Együtt – 20 éve a kárpátaljai magyar kultúra szolgálatában

Írta: Sz. J. | Forrás: | 2022. április 08.

Immár nem kevesebb mint két évtizede jelenik meg az Együtt című irodalmi-művészeti-humán tudományi-kulturális folyóirat a Magyar Írószövetség Kárpátaljai Írócsoportjának gondozásában, a Magyar Értelmiségiek Kárpátaljai Közössége (MÉKK) és a Kárpátaljai Magyar Művelődési Intézet (KMMI) támogatásával. A születésnapi ünnepségre április 8-án Budapesten, a Kárpátaljai Szövetség székházában került sor a szövetség, a MÉKK és a Magyar Írószövetség szervezésében. A találkozón jelen voltak az Együtt szerzői, a folyóirat baráti köréhez tartozó alkotók, érdeklődők.

Együtt – 20 éve a kárpátaljai magyar kultúra szolgálatában

Az est moderátora dr. Dupka György, a MÉKK elnöke volt. Köszöntő beszédet mondott Benza György, a Kárpátaljai Szövetség elnöke és Erős Kinga, a Magyar Írószövetség elnöke. A rendezvényen olyan neves alkotók olvastak fel műveikből, mint Füzesi Magda József Attila-díjas költő, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja és Vári Fábián László Kossuth- és József Attila-díjas költő, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja, az Együtt folyóirat szerkesztőbizottságának elnöke.

A fiatalabb nemzedék képviselői közül Lőrincz P. Gabriella Bella István-díjas költő, valamint Kopriva Nikolett és Csornyij Dávid, az Előretolt Helyőrség Íróakadémia hallgatói mutatták be legújabb költeményeiket, Gerzsenyi Gabriella író pedig a készülő novellakötetéről szólt.

Az Együtt szerzői közül felszólalt dr. Ortutay Péter, dr. Botlik József, dr. Kótyuk Erzsébet, Kovács Sándor és Lengyel János.

Szemere Judit szerkesztő ismertette Ortutay Mária Múltunk és jelenünk „lámpás emberei” című interjúkötetét.

Az ünnepség hangulatát Kocsis Csaba énekmondó emelte, aki megzenésített verseket adott elő. Az este jó hangulatú beszélgetéssel és állófogadással ért véget.

A rendezvényt online is közvetítették, itt nézhető vissza. 

Hírek

  • Elhunyt Lizanec Péter nyelvészprofesszor

    Életének 97. évében, 2026. augusztus 8-án hajnalban elhunyt dr. Lizanec Péter nyelvészprofesszor, az Ungvári Nemzeti Egyetem Magyar Filológiai Tanszékének meghatározó oktatója, a Hungarológiai Központ volt igazgatója, a filológiai tudományok doktora, Ukrajna Érdemes Tudósa, valamint a Kárpátaljai Ma...

  • A háromszor felépült, kétszer lerombolt erősség

    Vidékünk egyetlen más középkori erődítménye sem járt be olyan kacskaringós történelmi utat, mint az ungvári vár. Háromszor, három különböző helyen építették fel, teljesen más várépítési stílusokban, és legutolsó, mai helyén is számos átalakítást ért meg. Ismerkedjünk hát meg kalandos történetével!

  • Új foglalkoztatókönyv segíti a kárpátaljai értékek megismerését – 1000 példány jutott el a tehetséges gyermekekhez

    A Kárpátaljai Népfőiskolai Egyesület számára kiemelten fontos, hogy a fiatal generációk megismerjék és továbbvigyék szűkebb pátriánk kulturális örökségét. Ennek jegyében jelent meg idén legújabb kiadványunk, Tóthné Espán Margaréta Asztélyból perecet, Beregről szőttest, Csongorról seprűt – ...

  • Tóth Péter Lóránt előadása Batáron és Csepében

    Tóth Péter Lóránt kunszentmiklósi versvándor-tanár több mint egy évtized alatt huszonhárom országba, közel nyolcszáz településre jutott el, hogy sok százezer diáknak és felnőttnek közvetítse a magyar irodalmat. Kárpátaljára már tizenhárom éve rendszeresen ellátogat, megyénkben közel nyolcvan települ...

Események

Copyright © 2026 KMMI