Éledezik a turizmus: megnyitottak Kárpátalja leglátogatottabb nevezetességei

Írta: KMMI | Forrás: KISZó | 2020. május 18.

A karantén időszak után ismét látogathatóak – a várak, múzeumok és nemzeti parkok – a régió legkeresettebb turisztikai célpontjai Kárpátalján – közölte Olekszandr Koval, a Turinform Zakarpattya turisztikai információs központ igazgatója az Ukrinformnak adott helyzetjelentésében.

Éledezik a turizmus: megnyitottak Kárpátalja leglátogatottabb nevezetességei

„Megnyíltak Kárpátalja leglátogatottabb turisztikai nevezetességei, többek között a munkácsi és az ungvári vár – bár az utóbbiban kizárólag a várudvar látogatható – valamint a kolocsavai Öreg Falu Szabadtéri Múzeum. Kisebb csoportokat fogad a Szinevéri Nemzeti Park és a Nárciszok-völgye” – hangsúlyozta Koval. Hozzátette: május 16-ától elindították a felvonókat az ökörmezői járási Fülöpfalván (Pilipec).

Az idegenforgalmi szakember ugyanakkor kiemelte, hogy az ungvári szabadtéri néprajzi múzeum még nem látogatható, ugyanis nem kapták meg a nyitáshoz szükséges engedélyt a megyei művelődési főosztálytól.

A koronavírus-járvány egyik legnagyobb vesztese a turizmus. Amint megjelent a vírus, sorra zártak be a szállodák és vendéglátó-helyek világszerte.

Hírek

  • Kárpátalja anno: a nagybaktai kastély

    „A muzsalyi határban gyönyörű ligetszerű tölgyerdők közt fekszik az Erdő-baktának is nevezett puszta, csinos kastélylyal és jól berendezett gazdasággal. Határában néhány év előtt árokásás alkalmával igen régi vaskardokat, sarkantyúkat s egyéb lovas szerelvényt találtak. Hajdan falu volt, mely a XIV....

  • Gabóda Éva: „… a legszebb szín a világon az, amelyik jól mutat a viselőjén”

    Gabóda Éva, a Rákóczi-főiskola Pedagógia Pszichológia Tanító Óvodapedagógia Oktatási Intézményvezetés Tanszékének adjunktusa, oktatója évtizedek óta foglalkozik kézműveskedéssel, mint mondta, ez a színes és igazán kellemes tevékenység az élete része.

  • Bemutatták Kurmai-Ráti Szilvia legújabb könyvét

    Örömteli eseményre került sor a Beregszászi Központi Könyvtárban május 6-án: egy újabb regénnyel bővült a kárpátaljai magyar irodalom. Ez alkalommal Kurmai-Ráti Szilvia Így kell Bódogulni című könyvét mutatták be az érdeklődőknek.

  • Megjelent Tetyana Literáti újabb könyve Ungvár történetéről

    Az Ung-parti város történelmének kedvelői különleges esemény részesei lehettek csütörtökön: Tetyana Literáti ismert helytörténész bemutatta ötödik ukrán nyelvű könyvét az Elvesztett Ungvár sorozatból.

Események

Copyright © 2025 KMMI