Dobó Istvánra emlékeztek Szerednyén az egri várostrom kezdetének napján

Írta: Rehó Viktória | Forrás: karpataljalap.net | 2025. szeptember 11.

„Ne csak akkor szeresd, amikor mint jó anyád, lágy bölcsőben ringat, féltve óv, dédelget… Bátor, büszke nemzet, nagy tettekre termett, becsül majd érte minket a nagyvilág!” – csendült fel Dobó István esküje az Egri csillagok című musicalből Ferku Szilveszter előadásában a szerednyei Dobó-pince falai között kedden délelőtt azon a rendezvényen, melyet a Pro Cultura Subcarpathica (PCS) szervezett a magyar kormány és a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. támogatásával.

Dobó Istvánra emlékeztek Szerednyén az egri várostrom kezdetének napján

A civil szervezet minden év szeptemberében adózik Dobó István emlékének a várvédő szülőhelyén, Szerednyén. Idén az egri vár ostroma kezdetének 473. évfordulóján a P. Frangepán Katalin Gimnázium tanulói is részt vettek a megemlékezésen.

Molnár Krisztina, a PCS koordinátora magyarul, Orbán Viktória, a szervezet munkatársa pedig ukrán nyelven köszöntötte az egybegyűlteket. Elmondták: a szervezet 2014 óta adózik hagyományőrző rendezvénnyel Dobó István emlékének, és nem véletlenül választják már több éve helyszínül Szerednyét, hiszen ez a település több szállal fűződik a magyar kultúrához és történelemhez.

– Az itt található Buttler-kastély grófjáról mintázta Mikszáth Kálmán Különös házasság című regényének főhősét, 1805 decemberében egy éjen át a Buttler-házban őrizték a Szent Koronát, életének egy részét itt töltötte Csontváry Kosztka Tivadar festőművész, valamint itt született a híres törökverő, Dobó István, a magyar történelem egyik legnagyobb hőse, kinek alakja példaértékű minden anyaországi és határon túli magyar számára. Dobó István várkapitány egri diadalát követően kapta királyi adományként birtokul Szerednyét és környékét. A föld alatti alagútrendszert a hagyomány szerint az ő parancsára építették az egri várat ostromló törökök, akik foglyul estek. A több ezer hadifogoly által kiásott pincerendszer menedékként szolgált a helyi lakosok számára, továbbá börtönként szolgált a középkorban. Később felfigyeltek arra, hogy adottságai kiválóan megfelelnek a borok érlelésére. 2022 óta nem áll módunkban fesztivált rendezni, azonban Dobó emléke mellett nem mehetünk el főhajtás nélkül – emelte ki Molnár Krisztina.

Gombor Bence, Magyarország Ungvári Főkonzulátusának konzulja a jelenlévőket üdvözölve Dobó Eger védőinek mondott szavait idézte Gárdonyi Géza Egri csillagok című regényéből – „A falak ereje nem a kőben van, hanem a védők lelkében” –, és kitért arra, mit üzen ez a gondolat annak a közösségnek, amely itt, Kárpátalján most, a háború idején akar magyarnak megmaradni szülőföldjén.

– Ez a bölcsesség egész történelmünkre nézve is igaz, most pedig fölöttébb aktuális. Azt üzeni nekünk, hogy a nemzet, a haza, a közösség védelme a lélek, a lelkiismeret nagy próbája, különösen békétlen időben. Az egri várvédők hőstette azt mondja nekünk, ne rettenjünk meg a túlerőtől, ne adjuk fel, álljunk ki az igazunkért, a jogainkért, akkor is, ha reménytelennek látszik a helyzetünk. „Ne mondhassa azt ránk a jövő nemzedéke, hogy azok a magyarok, akik 1552-ben itt éltek, nem érdemelték meg a magyar nevet” – ezt is Dobó mondja a várvédők eskütétele előtt. Minden jelenlegi nehézség ellenére is biztos vagyok abban, hogy Kárpátalja földjén megfogyatkozva ugyan, de kitartó magyar honfitársainkra az utókor úgy fog emlékezni, mint azokra, akik nagyon is megérdemelték a magyar nevet. Gárdonyi regényében Eger hős kapitánya úgy fogalmazott: „Aki ma kitart a viharban, az holnap építheti újra a hazát.” Mert minden veszteség után új remény sarjad. Minden sötétség után jön a világosság, minden tél után jön a tavasz – zárta ünnepi gondolatait Gombor Bence és megerősítette: Magyarország mint anyaország továbbra is minden támogatást megad az Ukrajnában élő magyar nemzetrésznek, Ukrajna szomszédjaként pedig erejéhez mérten továbbra is minden lehetséges humanitárius segítséget megad a háború sújtotta országnak.

