Dekorka, a stílusos, egyedi ajándéktárgyak boltja

Írta: Hegedűs Csilla | Forrás: KISZó | 2020. június 12.

Festett tányérok, üvegpoharak, kerámiabögrék, hímzett és festett baseball sapkák, pólók, konyhai kötények és megannyi ajándéktárgy közül lehet válogatni a falatnyi beregszászi kézműves műhelyben, a Dekorkában. Hat évvel ezelőtt két ifjú hölgy, Sárközi Kitti és Tóth Anita úgy döntöttek, közös üzletet nyitnak.

Dekorka, a stílusos, egyedi ajándéktárgyak boltja

– Mindketten festészetet tanultunk, de az egyéb kézműveskedés sem áll tőlünk távol, kamatoztatni szerettük volna a tehetségünket,ezért úgy döntöttünk, hogy kézműves műhelyt hozunk létre. Mindez hat évvel ezelőtt történt, s mondanom sem kell, akkor sem volt könnyű az országban, de mi mégis belevágtunk, és nem bántuk meg, hiszen van kereslet az egyedi ajándéktárgyak iránt – kezdte a beszélgetést Kitti, aki maradt a festészetnél. Anita viszont most már inkább varr, pólókra, sapkákra, kötényekre hímez, Kitti szintén pólókra, üvegtárgyakra fest, és természetesen csodálatos olajfestmények is születnek a keze alatt.

– Kezdetkor csupán egy hímzőgépünk, pár kisüveg anyagfestékünk volt, úgy vágtunk bele a vállalkozásunkba.

Azóta sokat fejlődtünk, utcára néző helyiséget bérlünk, a technikai eszköztárunk is bővült, ezért sokkal több megrendelést tudunk vállalni. Egy ideje immár lakodalmas kellékeket is készítünk, megrendelésekre ballagási tarisznyákat varrunk, egyházaknak egyedi pólókat készítünk. A sort sokáig lehetne folytatni, mindenbe belevágunk, nem mondunk vissza egy felkérést sem – vette át a szót Anita.

– Miből áll a lakodalmas kellékek sora? – érdeklődtem tovább Anitától.

– A legfontosabb a vőfélyszalag, amelyre az ifjú pár neve és a lakodalom dátuma van ráhímezve. Később jöttek a gyűrűpárnák, a „Sok boldogságot” feliratú kendő, a pénzgyűjtő doboz, az ifjú pár a festett pezsgőspohara, az esküvői meghívók és ültető kártyák. Egy ideje vidékünkön is nagy divat lett a leány- és legénybúcsúk megrendezése, ezekre az alkalmakra is készítünk festett poharakat, egyedi pólókat, néha vicces feliratokkal.

– Ha szétnézünk a boltban, csak nőknek való holmit láthatunk. Férfiak be sem térnek hozzátok? – érdeklődtem Kittitől. 

– Valóban nem térnek be, viszont nekik való dolgokat is készítünk, amiket a párjaik rendelnek meg tőlünk. Többnyire halászpólót, sörös korsót, vagy egyedi feliratú pólókat rendelnek a csajok a férjeknek, barátoknak.

Kitti és Anita nem fogynak ki az ötletezésből. Kitti örömmel mutatta a legújabb szerzeményüket, a kozmetikusoknak, manikűrösöknek készült stílusos noteszeket, a legújabb mintákkal díszített pólókat, a festett pezsgősüveget.

Hírek

  • Attila-kiállításra készül a Magyar Nemzeti Múzeum

    Hamarosan nyílik az Attila című kiállítás a Magyar Nemzeti Múzeumban. A tárlat építése már javában zajlik, a héten a kiállítás legnagyobb műtárgya, Haan Antal: Nagy Leó találkozása Attilával Róma falai alatt című festménye is megérkezett.

  • Dercen elfeledett híres szülötte, Mohy Sándor festőművész

    Dercen község szülöttei közül figyelemre méltó életutat járt be Dercsényi László királyi tanácsos, beregszászi törvényszéki bíró, 1848-as honvédhuszár százados, aki tetteivel bevéste magát vidékünk történelmébe, de nagy hírnévre tett szert Kárpátalján és Magyarországon is Fodor Géza, a kárpátal...

  • A császári csapatok elfoglalják Munkács várát

    1688. január 17-én foglalta el Antonio Caraffa császári tábornok Munkács várát, melyet Zrínyi Ilona és a Thököly Imréhez hű maroknyi kuruc őrség két éven keresztül védelmezett I. Lipót király (1657-1705) hadaival szemben. 

  • Több magyarországi múzeum lesz ingyenesen látogatható január 22-én

    Ingyenesen látogathatóak lesznek a magyar kultúra napján a Magyar Nemzeti Múzeum Közgyűjteményi Központ tagintézményei, továbbá a Szépművészeti Múzeum, a Néprajzi Múzeum és a Ludwig Múzeum – Kortárs Művészeti Múzeum állandó kiállításai – közölte a Szépművészeti Múzeum.

Események

Copyright © 2026 KMMI