Értékteremtő magyarok – Hmelnickij

Írta: Horváth Sándor | Forrás: KISZó | 2020. november 03.

Fennállásának 15. évfordulóját méltatta a Hmelnickiji Magyarok Szent István Egyesülete.
Értékteremtő magyarok – Hmelnickij

A születésnapi rendezvény jó alkalom volt arra, hogy ne csak a város, hanem a régió magyarjai is összegyűljenek, erősítsék egymást, bizonyítsák: még ilyen távol, ennyire elszakítottan is meg lehet őrizni a nemzeti identitást, hagyományainkat, kultúránkat. Nyilvánvaló, ez spontán, szándék, akarat, elkötelezett emberek nélkül lehetetlen. De az is igaz, hogy a láng fellobbanásához elegendő néhány elkötelezett, tenni akaró és tudó egyéniség.

Ennek ékes bizonyítéka mindaz, ami az utóbbi 15 évben Hmelnickijben történt.

Szikora Atilla, az egyesület elnöke, az ünnepséget megnyitó beszédében elmondta, a magyar közösség megalapításának ötlete Kijevben, az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség egyik rendezvényén fogalmazódott meg benne. Hazatérve öten láttak neki a szervezésnek, s ez a kis csapat vált mára mintegy 100 tagú közösséggé, mely immár székházzal is rendelkezik, melyben a találkozók, kulturális programok mellett vasárnapi iskola is működik, s nyelvtanfolyamokat is indítanak.

A színes ünnepi programot együtt nézte végig a helyiekkel Börcsök Andrea, Magyarország Kijevi Nagykövetségének konzulja, Viczián Tamás, a külképviselet kulturális tanácsosa, Tetyana Csubak, ternopili tiszteletbeli konzul, és az Ivano-Frankivszkból érkezett magyar küldöttség tagjai.

Hírek

  • 10 ezer kézfogás a magyar iskola választásáért!

    A Rákóczi Szövetség támogatóival együtt az ősz folyamán idén is háláját fejezi ki mintegy félezer településen annak a közel 10 ezer külhoni családnak, akik a magyar iskolát és ezzel együtt a magyar jövőt választották iskolakezdő gyermeküknek. 3500 felvidéki, 1000 kárpátaljai, 1300 vajdasági, 4000 er...

  • Több is veszett Mohácsnál – 500 éve történt a mohácsi csata

    500 esztendeje pecsételődött meg a középkori Magyar Királyság sorsa. Az Oszmán Birodalom hadai ellen 1526. augusztus 29-én vívott mohácsi csatát történetírásunk úgy emlegeti, mint „nemzeti nagylétünk nagy temetőjét”. Valószínűleg ez a magyar hadtörténelem legtöbbet taglalt ütközete.

  • „Add tovább az áldást!” – több száz fiatal töltődött fel a Villámtöltésen

    Több száz fiatal gyűlt össze augusztus 26-án Beregszászban, a régi varroda épületében a negyedik Villámtöltés Ifis Találkozóra. A beregszászi református gyülekezet ifisei által szervezett alkalom célja az volt, hogy a nyár végén, az új tanév kezdete előtt a fiatalok ne csupán élményekkel, hanem lelk...

  • Kárpátaljától Kistarcsáig őrzik Cipő emlékét – emlékfát ültettek a legendás zenész tiszteletére

    Bódi László „Cipő” emlékére ültettek emlékfát augusztus 23-án Kistarcsán. A megemlékezésen Kárpátalját Orosz Ildikó, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Egyetem elnöke és Kepics Andzselika, a Tulipán Tanoda Magyar Népművészeti Iskola igazgatója képviselte. A faültetés szimbolikusan is összekapcs...

Események

Copyright © 2026 KMMI