Közel 20 fős csapat indult el az Otthonról Haza! kerékpáros program keretén belül a Vereckei-hágóról Budapestre. A programot Révész Máriusz kormánybiztos hirdette meg a nemzeti összetartozás jegyében.
Írta: | Forrás: TV21 Ungvár | 2021. augusztus 16.
Közel 20 fős csapat indult el az Otthonról Haza! kerékpáros program keretén belül a Vereckei-hágóról Budapestre. A programot Révész Máriusz kormánybiztos hirdette meg a nemzeti összetartozás jegyében.
Az Otthonról Haza! rendezvénysorozat célja, hogy aktív, turisztikai programokon keresztül kösse össze a határon innen és túl élő magyarokat, ezzel is erősítve a nemzet összetartozását.
A program részeként Kárpátaljáról, Alsóverecke településről, vagyis a Vereckei-hágóról indult a biciklis túra egészen Budapestre, érintve közben Beregszász, Nyíregyháza, Mezőkövesd, Gyöngyös és Gödöllő településeket.
Kárpátalján a programhoz csatlakozott a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség Ifjúsági Szervezete (KMKSZ ISZ). A programra érkező magyarországi és más határon túli magyar bringások közösen indultak útnak augusztus 15-én. A tervek szerint a Vereckei-szoros, majd a munkácsi vár és Beregszász érintésével lépik át a magyar határt, majd augusztus 20-án, az államalapítás ünnepén érkeznek meg Budapestre, a Hősök terére a többi külhoni területről indult kerékpárossal együtt.
„Számunkra nagyon fontos, hogy egységgé kovácsolódjon a magyar nemzet. Az összes határon túli országból egyidejűleg indulnak majd biciklitúrák, és így egységbe verődve tudunk majd együtt ünnepelni augusztus 20-án, Budapesten. Nagyon sok helyről csatlakoztak hozzánk Kárpátalja minden szegletéből. Ukrán és magyar anyanyelvűek egyaránt indulnak, így teljes egyetértésben és összhangban tudunk tekerni. Emellett nagyon fontos az is, hogy minél több fiatalt is bevonjunk az ilyen programokba. Erősíteni kell a nemzeti öntudatot a maroknyi kárpátaljai magyarságban” – mondta Horváth Zoltán, a KMKSZ ISZ elnökhelyettese.
Életem játék volt csupán címmel megnyílt a Kárpátaljai Magyar Művelődési Intézet Munkácsy Mihály Emlék-plakettjével kitüntetett Nigriny Edit (1951-2024) festő, grafikus, dekoratőr születésének 75. évfordulója alkalmából megrendezett kiállítása Magyarország Ungvári Főkonzulátusán. Az Ungváron sz...
Kitüntetésben részesült Ruszin Valéria, a Lehoczky Tivadar Kárpátaljai Megyei Honismereti Múzeum történeti és helytörténeti osztályának vezetője – számolt be az intézmény közösségi oldalán.
A népzene nem csupán múltunk emléke, hanem élő örökség, amely identitást ad, közösséget formál, és hidat teremt a nemzedékek között. Éppen ezért különösen fontos, hogy a felnövekvő nemzedék hiteles forrásból, hozzáértő pedagógusok irányításával ismerkedhessen meg ezzel a gazdag kincstárral. A népzen...
A Lehoczky Tivadar Kárpátaljai Megyei Honismereti Múzeum kiállítóterme ad otthont a Visszatükröződések. Reflexek. Rezonanciák című tárlatnak, amely Magyar Árpád István, Magyar Olha és Olena Kovalevszka alkotásait vonultatja fel. A tárlatmegnyitón elhangzott: a kiállítás nemcsak vizuális élményt kíná...