Évösszegzett a Munkácsy Egyesület

Írta: Nigriny Szabolcs | Forrás: Kárpáti Igaz Szó | 2011. január 14.

Az öt évvel ezelőtt létrejött Munkácsy Mihály Képzőművészeti Egyesület életében a 2010-es esztendő mind történésekben, mind a bemutatók számát tekintve lényegesen gazdagabb volt az azt megelőző évnél. Ez részint a tagok több kitüntetéssel is elismert szorgos alkotótevékenységének, másrészt a magyarság történelméhez és művészeti életének évfordulóihoz kötődő, átgondolt szervezőmunkának köszönhető.

Évösszegzett a Munkácsy Egyesület



A sort januárban a sárospataki Újbástya rendezvénycentrum galériájában megrendezett kiállítás nyitotta, amelyen az egyesület három festőművésze vett részt – Klisza János, Réti János és Soltész Péter, akik az Ukrajnai Képzőművészeti Szövetség tagjai. A Magyar Kultúra Napja alkalmából Soltész Péter kapta a Hollósy Simon Képzőművészeti Díjat, Matl Péter pedig átvehette a Kárpátaljai Magyar Művelődési Intézet (KMMI) Munkácsy Mihály-emlékplakettjét. A szobrászművész alkotásaiból akkor a beregszászi Európa–Magyar Házban bemutató nyílt. Az ungvári falumúzeum kiállítótermében rendezett tárlaton Bartos József, Mihajlo Beleny, Puhlik-Beleny Magdolna, Cser­nyiga Gyula, Harangozó Miklós és Turák Angéla társaságában Klisza Krisztina, Kutasi Xénia, Lőrincz Katalin, N. Matlach Edit, Picur Zoltán és Soltész Gabriella munkái kerültek a közönség elé.

Április folyamán Ungváron a Nemzetiségek Kulturális Központjában Lőrincz István, az Art Panoráma Szalonban pedig Picur Zoltán fotóiban, míg Budapesten a Magyarok Házában Réti János grafikáiban gyönyörködhetett a nagyérdemű.

A nyár folyamán Zentán, a Vajdasági Magyar Művelődési Intézetben, illetve a benei faluházban rendeztek bemutatót az egyesület tagjai, majd Tiszabökényben és Tiszapéterfalván a képző- és fotóművészek alkotótáborának keretében nyílt tárlat, adózva ezzel az ötletgazda, Balla Pál emlékének.

Az ősz sem maradt események nélkül. Mint mi is beszámoltunk róla, október 15-én töltötte be 65. életévét Soltész Péter, aki ez alkalomból a KMMI Munkácsy Mihály-emlékplakettjét vehette át.

A fontosabb események sorába tartozik még, hogy a Munkácsy Mihály Egyesület tagjai alkotásaikkal ott voltak az ilosvai járási Hátmegen (Zahattya) rendezett I. Erdélyi Béla Művészfesztiválon, valamint a Magyar Kultúra Alapítvány által szervezett XV. Kárpát-medencei Napokon.

Idén legalább tizenkét tárlatot, újabb tehetséges, s arra méltó képzőművészek jelentkezését, illetve tagjainak sorába vételét tervezi az egyesület.

Hírek

  • Ma is él Egry Ferenc és az egykori harangöntöde emléke Kisgejőcön

    Kisgejőcön ma is találkozni lehet Egry Ferenc emlékével: az iskola, a templomok harangjai és az egykori öntöde nyomai mind az egykori harangöntő mester örökségét és mesterségét őrzik.

  • „Nagyon szép gyermekkorom volt” – interjú Petrusevics Vivien Nikolett festőművésszel

    A Munkácsy Mihály Magyar Ház évek óta rendszeresen ad otthont kárpátaljai művészek kiállításainak. Számos ismert és kezdő festőművész is bemutathatta már itt alkotásait az érdeklődő közönségnek. Szeptember 10-én Petrusevics Vivien Nikolett, az Irka gyermeklap illusztrátorának műveiből nyílt kiállítá...

  • Helyi hagyományok napja a Szinevéri kistérségben

    Első alkalommal rendezték meg a helyi hagyományok napját a Szinevéri kistérségben. A szeptember 12-i rendezvénynek egy tanya adott otthont, ahol helyi mesterek, termelők, lakosok és turisták találkoztak.

  • Hetedik éve töretlenül zajlik a néptáncoktatás

    Most, amikor ilyen nehéz helyzet uralkodik az országban, még fontosabbá válik az itthon maradt gyerekek figyelmét a kultúrára, örökségünk felé fordítani, és a programok talán egy picit hozzásegítik őket a szülőföldön való maradáshoz. Az is fontos, hogy a kulturális programok ne csak a nagyobb telepü...

Események

Copyright © 2026 KMMI