Emlékpark lesz a temetőből

Írta: | Forrás: KISZó | 2020. március 15.

Ungvár Sahta kerületében van egy évtizedek óta zárva tartó sírkert, ahol a második világháborúban elesett magyar honvédeken kívül első világháborús hantok is vannak. Az idősebbek még jól emlékeztek rá, hol milyen nemzetiségű katonák voltak eltemetve. Annak idején sok szovjet katonát is ide földeltek el, ám őket később kihantolták és a hősök temetőjében helyezték örök nyugalomra. A ma zárva tartó temetőben nyugszanak magyar honvédek is, akiknek nevét és emlékét síremlék őrzi.

Emlékpark lesz a temetőből

Cseh kezdeményezésre most azt tervezik, hogy emlékparkot létesítenek itt az első világháborúban elesett katonák hantjai felett. E sírkertben, amely a megyei kardiológiai központ szomszédságában van, az egykori Osztrák–Magyar Monarchia seregének 1300 hadfija alussza örök álmát.

Osztrákok, magyarok, csehek és ki tudja, hány nemzet fiai ők. A múlt év áprilisában született meg az ungvári önkormányzat döntése az emlékpark létesítéséről.

Lukas Hudák cseh építész pedig bemutatta az elképzelését a leendő parkról, amelynek vázlata a temetőben kihelyezett táblán is megtekinthető. A tervező szerint úgy alakítják ki az emlékhelyet, hogy abban valamennyi nemzet ott nyugvó fia egyforma tiszteletben részesüljön.

Hírek

  • A Kárpát-haza gazdagsága – jubileumi kiállítással ünnepelt az ASzakkör program

    Ünnepélyes keretek között tartották meg Lakiteleken az ASzakkör program 5 éves jubileumához kapcsolódó szakköri zárókiállítást, melyen a külhoni szervezetek, egyesületek képviselői vettek részt. A Nemzeti Művelődési Intézet által szervezett esemény a Kárpát-medence magyar közösségeinek alkotóerejét,...

  • Az ungvári miniszobrok nyomában

    Talán nincs is olyan lokálpatrióta, aki ne hallott volna az ungvári miniszobrokról. A bronzból készült miniatűrök hamar Kárpátalja megyeszékhelyének népszerű látványosságává váltak. Az első ilyen alkotás 2010-ben tűnt fel az Ung folyó partján. Az azóta eltelt 15 év alatt több mint 70 miniszobor kész...

  • Elérhetővé váltak online Liszt Ferenc levelei és naplói az OSZK Copia felületén

    Liszt Ferenc életét bemutató több mint 800 levél és 3 napló vált szabadon hozzáférhetővé az Országos Széchényi Könyvtár (OSZK) és a Zeneakadémia Liszt Ferenc Emlékmúzeuma és Kutatóközpontja közös projektjének eredményeként a nemzeti könyvtár Copia tartalomszolgáltatási felületén. A közzétett anyagna...

  • „Az, hogy mindannyian zenészek vagyunk, egy közös pont az életünkben…”

    Közvetlen, jóindulatú, segítőkész. A zene kislány kora óta meghatározó szerepet játszik az életében, amit mindmáig szívvel-lélekkel végez. A református egyház is közel áll hozzá, s családjához. Közel húsz esztendeje orgonál a beregszászi templomban. Szabad idejét a családjával tölti, mivel két fiúgy...

Események

Copyright © 2026 KMMI