Erkel Ferenc, a magyar zenetörténelem géniusza

Az egyik legnagyobb magyar zeneszerző, nemzeti imánk és szívbemarkoló sóhajunk, a Himnusz megzenésítője, de a Bánk bán, Hunyadi László, vagy éppen Dózsa György színpadra álmodója, Erkel Ferenc 212 évvel ezelőtt, 1810. november 7-én született Gyulán.

Három magyar város: Nagyvárad, Pozsony és Kolozsvár alakította szívbéli, emberi és zenei karakterét. Első mestere valószínűleg édesapja lehetett, lévén, hogy Erkel Ferenc egy zenészdinasztiába született.

Már a nagyapja is zenész volt. Ő alapozta meg az amúgy Pozsonyból származó család hírnevét. Hazánk egykoron volt fővárosának, Pozsonynak a telekkönyvében az Erkel családnév, amely minden bizonnyal a német „ergel” szőlőszedő edényből eredeztethető, a XV. század derekán, vagyis Mátyás király korában bukkan fel először. A família azonban Erkel Ferenc nagyapjával, idősebb Erkel Józseffel került először a história lapjaira, aki a gróf Wenckheim család bécsi udvari muzsikusa volt. A Magyarországon hatalmas birtokokkal rendelkező főúri família a gyulai kastélyában is szívesen hallgatta idősebb Erkel József muzsikáját, így került a család az alföldi kisvárosba. Ifjabb Erkel József már itt kapott tanítói állást és itt alapított családot, midőn is feleségül vette Ruttkay Ádám uradalmi tiszt leányát, Klárát. Erkel Ferenc keresztszülei a gróf és felesége volt, innen ered a Ferenc keresztnév is.

Tanulmányait a gyulai alapozás után Nagyváradon folytatta, majd Pozsony következett, ahol két nagynénje is élt, aztán Kolozsvárra ment, ahol is Brassai Sámuel volt a mecénása. Az egyik utolsó magyar polihisztor, a statisztikusként zeneelmélettel is foglalkozó tudós Brassai fordította az ifjú tehetség érdeklődését a magyar zenei örökség felé, inspirációjára írta meg a Magyar ábránd című zongoradarabját.

Aztán vett egy nagy levegőt és felment Pestre.

A magyar szellemi élet akkortájt már ebbe a városba koncentrálódott, noha 1848 áprilisáig hazánk hivatalos fővárosa még Pozsony volt. De az 1830-as években Pest már igazi nagyvárossá fejlődött. Erkel előbb a Német Színháznál, majd a Budai Magyar Színjátszó Körnél, a Pesti Magyar Színháznál, legvégül pedig a Nemzeti Színháznál kapott állást. Itt végigjárta a ranglétrát, az ügyelői státusztól kezdve egészen a karmesteriig, amelyet aztán három évtizeden át meg is tartott.

Tehetsége beérett, ő pedig révbe ért.

Az első operáját, a Bátori Máriát, 1840-ben írta. Aztán jött a folytatás, egy zseni kottába álmodott látomása.

1844-ben megzenésítette nemzetünk égbeszóló imáját és szívbéli könyörgését, Kölcsey Himnuszát, mely szerint „Isten, áld meg a magyart”. Ugyanebben az évben csendült fel, még január 27-én, a pesti Nemzeti Színházban Egresi Béni szövegkönyve alapján a Hunyadi László háromfelvonásos operája, mely szerint „Meghalt a cselszövő, / nem dúl a rút viszály, / országunk élni fog, mert László nagy király / hűségnek győzedelmét / halljad nagy világ, / egymásra leltek / újra nemzet és király” – és utána a reformkor optimista kicsengése: „most virrad fényes nap / bőséges áldás hullott ránk / így vesszen mind hitvány / kit balsors oly rég tép / szebb hajnalt érjen / már e nép!”

A szabadságharc bukása őt is épp úgy megviselte, mint e hon bármelyik magyarját.

Csakhogy tekintetét az égbe emelte és dacos szemmel nézett előre.

Mert az élet élt és élni akart és a kudarc után is új világot álmodott. A Himnusz hangjait már közvetlenül a bukás után, 1850 március 26-án előhoza, midön is a pesti gyermekkórház javára rendezett jótékonysági koncertet. És ez nagy bátorságra vallott akkortájt. Aztán a vezetésével alakult meg 1853-ban a Filharmónia Társaság, s megalkotta a Bánk bán című operát, amelyet akár pályája csúcsának is lehet nevezni, pedig 1861-ben jött ki, s még az Isten sok évet adott neki.

