Felavatták Dobó István arcmását az egri várban

Írta: Tudósító | Forrás: MTI | 2013. augusztus 17.

Dobó István antropológiai arcmása alapján készült szobrot avattak fel csütörtökön az egri várban. Rázsi Botond egri alpolgármester köszöntőjében emlékeztetett: nem maradt fent hiteles ábrázolás az 1552-ben az egri várat a törököktől védő kapitányról, ám pár éve Dobóruszkán fellelték az egykori egri hős maradványait. A csontok alapján pedig a Magyar Turán Alapítvány és a Magyar Természettudományi Múzeum segítségével és közreműködésével sikerült rekonstruálni Dobó István arcmását.

Felavatták Dobó István arcmását az egri várban

Az egri végvári vigasságok nyitó napján tartott avatási ünnepség a Dobó téren az Egri Vitézlő Oskolások műsorával kezdődött, onnan az ünneplők felvonultak a várba, ahol őrtüzeket gyújtottak, és az ágyúdombon közösen elmondták Dobó István - Gárdonyi Géza regényéből, az Egri csillagokból ismert - esküjét.

Ezt követően Berecz Mátyás, a Dobó István Vármúzeum megbízott igazgatója felelevenítette az 1552-es ostrom előzményeit és az ostrom 38 napját, a hősökre pedig ágyúlövéssel emlékeztek. A látogatók ezután átvonultak a vár Hősök termébe, ahol leleplezték Dobó István arcmását.

Hírek

  • Kárpátalja anno: Méhes Samu, Beregszász építésze

    Beregszász egyik legismertebb épülete a Széchényi és a Tinódi utca kereszteződésénél álló Méhes-palota, köznevén a „Méhes”. A bérháznak épült és üzlethelyiségeknek is helyet adó, egykor szebb napokat látott épület a nevét tervezőjéről és építtetőjéről, Méhes Samuról kapta.

  • Karády Katalin dalai csendültek fel a beregszászi színház évadnyitóján

    A magyar filmtörténet egyik legnagyobb dívájának világát idézte meg Pataki Szilvia és Cseke Gábor a Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színházban szeptember 22-én. A Mindig az a perc… – Karády kalapja című jazz story nemcsak ismert dallamokkal repítette vissza a közönséget az 1930-as, 1940-es évek vil...

  • Minőségi előadások, maradandó élmények – Folytatódik a Déryné Határtalanul Program Kárpátalján

    A 2026–27-es színházi évadban folytatódik a Déryné Határtalanul Program Kárpátalján. A kezdeményezés 2025-ben indult útjára szerte a Kárpát-medencében, s elsődleges célja, hogy a minőségi kultúrát elvigye a régió magyarok által lakott legtávolabbi településeire is, élénkítse a helyi kulturális élete...

  • Berecz Vilmos műveiből nyílt tárlat Ungváron

    Berecz Vilmos festő- és grafikusművész, pedagógus és restaurátor alkotásaiból nyílt kiállítás a Boksay József Kárpátaljai Megyei Szépművészeti Múzeumban. A Szülőföldem című tárlat annak az alkotónak állít emléket, aki nemcsak művészként, hanem múzeumi szakemberként is fontos szerepet töltött be Kárp...

Események

Copyright © 2026 KMMI