Elkezdődött a 29. Kárpátaljai Népzene-, Néptánc- és Kézművestábor a Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei Sátoraljaújhelyen június 18-án. A Rákóczi-táborba mintegy 500 kárpátaljai gyermek érkezett.
Írta: | Forrás: MTI | 2023. június 19.
Elkezdődött a 29. Kárpátaljai Népzene-, Néptánc- és Kézművestábor a Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei Sátoraljaújhelyen június 18-án. A Rákóczi-táborba mintegy 500 kárpátaljai gyermek érkezett.
Az eseményen részt vett Bacskai József ungvári magyar főkonzul, aki kiemelte, a kárpátaljaiak képesek minden akadályt legyőzni, hiszen a nehézségek ellenére is együtt vannak a táborban, és bemutatják azt a tudást, amelyet megszereztek. Biztos abban – mondta , hogy ők lesznek azok a gyerekek, akik a jövő nemzedékét tanítják majd néhány év, évtized múlva.
Pál Katalin, a Hagyományok Háza Hálózat Kárpátalja vezetője, egyben a tábor alapítója hangsúlyozta, nagyon örülnek, hogy eljöhettek Sátoraljaújhelyre, hiszen tavaly csak levélben köszönthették a táborban részt vevőket. Kifejezte háláját kollégáinak, akik – mint mondta – töretlenül viszik tovább a tábort. Hozzátette: örülnek, hogy van kinek továbbadni, vannak, akik továbbviszik, ők pedig szemlélői lehetnek a „csodálatos néptáncos, népzenés világnak”. Köszöntőjének végén kiemelte, úgy kell hazatérniük, hogy elmondhassák, „töretlenül viszik tovább a magyar kultúrát”.
Csáky Csongor, a Rákóczi Szövetség elnöke a tábor megnyitóján úgy fogalmazott, azt kívánja, a táborban eltöltött napok teljenek azzal, hogy a résztvevők meg tudják élni gyermekségüket, fiatalságukat. Köszöntőjében beszélt a környék történelméről és természeti adottságairól, Sátoraljaújhelyet és a Rákóczi-tábort pedig „varázslatosnak” nevezte. Hozzátette, sok minden sűrűsödik a városban és a régióban a magyar történelemből és a magyar kultúrából, a táborba érkezők pedig elhozták magukkal mindazt, ami Kárpátalját jellemzi. A Rákóczi Szövetség elnöke az MTI-nek elmondta, tavaly az ukrajnai háború miatt költözött Sátoraljaújhelyre a tábor, és idén második alkalommal találkozhat a városban mintegy félezer kárpátaljai gyermek, aki otthon néptáncot és népzenét tanul.
A Kárpátaljai Népzene-, Néptánc- és Kézművestábort június 18. és 24. között rendezik meg. A résztvevők hangszeres, táncos és kézműves foglalkozásokon vehetnek részt, majd a tábor táncházzal zárul. A Rákóczi-táborba látogat majd a Szalonna és bandája zenekar, és népzenei koncerttel szórakoztatják majd a jelenlévőket – olvasható a tábor programtervében.
A magyar filmtörténet egyik legnagyobb dívájának világát idézte meg Pataki Szilvia és Cseke Gábor a Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színházban szeptember 22-én. A Mindig az a perc… – Karády kalapja című jazz story nemcsak ismert dallamokkal repítette vissza a közönséget az 1930-as, 1940-es évek vil...
A 2026–27-es színházi évadban folytatódik a Déryné Határtalanul Program Kárpátalján. A kezdeményezés 2025-ben indult útjára szerte a Kárpát-medencében, s elsődleges célja, hogy a minőségi kultúrát elvigye a régió magyarok által lakott legtávolabbi településeire is, élénkítse a helyi kulturális élete...
Berecz Vilmos festő- és grafikusművész, pedagógus és restaurátor alkotásaiból nyílt kiállítás a Boksay József Kárpátaljai Megyei Szépművészeti Múzeumban. A Szülőföldem című tárlat annak az alkotónak állít emléket, aki nemcsak művészként, hanem múzeumi szakemberként is fontos szerepet töltött be Kárp...
Ungvár napja alkalmából a hagyományos kárpátaljai esküvői szokásokat, népdalokat és táncokat elevenítettek fel a megyeszékhely központjában.