Dombos Fest tizenkettedszer: csak egy hétvégén

Írta: Tóth Péter | Forrás: Vajdaság.Ma | 2012. június 27.

Július 5-től Kishegyesen, a megszokott helyszínen, a Hegyalja utcában, a hangulatos löszpart tövében, idén már XII. alkalommal szervezik meg a Dombos Fest néven messze földön ismertté vált összművészeti fesztivált. A rendezvény az előző években is július elején kezdődött, majd pedig egy teljes hónapon keresztül kínált színvonalas szórakozást és kikapcsolódást mindenki számára.

Dombos Fest tizenkettedszer: csak egy hétvégén

Horváth László, a rendezvény megálmodója és eddigi főszervezője elmondta, a körülmények úgy hozták, hogy idén a fesztivált mindössze egy hétvégére tervezik. Ennek fő oka, hogy az előző években megítélt állami és alapítványi támogatások az idén bizonytalanná váltak, illetve elmaradtak. A belépőjegyekre nem lehet alapozni, hiszen abból eddig is csak az összes költségek töredékét sikerült lefedni. Ennek ellenére, az egy hosszú-hétvégére kiterjedő események most is színvonalas kikapcsolódást ígérnek. Valószínűleg az első nap hangulata lesz a legjobb a Kalákával, Harcsa Veronikával, de benne van a pakliban, hogy a feltörekvő magyarországi együttes, a Vad Fruttik koncertje lesz elsöprő. Emellett, szinte biztos, hogy a kishegyesiként számon tartott Lajkó Félix is megint felejthetetlen koncertet produkál. A fellépők között olyan nevek szerepelnek még, mint Hobo, Dresh Mihály, Ferenczi György, a Béla Műhely és mások. Lesz még ezen kívül sakktorna, borkóstoló, szakácsműhely, szalonnasütés és egyéb gasztronómiai tartalmak. Az árak az idén alacsonyak lesznek, bármihez is viszonyítjuk. A belépő 200 dinárba kerül, egy sör pedig mindössze 100 dinárba, a kishegyesi lányok, asszonyok pedig idén is sütik majd az emlékezetes ízű fokhagymás lángosokat.

A Kátai tanyán, a fesztivállal párhuzamosan zajlik majd az idén 10 éves Szabadegyetem. Ott nagyon sokan lesznek, a résztvevők lefoglalták már a meglévő kapacitásokat, így a faluban a Dombos Fest idejére, szálláshelyet már nem nagyon lehet találni, esetleg ismerősöknél, vagy magánházaknál. A fesztivál részletes programja a www.dombosfest.org honlapon tekinthető meg.

Hírek

  • Ma is él Egry Ferenc és az egykori harangöntöde emléke Kisgejőcön

    Kisgejőcön ma is találkozni lehet Egry Ferenc emlékével: az iskola, a templomok harangjai és az egykori öntöde nyomai mind az egykori harangöntő mester örökségét és mesterségét őrzik.

  • „Nagyon szép gyermekkorom volt” – interjú Petrusevics Vivien Nikolett festőművésszel

    A Munkácsy Mihály Magyar Ház évek óta rendszeresen ad otthont kárpátaljai művészek kiállításainak. Számos ismert és kezdő festőművész is bemutathatta már itt alkotásait az érdeklődő közönségnek. Szeptember 10-én Petrusevics Vivien Nikolett, az Irka gyermeklap illusztrátorának műveiből nyílt kiállítá...

  • Helyi hagyományok napja a Szinevéri kistérségben

    Első alkalommal rendezték meg a helyi hagyományok napját a Szinevéri kistérségben. A szeptember 12-i rendezvénynek egy tanya adott otthont, ahol helyi mesterek, termelők, lakosok és turisták találkoztak.

  • Hetedik éve töretlenül zajlik a néptáncoktatás

    Most, amikor ilyen nehéz helyzet uralkodik az országban, még fontosabbá válik az itthon maradt gyerekek figyelmét a kultúrára, örökségünk felé fordítani, és a programok talán egy picit hozzásegítik őket a szülőföldön való maradáshoz. Az is fontos, hogy a kulturális programok ne csak a nagyobb telepü...

Események

Copyright © 2026 KMMI