– Ismét itt állunk Szerednyén, hogy megemlékezzünk Dobó Istvánról. Nemcsak azért, mert megvédte az egri várat, hanem azért, mert ez kötelességünk, az utódok kötelessége. Hiszen az egri vár védelme egyúttal azt is jelentette, hogy ez a vidék nem került török uralom alá, nem irtották ki az itteni lakosságot, így a kereszténységet meg tudtuk őrizni, s nemcsak a római katolikus vallást, hanem az itt élő szláv lakosság kereszténységét is – emelte ki Orosz Ildikó, a PCS, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola és a Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség elnöke, megyei képviselő, aki hozzátette: az a cél, hogy ez az esemény az egész falu számára fontossá váljon, ezért szervezett egyrészt a PCS eleinte fesztiválokat, másrészt pedig a főiskola támogatta az Egri csillagok c. regény kiadását ukrán nyelven, amit eljuttattak az iskolákba, hogy az itteni lakosság soraiból azokhoz is eljusson Dobó nagy hőstette, akik nem tudnak magyarul.

– Mi, hű utódok mást nem tehetünk, csak minden évben összegyűlünk és emlékeztetünk mindenkit, hogy Dobó István az egri vár védelmével, hőstettével megállította a törököt hosszú időre. Ezért ez a környék hálás kell hogy legyen! Szlovák, magyar, ukrán, ruszin vagy bármilyen nemzetiségűek azért lehetünk itt, mert az őseinket nem irtották ki, itt maradhattak és saját kultúrájukat megélhették a XX. századig. Erre emlékezünk és adjuk ezt át az ifjúságnak annak reményében, hogy a következő évben nagyobb társasággal ünnepelhetünk, és ebbe bekapcsolódnak legalább a környező oktatási intézmények diákjai – jegyezte meg Orosz Ildikó.

A megemlékezés végén a jelenlévők megkoszorúzták a Túri Török Tibor szobrászművész által 2017-ben készített Dobó-mellszobrot. A koszorúzás idején a Summáját írom Eger várának című dalt hallhatták tárogatón Vesztergám Miklós tárogatóművész előadásában.

Hírek

  • Négy kárpátaljai részesült magyar állami kitüntetésben

    Az augusztus 20-i nemzeti ünnep alkalmából a dr. Sulyok Tamás magyar köztársasági elnök által adományozott állami kitüntetések ünnepélyes átadására a beregardói Perényi Kultúrkúriában került sor.

  • Dobó Istvánra emlékeztek Szerednyén az egri várostrom kezdetének napján

    „Ne csak akkor szeresd, amikor mint jó anyád, lágy bölcsőben ringat, féltve óv, dédelget… Bátor, büszke nemzet, nagy tettekre termett, becsül majd érte minket a nagyvilág!” – csendült fel Dobó István esküje az Egri csillagok című musicalből Ferku Szilveszter előadásában a szerednyei Dobó-pince falai...

  • Balogh Klára-emlékkiállítás Ungváron

    A Lehoczky Tivadar Kárpátaljai Megyei Honismeretei Múzeumban Balogh Klára – Kárpátalja nemzeti legendája címmel nyílt emlékkiállítás. A szeptember 3-án ünnepélyesen megnyitott tematikus tárlat a megye táncművészet-története legkiemelkedőbb alakjának, Ukrajna Népművészének a tiszteletére készült, aki...

  • KárpátHáz-fiesta: Néptáncos hagyományőrzés és közösségépítés Halábor szívében

    Szeptember 6-án, szombaton a halábori Fedák Sári Közösségi Ház adott otthont a harmadik alkalommal megrendezett KárpátHáz-fiestának, amely a KárpátHáz Ritmus- és Hangműhely programjának ünnepi záróeseménye, a Péter Csaba megyei képviselő által létrehozott KárpátHáz civil szervezet bereg­vidéki néptá...

Események

Copyright © 2025 KMMI