Együttműködési megállapodást kötött a kormány és Szatmárcseke önkormányzata a Himnusz emlékhelye elnevezésű beruházás előkészítéséről és megvalósításáról augusztus 8-án Budapesten.
Írta: | Forrás: MTI | 2024. augusztus 12.
Együttműködési megállapodást kötött a kormány és Szatmárcseke önkormányzata a Himnusz emlékhelye elnevezésű beruházás előkészítéséről és megvalósításáról augusztus 8-án Budapesten.
Hankó Balázs kultúráért és innovációért felelős miniszter emlékeztetett: a kormány májusban döntött Szatmárcseke és a Himnusz-emlékhely komplex fejlesztéséről. Ezt Kölcsey Ferenc születésnapján, augusztus 8-án az önkormányzattal, a térség országgyűlési képviselőjével, a református közösséggel, az Építési és Közlekedési Minisztériummal, valamint a Kulturális és Innovációs Minisztériummal együtt közösen indítják útjára – mondta a miniszter.
Kötelességnek nevezte, hogy a Himnusz emlékhelyét, Szatmárcsekét a teljes magyarság emlékhelyévé tegyék. A tárcavezető felidézte, hogy a döntés szerint a fejlesztés során az egykori Kölcsey-kúria helyén létrejön a többfunkciós, integrált kulturális intézmény részeként a Himnusz-emlékhely, továbbá az új Kölcsey Ferenc-emlékkiállítás. A fejlesztésnek fontos része a műemléki csónakos fejfás református temető felújítása is.
– Olyan turisztikai központ jön létre, amely Szatmárcsekét a magyar szív közepévé tudja tenni, és 8,5 milliárd forint szolgálja majd annak a tizenöt ingatlannak, annak a harmincezer négyzetméternek a megújítását, amely mindezt lehetővé teszi – mondta Hankó Balázs.
– Szatmárcseke tényleg egy szakrális hely, amelyet meg kell nézni mindenkinek – hangoztatta a politikus, hozzátéve, az elmúlt másfél év közös munkájának köszönhetően érkeztek el oda, hogy csütörtökön aláírták az együttműködési megállapodást. Kiemelte, a fejlesztési program komoly lehetőséget teremt arra, hogy 21. századi körülmények között fogadjanak majd csoportokat, lehetőség lesz zarándokutak szervezésére, továbbá be tudják majd mutatni a Himnuszt a világnak.
Csoma Zoltán, Szatmárcseke független polgármestere kiemelte: a község nagyon örül a fejlesztésnek, amely az egész magyarságnak szól. Úgy fogalmazott: – a Himnusz összeköt minket, a Himnusz 15 millió magyaré.
Ezer évig nem volt itt semmi, állították a szovjet érában a hatalmi gépezetet kiszolgáló propagandisták. Ám mint utóbb kiderült, vidékünkön számos olyan jelentős szakrális és világi építmény, emlékjel található, amely méltán tarthat számot nemzettársaink érdeklődésére. Éljenek azok bárhol: itt, a „t...
Sokak által ismert a Viski Folkműhely tevékenysége, ahol jelenleg is közel hetven gyermekkel foglalkoznak a pedagógusok, akik azt is fontosnak tartották, hogy az ifjú zenészeknek legyen lehetőségük a tanultakat – ének, zene, tánc – kamatoztatni. Többek mellett ezért hívták életre 2017-ben a Viski Fr...
Az advent csendes várakozása és a karácsony közeledtének örömteli izgalma meghitt és igazán lélekemelő hangulattal töltötte meg a Munkácsy Mihály Magyar Ház rendezvénytermét december 21-én, amikor a Latorca-parti város magyarsága újra összegyűlt, hogy az összetartozás jegyében együtt élje át a szere...
A karácsonyt minden évben december 25-én tartjuk, miközben a történészek és teológusok szerint Jézus születése aligha esett a téli hónapokra. A kereszténység második legnagyobb ünnepe az év legsötétebb időszakára került, amelynek szimbolikája egészen a pogány hagyományokig nyúlik vissza.