Február 22. – a cserkészet világnapja

Írta: Berényi Kornélia | Forrás: Felvidék.ma | 2024. február 22.

Február 22-én méltatják a cserkészet világnapját. 216 országban, mintegy 50 millió cserkész tartja számon a jeles napot, melyet Thinking Day néven illet. Az emlékezés napján a szervezet tagjai cserkészruhát, vagy legalább cserkésznyakkendőt viselnek, ezzel is jelezve a világ felé, hogy a cserkészek nagy családjába tartoznak. 2021-ben a cserkészetet Nobel-békedíjra jelölték.

Február 22. – a cserkészet világnapja

Az emléknap a cserkészet alapítójának, Robert Baden-Powell of Gilwell-nek (1857. február 22. – London – 1941. január 8. Kenya), és feleségének, Olave-nak (1889. február 22. Anglia – 1977. június 25. Anglia), a lánycserkészet alapítójának közös születésnapja.

A cserkészet egy önkéntes, politikamentes gyermek- és ifjúságnevelő mozgalom, amely nyitott mindenki számára, származástól, nemtől, társadalmi és vagyoni, valamint felekezettől függetlenül.

Célját, alapelveit és nevelési módszereit alapítója, Baden-Powell határozta meg 117 évvel ezelőtt. 1907-ben valósult meg az első cserkésztábor Brownsea szigetén.

Ennek a tábornak és a Dél-Afrikában szerzett katonai tapasztalatainak alapján írta meg a Scautingfor boys című könyvét, mely hamarosan világsiker lett. Könyve megírásakor nem sejtette, hogy a cserkészet túlnő majd Anglia határain, és idővel a népek közti barátságot, testvériséget fogja szolgálni. Könyve megírása után rohamosan alakultak cserkészcsapatok Anglia-szerte és rövidesen a világ más tájain is.

A mozgalom nem formális nevelési módszert alkalmaz, játékosan tanít és nevel. Előnyt helyez a szabadban végzett foglalkozásokra, a természetközeliségre, erdei és vízi életre, túrákra és sportra.

A nyári táborozást a cserkészek az egész évi cserkészmunka megkoronázásaként élik meg. Mivel az egyik jellegzetessége a társadalmi egyenlőtlenség elfedése, ezért egyenruhát viselnek, cserkésznyakkendővel, cserkészkalappal vagy más fejfedővel. Ismertető jelük a cserkészliliom különböző alakban stilizálva. Köszöntésük a Jó munkát! Jelszavuk a Légy résen! A kézfogásuk bal kézzel történik.

A két legnagyobb ernyőszervezet a Cserkész Világszövetség (WOSM) és a Cserkészlány Világszövetség (WAGGGS). A világ magyar cserkészeit összefogó szervezet a Külföldi Magyar Cserkészszövetség (KMCSSZ), mely a Kárpát-medencén kívül élő magyarság szervezete.

Végezetül álljon itt a cserkészet atyjának utolsó üzenete:

„Kedves Cserkészek! 

Ha valaha láttátok már a Pán Péter című filmet, emlékeztek, hogyan mondta el a főkalóz búcsúbeszédét minden alkalommal, attól tartva, hogy amikor eljön a halál órája, nem lesz már ideje a búcsúra. Így áll a helyzet velem is, és – bár nem haldoklom – most én búcsúüzenetemet akarom elküldeni nektek. 

Emlékezzetek arra, hogy ez az utolsó üzenet, amelyet tőlem valaha kaptok, véssétek hát jól emlékezetetekbe. Nagyon boldog életem volt és azt akarom, hogy a tiétek is az legyen. 

Hiszem, hogy Isten azért teremtett bennünket ebbe a szép világba, hogy boldogok legyünk és élvezzük az életet. Csakhogy a boldogság nem a gazdagságból ered, nem a sikeres karrierből és nem saját vágyaink kielégítéséből. A boldogsághoz vezető út ott kezdődik, hogy ifjúkorotokban egészségessé és kitartóvá fejlesszétek magatokat, hogy felnőttként hasznosak lehessetek és élvezni tudjátok az életet. 

A természet ismerete megmutatja számotokra, hogy mennyi teljes szépségű és különleges dologgal látta el Isten boldogításunkra a földet. Legyetek elégedettek azzal, amit kaptatok és használjátok fel a lehető legjobban. Nézzétek a dolgok derűs oldalát, ne a borúsat. 

Ám az igazi boldogságot csak a másoknak nyújtott boldogság által érhetitek el. Igyekezzetek ezt a világot egy kicsit jobb állapotban magatok mögött hagyni, mint ahogy találtátok: úgy amikor eljön halálotok órája, boldogan halhattok meg abban a tudatban, hogy nem vesztegettétek el az időtöket, megtettétek, amit tőletek telt.

Legyetek készen a boldog életre és a boldog halálra. Ragaszkodjatok mindig a fogadalmatokhoz akkor is, ha már nem vagytok gyerekek. Isten segítsen ebben benneteket. 

Barátotok: Robert Baden-Powell”

Hírek

  • Kutlán István műveiből nyílt kiállítás Ungváron

    Kutlán István festményeiből nyílt kiállítás az ungvári várban. Kezdetben a szervezők úgy tervezték, hogy kamarakiállításként, három festményből nyílik meg ez a tárlat, azonban a kezdeményezéshez beregszászi és ungvári műgyűjtők is csatlakoztak, engedélyezve a tulajdonukban lévő festmények bemutatásá...

  • Páratlan énekes egy hucul faluból

    Az ember lelke vágyik a szabadságra és a szépségre. Különösen egy olyan világban, ahol mindkettő teljesen elvész a szürke és kegyetlen mindennapok katlanjában. A léleknek kell a szabadság és a szépség, ehhez pedig jó választás Nazarij Jaremcsuk világa. Cikkünkben a Csernivci megyéből származó énekes...

  • Január 13. – a vallásszabadság napja

    Január 13-át a vallásszabadság napjává nyilvánította a magyar parlament a 2018. évi I. törvényében annak emlékére, hogy Erdélyben az 1568. január 6–13. között tartott tordai országgyűlés a világon először hirdette meg a vallásszabadságot, kimondva ezzel a négy vallás – katolikus, evangélikus, reform...

  • 148 éve született Molnár Ferenc

    148 éve, 1878. január 12-én született Molnár Ferenc, A Pál utcai fiúk című regény szerzője, a legsikeresebb magyar színműíró. Alkotásaiban nem akarta leleplezni a polgári világ képmutatását, sem feltárni az emberi lélek mélységeit, célja „csupán” a szórakoztatás volt.

Események

Copyright © 2026 KMMI