Együtt az Irodalmi kilátón

Írta: Szabó Kata | Forrás: Kárpátalja.ma | 2020. december 14.

A járványügyi helyzet miatt nagy kihagyás után szervezték meg újra az Irodalmi kilátó programsorozatot a beregszászi magyar konzulátus Munkácsy-termében december 14-én. A rendezvényen az Együtt című irodalmi-művészeti-humán tudományok-kulturális folyóirat idén megjelent lapszámait mutatták be a lap szerzőinek egy részével. Az ismert helyzet miatt a rendezvényt zártkörűen bonyolították le online közvetítéssel.

Együtt az Irodalmi kilátón

Az Irodalmi kilátót Szilágyi Mátyás, Magyarország Beregszászi Konzulátusának főkonzulja nyitotta meg. Köszöntőbeszédében elmondta, hogy idén egy nehéz évet zárunk, ami kihatással volt a művészetre is.

A lap megjelenéséről Dupka György, az Együtt felelős kiadója és lapigazgatója számolt be, aki kitért a jelen helyzet rendkívüliségére. Azt is elmondta, hogy a járvány ellenére szerették volna megtartani az Irodalmi kilátó programjainak folytonosságát.

A lapszámbemutatón Marcsák Gergely megzenésített verseket adott elő.

Vári Fábián László költő, az Együtt társszerkesztője is beszélt a folyóirat történetéről.

– Amikor az együtt 2002-ben megalakult, akkor a kárpátaljai magyar irodalomnak éppen nem volt semmilyen fóruma. Nagy Zoltán Mihály és Dupka György azzal a szándékkal keresett fel a 2002-es esztendő elején, hogy tenni kellene valamit, a kárpátaljai magyar irodalom – ami akkor kezdett Kárpátalja határain túl ismertté lenni – ne maradjon fórum nélkül  mondta Vári Fábián László.

Ezt követően a rendezvényen megjelent és az Együttben publikáló szerzők mutatkoztak be. Shrek Tímea egy prózáját, Marcsák Gergely egy versét, Kovács Elemér egy tanulmányát, Sz. Kárpáthy Kata egy novelláját, Nagy Tamás pedig három versét mutatta be.

A program második felében Vári Fábián László legutóbbi, Koponyámban gyertya című versgyűjteményét prezentálta, amelyben „50 év termését”, 100 verset közölt.

Az alkalmat Szilágyi Mátyás zárta, aki elmondta, hogy „a következő Irodalmi kilátóhoz adott egy jó muníciót” a programsorozat idei utolsó állomása.

– Az Irodalmi kilátót folytatni kell, ami bemutatja Kárpátalja jeles kortárs irodalmi értékeit – mondta el a főkonzul úr hozzátéve: a járványügyi helyzetben is mindenképpen fontos, hogy bemutassuk ezeket a szerzőket.

A programot Magyarország Beregszászi Konzulátusa, a MÉKK és az Együtt szerkesztősége közösen szervezte meg.

Hírek

  • „A könyvtár olyan találkozási pont, ahol helye van az életnek” – kisfilm készült a kárpátaljai könyvtárosokról

    A kárpátaljai magyar könyvtárosok mindennapjait, elhivatottságát és közösségépítő munkáját mutatja be az Országos Széchényi Könyvtár legújabb kisfilmje. Az alkotás a Széchényi Ferenc Könyvprogram keretében tett kárpátaljai látogatások tapasztalataiból született, és bepillantást enged abba, miként őr...

  • A zene valóban varázsolt a II. ZeneVarázslat Klasszikuszenei Táborban – Megtelt a szeretetbatyu

    A zene varázsol. Határokat, távolságokat és korlátokat bont le ember és ember között. Nincsenek benne nyelvi akadályok, mert ugyanazt az üzenetet képes eljuttatni a szívhez akkor is, ha különböző nyelveken beszélünk. A zene összeköt, felemel, vigasztal, s ebben a sok bizonytalansággal terhelt világb...

  • Elhunyt Lizanec Péter nyelvészprofesszor

    Életének 97. évében, 2026. augusztus 8-án hajnalban elhunyt dr. Lizanec Péter nyelvészprofesszor, az Ungvári Nemzeti Egyetem Magyar Filológiai Tanszékének meghatározó oktatója, a Hungarológiai Központ volt igazgatója, a filológiai tudományok doktora, Ukrajna Érdemes Tudósa, valamint a Kárpátaljai Ma...

  • A háromszor felépült, kétszer lerombolt erősség

    Vidékünk egyetlen más középkori erődítménye sem járt be olyan kacskaringós történelmi utat, mint az ungvári vár. Háromszor, három különböző helyen építették fel, teljesen más várépítési stílusokban, és legutolsó, mai helyén is számos átalakítást ért meg. Ismerkedjünk hát meg kalandos történetével!

Események

Copyright © 2026 KMMI