Emlékművet kap Munkácsy Mihály?

Írta: Tudósító | Forrás: Kárpáti Igaz Szó | 2011. július 04.

Méltó emlékművet szeretne állítani Munkácsy Mihálynak szülővárosában a város polgármestere. Lengyel Zoltán egy helyi kulturális rendezvényen felszólalva hangsúlyozta: nagy álma, hogy végre méltó emlékműve legyen Munkácson a város híres szülöttének. Mint mondta, arra fog törekedni, hogy ez a vágya még mandátumának lejárta előtt megvalósuljon.

Emlékművet kap Munkácsy Mihály?

A polgármester nehezményezte, hogy eddig nem akadt mecénás, aki anyagilag támogatta volna a Munkácsy-emlékmű elkészítését. Pedig – mint emlékeztetett – a magyar üzletemberekkel való találkozóin mindig felvetette a kérdést, s arra is volt példa, amikor nyíltan kérte a vállalkozók segítségét az ügyben.

Az emlékmű gipsz makettje már 30 éve elkészült, s a Munkácsi Munkácsy Mihály Művészeti Iskolában várja, hogy bronzba öntsék, tette hozzá Lengyel Zoltán. Amennyiben sikerül elkészíteni Munkácsy emlékművét, tervei szerint azt a város főterén állítják majd fel, a festő mellszobrának a helyén. Az utóbbit a róla elnevezett művészeti iskolába vinnék át.

Hírek

  • Ma is él Egry Ferenc és az egykori harangöntöde emléke Kisgejőcön

    Kisgejőcön ma is találkozni lehet Egry Ferenc emlékével: az iskola, a templomok harangjai és az egykori öntöde nyomai mind az egykori harangöntő mester örökségét és mesterségét őrzik.

  • „Nagyon szép gyermekkorom volt” – interjú Petrusevics Vivien Nikolett festőművésszel

    A Munkácsy Mihály Magyar Ház évek óta rendszeresen ad otthont kárpátaljai művészek kiállításainak. Számos ismert és kezdő festőművész is bemutathatta már itt alkotásait az érdeklődő közönségnek. Szeptember 10-én Petrusevics Vivien Nikolett, az Irka gyermeklap illusztrátorának műveiből nyílt kiállítá...

  • Helyi hagyományok napja a Szinevéri kistérségben

    Első alkalommal rendezték meg a helyi hagyományok napját a Szinevéri kistérségben. A szeptember 12-i rendezvénynek egy tanya adott otthont, ahol helyi mesterek, termelők, lakosok és turisták találkoztak.

  • Hetedik éve töretlenül zajlik a néptáncoktatás

    Most, amikor ilyen nehéz helyzet uralkodik az országban, még fontosabbá válik az itthon maradt gyerekek figyelmét a kultúrára, örökségünk felé fordítani, és a programok talán egy picit hozzásegítik őket a szülőföldön való maradáshoz. Az is fontos, hogy a kulturális programok ne csak a nagyobb telepü...

Események

Copyright © 2026 KMMI