Értékes dokumentumok a magyar kalandor gróf életéről

Írta: | Forrás: hirado.hu | 2021. július 07.

Több mint ezer oldalnyi, eddig soha nem publikált, Benyovszky Móriccal kapcsolatos dokumentum érkezett nemzetközi archívumokból a Magyar Nemzeti Levéltárba (MNL), a Benyovszky-emlékév keretében.

Értékes dokumentumok a magyar kalandor gróf életéről

A múlt héten bemutatott, orosz, amerikai, osztrák, francia és tajvani gyűjteményekből érkezett dokumentumok hozzájárulnak a világhírű, 18. századi magyar hajós, katona és földrajzi leíró eddig kevésbé ismert kamcsatkai, amerikai, madagaszkári és formosai (Tajvan korabeli neve) tartózkodásának kutatásához, és fontos adalékokkal szolgálnak a Habsburg-házhoz és a Franciaországhoz fűződő viszonyáról is – közölte az MTI-vel csütörtökön a Benyovszky Nemzeti Emlékbizottság.

Mint a közlemény emlékeztet, a Magyar Nemzeti Levéltár az idei emlékévhez kapcsolódva a Benyovszky-életmű feltárását célzó, nemzetközi összefogásra hívta fel az életút szempontjából jelentős határon túli levéltárakat. Több rangos tudományos intézményből, így az Osztrák Állami Levéltárból, az Orosz Föderáció Állami Levéltárából, a Francia Nemzeti Levéltárból, valamint az Amerikai Egyesült Államok Nemzeti Levéltárából érkeztek feldolgozatlan dokumentumok Magyarországra.

„A tudományos értékű anyagok nemcsak a hazai, hanem a négy földrészen járt neves magyar hajós és katona életútjának határainkon túli értékeléséhez is hozzájárulnak, új tudományos információkkal, értékelésekkel gazdagítva korábbi ismereteinket” – idézi a közlemény Szabó Csabát, az MNL főigazgatóját.

Az Amerikai Egyesült Államokból érkezett iratcsomagban többek között Benyovszky Móric George Washingtonnak és Benjamin Franklinnek küldött levelei találhatók, illetve a madagaszkári expedícióval kapcsolatos iratok.

Franciaország a gyarmatügyi minisztérium és a külügyi levéltár iratait küldte el az expedícióról, Madagaszkár gyarmatosításáról és a Benyovszky ellen foganatosított fellépésről, az osztrák partnerek pedig a Benyovszky család iratait, a neki adományozott grófi címmel és a rehabilitációjával kapcsolatos dokumentumokat adták át.

Benyovszky Móric életét eddig szinte csak az emlékirataiból lehetett ismerni, a most összegyűjtött primer iratok megerősíthetik a memoárban szereplő adatokat, igazolhatják azok objektivitását, illetve kiegészíthetik a hiányzó részeket – hangsúlyozza a dokumentumok jelentőségét a Benyovszky Nemzeti Emlékbizottság.

A közlemény szerint a nemzetközi összefogás eredményeként összegyűjtött dokumentumokat és az új kutatási eredményeket szeptemberben, a Benyovszky tudományos konferencián ismertetik részletesen, majd az anyag az MNL nyilvános adatbázisaiban lesz kutatható.

Színre kerül az emlékév során egy Benyovszkyról szóló, új magyar musical is: Nagy Tibor Magnus, Pozsgai Zsolt és Bradányi Iván munkáját októberben mutatják be a Pesti Magyar Színházban, a Magyar Állami Operaház közreműködésével.

A Magyar Posta emlékbélyeget adott ki, a Magyar Nemzeti Bank díszérmét bocsát ki, szobrot állítanak és közteret neveznek el Benyovszky Móricról, Jókai Benyovszky-ábrázolása címmel irodalmi szimpóziumot rendeznek, novemberben pedig a Mária Terézia által adományozott grófi kinevezési okmányokat és a címert adják ki, de országszerte és a határon túli magyar területeken számos további előadás és rendezvény is megidézi az emlékév során Benyovszky Móric alakját.

Hírek

  • Becske Adrienn: „… őrizzük a parazsat”

    Sokak által ismert a Viski Folkműhely tevékenysége, ahol jelenleg is közel hetven gyermekkel foglalkoznak a pedagógusok, akik azt is fontosnak tartották, hogy az ifjú zenészeknek legyen lehetőségük a tanultakat – ének, zene, tánc – kamatoztatni. Többek mellett ezért hívták életre 2017-ben a Viski Fr...

  • Kárpátaljai magyar hagyományőrzőket méltatott az anyaország

    A Kulturális és Innovációs Minisztérium, valamint a Csoóri Sándor Program oklevelét vehette át néhány kárpátaljai hagyományőrző szervezet és közel 20 magánszemély. A magyar népi hagyományok megőrzéséért és továbbadásáért végzett kiemelkedő nemzetépítő munkájukért járó elismeréseket Novák Irén művész...

  • Tánctörténeti előadás a Beregszászi Bethlen Gábor Líceumban

    Sikeresen debütált a Kárpátalja Néptáncegyüttes tánctörténeti előadása a Bethlen Gábor Líceumban. A tanintézmény diákjai egy különleges időutazáson vehettek részt: a Kárpát-medencét bebarangolva ismerkedtek meg a magyar néptánc gazdag és sokszínű világával. A látványos bemutató nemcsak szórakoztató ...

  • Neves kárpátaljai művészek közös tárlata a Munkácsy Mihály Magyar Házban

    December 11-én ritka művészeti eseményre gyűltek össze az érdeklődők a Munkácsy Mihály Magyar Házban (MMMH). A helyszín ezúttal a Kárpátok Művészetéért és Kultúrájáért Egyesület tagjai és barátai közös kiállításának adott otthont, amely a kárpátaljai művészeti élet sokszínűségét és gazdagságát mutat...

Események

Copyright © 2025 KMMI