„Ecsettel a békéért II.” – alkotótábor Tiszapéterfalván

Írta: Hegedűs Csilla | Forrás: KISZó | 2023. október 08.

A Kárpátok Művészeti és Kulturális Egyesület (KMKE) júliusban fiatal kárpátaljai művészek részvételével szervezte meg az Ecsettel a békéért elnevezésű egyhetes alkotótáborát Tiszapéterfalván. Akkor Őry László, a KMKE elnöke elmondta, hamarosan a professzionális festőművészeknek is hasonló tábort kívánnak szervezni. Erre szeptember végén került sor.

„Ecsettel a békéért II.” – alkotótábor Tiszapéterfalván

Őry László kifejtette, mindig nagy örömmel érkezik megyénkbe, mára jó baráti kapcsolatot alakított ki az itteni festőművészekkel.

– Tavaly volt az egyesületünk 15 éves, és amikor azt terveztük, hogy jubileumi alkotótábort szervezünk Kárpátalján, kitört a háború. Erre reflektálva szerveztük meg az Ecsettel a békéért tábort. Idén tehát második alkalommal rendeztük meg a találkozót a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával először a fiatal, most pedig a Magyar Művészeti Akadémia támogatásával a professzionális művészek számára.

– Mi lesz az alkotások sorsa?

– A festmények egyelőre itt vannak. Folynak tárgyalások arról, hogy novemberben az ungvári főkonzulátuson kerülnek kiállításra. Ha minden a tervek szerint alakul, karácsonykor Németországban láthatják az érdeklődők. Ha pedig végre béke lesz, a tábor akkor is folytatódni fog, akár az Öröm tábora címmel – jegyezte meg Őry László.

– Azokkal a művésztársaimmal tölthettünk itt együtt egy hetet, akik a tavaly is részt vettek e nagyszerű alkotótalálkozón. Így rajtam kívül itt alkotott Andrij Csebikin, Borisz Kuzma, Igor Lucenko, Angyallosy Sándor, Erfán Ferenc, Szerhij Lakatos és Homoki Gábor. Próbáltuk kifesteni magunkból azt, amire vágyunk, amire mindenki vágyik. Igyekszünk továbbra is építeni a kulturális művészeti hidat, amihez az anyagi hátteret most is a KMKE biztosította. Ez nagy öröm számunkra, ugyanis az egyesület több éven át rengeteg olyan projektet készített, ami a kárpátaljai művészetet népszerűsíti Európa-szerte – fejtette ki Kopriva Attila festőművész, a Kárpátaljai Képzőművészeti Akadémia munkatársa, a képzőművészeti tanszék vezetője.

Hírek

  • Népzeneoktató módszertani képzés Beregszászban

    A Hagyományok Háza Hálózat szervezésében ismét megrendezésre került a kárpátaljai népzenetanárok módszertani képzése, melyet Beregszászban, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Egyetemen tartottak meg. A kétnapos képzés résztvevőit Orosz Enikő, a Hagyományok Háza Hálózat kárpátaljai koordinátora ...

  • Közös éneklés, a béke misztériuma – Técsőn ismét megrendezték az Arany Ősz Kórus- és Néptánctalálkozót

    Hat esztendő kihagyás után Técsőn ismét megtartották az Arany Ősz Kórus- és Néptánctalálkozót, a szórványmagyarság egyik kiemelt rendezvényét. Amelyik egyedülálló módon abban az évben indult útjára, amikor megalakult a kárpátaljai magyarság legjelentősebb érdekvédelmi szervezete, a KMKSZ. Fontos, ho...

  • 200 éve a tudás és a társadalom szolgálatában

    Huszonkettedik alkalommal szervezték meg a Rákóczi Egyetemen a Fiatal Kárpátaljai Magyar Kutatók Konferenciáját  A GENIUS Jótékonysági Alapítvány a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Egyetemmel együttműködve minden év őszén, a Magyar Tudomány Napja alkalmából szervezi meg a Fiatal Kárpáta...

  • Ungváron megnyílt Ihor Lucenko A munkácsi vár című tárlata

    Magyarország Ungvári Főkonzulátusa november 6-tól ad otthont Ihor Lucenko festőművész egyéni kiállításának, melyen jellegzetes világába kaphatunk betekintést. A kárpátaljai születésű festőművész alkotásait sajátos világlátás, a szülőföld iránti szeretet és ragaszkodás jellemzi. A külképviselet auláj...

Események

Copyright © 2025 KMMI