Mindenki értette e honban, aki csak könnytől ázott szemekkel, de a szívében fellelkesülve hallgatta a muzsikát, hogy mire gondolt Erkel, amikor az Egressy Béni eredeti, de Nádasy Kálmán által átírt szöveget gyöngyívű zenébe ágyazva 1861-ben a színpadra álmodta a Bánk bánt: „Mint száműzött, ki vándorol, / sűrű éjjen át / Vad fergetegben nem lelé vezérlő csillagát / Az ember szív is úgy bolyong, / oly egyes egyedül / Úgy tépi künn az orkán, mint az önvád itt belül / Hazám, hazám te mindenem / Tudod, hogy életem neked köszönhetem / Arany mezők, ezüst folyók / Hős vértől áztatott, könnytől áradók / Csak egy nagy érzés éltetett, sok gond és gyász alatt / Hogy szent hazám és hős nevem szeplőtlen megmarad / Most mind a kettő orvosra vár, amíg töprenkedem / Hazám borítja szemfödél, s elvész becsületem!” Aztán a szívbe markoló muzsikát így folytatja: „Sajgó sebét felejti Bánk / Zokog, de szolgálja népe szent javát.”

Fergeteges volt a siker. E honban ki hallgatta, száraz szemmel nem tudott kijönni e sorok hatása alól.

Erkel nemzeti géniusz lett. Méltán.

Közreműködött a Zeneakadémia megalapításánál, amelynek aztán tíz éven át az igazgatója is volt, és még számos operát alkotott. De másban is kiváló volt. Például elismert sakkbajnok volt, egy ideig még a Pesti Sakkörnek is az elnöke volt. Népszerűségét mutatja, hogy Berlioz az Emlékirataim című művében kiemelten írt a magyar zeneszerző géniuszáról. A nemzetközi porondra mégsem tudott kilépni.

Az 1860-as évek derekától kezdve a hazai sajtó ellene fordult, feledve addigi érdemeit, mondván, hogy konzervatív, mert az új, modern, nyugati stílussal már nem tud mit kezdeni. Wagner zenéjét például nem értékeli. A támadások kereszttüzében továbbra is dolgozott a Nemzetiben.

A kiegyezés után fellendült a honi kórusmozgalom, amely Aradon tartotta az első seregszemléjét. A dalárdák itt elhatározták, hogy országos szervezetbe tömörülnek, amelyet Debrecenben létre is hoztak. Erkel itt felszólította a résztvevőket, hogy hozzák létre az Országos Magyar Dalárdaegyesületet, amelynek a főkarmesterévé választották.

Másik megkerülhetetlen munkássága az Operaházhoz fűződik.

Mert Pest akkor már tényleg világváros volt és Londonhoz vagy Párizshoz, esetleg New Yorkhoz hasonlóan, szédületes fejlődést mutatott.

Az Opera építését Ybl Miklós tervei alapján 1875 szeptemberében kezdték meg, s ez év végére készült el az a Népszínház, amely a maga kétezer fős befogadásával kora egyik legnagyobbja volt. A Nemzeti Színház ez év végén tartotta az utolsó népszínművi bemutatóját, amely során a teátrum vezető karmesterévé Erkelt szerződtették.

A munka töltötte ki az életét, bár időnként haza is látogatott, Gyulára, de ott sem lógatta a lábát, hanem komponált. A Dózsa György, vagy a Brankovics György hatalmas feszültségét romantikus daljátékokban és népies motívumokban oldotta, melyekkel mindvégig a szabadságharc névtelen hőseinek állított emléket.

Amúgy a Névtelen hősök című művét 1880-ban mutatta be a Nemzeti Színház, az előadást maga Erkel vezényelte.

Aztán 1884. szeptember 24-én megnyitotta kapuit Európa egyik legszebb operaháza, a Magyar Királyi Operaház. A megnyitón Erkel két darabja is szerepelt, a Hunyadi László nyitánya és a Bánk bán első felvonása, de felcsendült a Lohengrin részlete is. Erkelt pedig az Operaház örökös főzeneigazgatói címével tüntették ki.

A sok munka aláásta az egészségét. A magyar zeneirodalom egyik kimagasló géniusza 1893. június 15-én adta vissza a lelkét a teremtőjének.