14–18. között megrendezett Nyári élmények a Nagyberegi Tájházban ...

  • Könyvet olvasni menő – a fiatalok körében is!

    Az Év olvasója verseny eredményhirdetését a Beregszászi Központi Könyvtárban tartották. A rendezvényt Komáromi Andrea gyerekkönyvtáros nyitotta meg, majd Varga Éva igazgató köszöntötte a versenyzőket és a könyvtárosokat. 

Események

Copyright © 2026 KMMI