Egyensúlyteremtő képességében rejlett az államalapító, Szent István sikerének titka

Az eső magyar király, Szent István immár egy évezrede a magyar államiság jelképe. Személyéhez legendák sora kötődik, kis és nagy legendáriuma a szentté avatás előzménye volt. Legfőbb történelmi érdeme a magyar állam megalapítása, kiépítése, megszilárdítása és európai integrálása, sikereinek titka egyensúlyteremtő képességében rejlett. Ünnepe a világegyházban augusztus 16., Magyarországon augusztus 20. – ez nemzeti és hivatalos állami ünnep is egyben.

975 körül született Esztergomban Vajk néven. Apja, Géza nagyfejedelem a hagyomány szerint Árpád vezér dédunokája, anyja, Sarolt az Erdélyben uralkodó Gyulák leszármazottja volt. Géza felismerte, hogy népe európai beilleszkedése csak a kereszténység felvétele révén lehetséges, ezért 972-ben papokat kért I. Ottó német-római császártól. Ottó Bruno Sankt Gallen-i szerzetest küldte Magyarországra térítő püspökként, aki megkeresztelte Gézát és udvarának tagjait, ám a fejedelem még holtáig áldozott a pogány isteneknek is.

Vajk a keresztségben – Szent István vértanú nyomán – az István nevet kapta. (Vajkot a hagyomány szerint Vojtech prágai püspök, a későbbi Szent Adalbert keresztelte, más források szerint bérmálta.) Géza a fiát a bajor herceg – a későbbi II. Henrik császár – nővérével, Gizellával házasította össze; ekkor számos német lovag érkezett az országba, akik István seregének a magvát alkották.

István atyja halála után, 997-ben vette át az uralmat, amit a somogyi Koppány, a család legidősebb férfitagja a korábbi örökösödési rend alapján fegyverrel próbált megakadályozni. István a veszprémi csatában legyőzte Koppányt, tetemét felnégyeltette, és egyes tagjait az ország legfontosabb erősségeinek – Esztergom, Győr, Veszprém, Gyulafehérvár – kapujára függesztette ki.

István 1000 karácsonyán vagy 1001. január 1-jén koronáztatta meg magát Esztergomban. A koronát a legenda szerint II. Szilveszter pápától kérte. Lerakta a magyar állami és egyházi szervezet alapjait, kijelölte a királyi birtokok székhelyeit, létrehozta a várispánságokat (megalapozta a megyerendszert), kibocsátotta az első magyar ezüstpénzt, kiadta első törvénykönyvét. Megalapította az esztergomi érsekséget és a püspökségeket latin szertartásrenddel, de engedte a görög rítust is. Megújította a 996-ban alakult pannonhalmi apátság kiváltságait, bencés monostorokat alapított, amelyek idővel az írásbeliség műhelyeivé váltak.

Uralkodásának első évei az ország egyesítésével, a királyi hatalom megszilárdításával teltek. 1003-as erdélyi hadjáratában leverte nagybátyja, Gyula hadait, és a területet országához csatolta. István a húgát a kabar vezérhez, Aba Sámuelhez adta, így a kabarok elismerték a király főségét, és létrejött az egri püspökség. 1009-ben alakult meg a pécsi, majd a kalocsai püspökség, amelyből csakhamar érsekség lett. 1028 körül rokonát, Csanádot küldte a Maros-vidék ura, a bizánci hitű Ajtony ellen. A győzelem után a terület ispánja Csanád, püspöke Gellért lett. István azt is elrendelte, hogy a termés tizedét az egyháznak kell beszolgáltatni.

A fiatal magyar állam állandó harcok közepette őrizte meg határait: 1015 körül I. Vitéz Boleszláv lengyel fejedelem várakat foglalt el a Morva és Vág mentén, Erdélybe pedig a besenyők törtek be, de a magyarok kiverték az ellenséget. 1018-ban István a bizánci császár oldalán viselt hadat a bolgárok ellen. Ebben az évben kötött fia, Imre herceg házasságot, feltehetően egy bizánci hercegnővel. István zarándokutat nyitott a Dunántúlon Jeruzsálem felé, s ekkor kezdte összeállíttatni Intelmeit fia számára. A Karoling királytükrök mintájára készült mű az általános erkölcsi kérdések taglalása, az uralkodói erények felsorolása mellett a helyes kormányzás alapelveit is tárgyalja. Imre nem vehette sokáig hasznát e tanításoknak, mivel 1031-ben egy vadászaton meghalt.

István az 1030-as években adta ki második törvénykönyvét. A ránk maradt 56 cikkelyből kitűnik, hogy az államalapító a közrend és a magántulajdon megszilárdítására, a királyság és az egyház megerősítésére törekedett. Tiltotta az emberölést, a lopást, a gyújtogatást, a király elleni összeesküvést. Törvényben kötelezte a lakosságot a templomba járásra, a vasárnapi munkaszünetre, böjtre, gyónásra, és minden tíz községben templomot építtetett.

1030-ban az új német császár, II. Konrád megtámadta az országot, és a Rábáig hatolt. István a felperzselt föld taktikáját választotta: kiüríttette az elfoglalt területeket, és így döntő csata nélkül késztette visszavonulásra az ellenséget. Imre herceg halála után, a trónöröklés körüli viták során összeesküvést szerveztek István ellen, a szervezkedéssel Vazult, István unokatestvérét gyanúsították. A király megvakíttatta, megsüketíttette rokonát, akinek három fia cseh, majd lengyel földre menekült, közülük András és Béla később magyar király lett. István utolsó éveiben Aba Sámuel lett a nádor, ám a király utódául unokaöccsét, a velencei Orseolo Pétert jelölte ki.

I. István király 1038. augusztus 15-én, Nagyboldogasszony napján hunyt el, s a székesfehérvári bazilikában temették el. Istvánt 1083. augusztus 20-án a lovagkirály I. László emeltette oltárra, azaz tette az egyház szentjévé fiával, Imrével és Gellért püspökkel együtt. Ünnepe a világegyházban augusztus 16., Magyarországon augusztus 20. – ez nemzeti és hivatalos állami ünnep is egyben.

Szent István alakja immár egy évezrede a magyar államiság jelképe. Személyéhez legendák sora kötődik, kis és nagy legendáriuma a szentté avatás előzménye volt. Jobb karja egyházi kultusz tárgya, akárcsak koponyacsontjai. Az első magyar király legfőbb történelmi érdeme a magyar állam megalapítása, kiépítése, megszilárdítása és európai integrálása, sikereinek titka egyensúlyteremtő képességében rejlett.