Csöndes időszak – elhallgattak a hangszerek

Írta: Hegedűs Csilla | Forrás: KISZó | 2020. április 13.

Minden kulturális rendezvényt, összejövetelt elhalasztottak vagy lemondtak a vesztegzár miatt. Ez nem csak a művelődés szempontjából sajnálatos, ugyanis sokaknak bevételkiesést is jelent a tiltás.

Csöndes időszak – elhallgattak a hangszerek

A negyedévszázados múltra visszatekintő Integrál tagjai is karanténba kényszerültek. Az együttes egyik alapítója és énekese, Babics Zsuzsa szerint számukra ez nem különleges, hisz életük nagy részét eddig is otthoni, nagyberegi stúdiójukban töltötték. Persze ez nem azt jelenti, hogy ne hiányoznának az utazások, a fellépésekről, koncertekről, lakodalmakról nem is beszélve.

– Főképpen a következő hetek, hónapok miatt aggódhatunk, ugyanis gyakorlatilag az összes rendezvényt lemondták, csak amit tudtak, azt tették más időpontra. Egy áprilisra tervezett lakodalomban zenéltünk volna, amit augusztusra tettek át, de biztos, hogy a májusi lagzikat is átütemezik.

Ezért úgy gondoljuk, az év második fele eléggé sűrű lesz.

Szerintünk senki nem szeretné lemondani az esküvőjét, inkább csúsztatják, akár hétköznap is megtartják majd a várva-várt lakodalmakat – mondta Zsuzsa.

A zenész hozzátette, addig is igyekeznek alkalmazkodni ehhez az időszakhoz, mivel falun élnek, sok a ház körüli teendő, de a stúdióban is folytatják a munkát.
– Mint sok más zenekar, mi is írtunk egy karantén-dalt, még egy kis videót is készítettünk hozzá, hogy ne legyen túl „száraz”. Igyekszünk optimistán átvészelni ezt az időszakot. Bevételünk nekünk sincs, mint ahogy sok más embernek sem, de bízom benne, hogy hamarosan minden visszakerül a régi kerékvágásba, és ismét a színpadról köszönthetjük a szórakozni vágyókat.

A badalói Botos István tizennégy éve hivatásos vőfély, de még neki sem volt a mostanihoz hasonló „csöndes” időszaka.

– Ez az év nagyon jónak ígérkezett, sok felkérésem volt, de a járvány miatt sajnos már eddig három esküvőt mondtak vissza, és ez már végleges, nem tették át más időpontra. Március 28-án egy 200 fős lakodalomban lettem volna vőfély Nagydobronyban, az is elmaradt.

Akadnak, akik új időpontot választanak, augusztusra vagy szeptemberre, viszont az már biztos, hogy nem szombati napon lesz a lakodalmuk.

Én minden ifjú párnak megpróbálom elmagyarázni, hogy most egyeztetni kell, úgy a videóssal, mint a zenekarral, az étteremmel, vőféllyel, ha szeretnének lakodalmat tartani. Ne ragaszkodjanak a szombati naphoz, mert az nagy valószínűséggel nem fog összejönni. Eddig is volt már példa a csütörtöki, vagy a vasárnapi lakodalmakra, de ezek után még több ilyen lesz – hangsúlyozta a vőfély.

Elárulta, azt fogja tanácsolni a pároknak, hogy hozzanak létre egy messenger-csoportot, azon belül egyeztethetnek.

– Egyébként nagyon sajnálom a fiatal párokat, hogy életük nagy napja elmarad, főleg a menyasszonyokat, akik arról álmodtak, hogy felvegyék a fehér ruhát. Ami engem illet, nekem, nekünk is egyre nehezebb ez az időszak, ugyanis van egy négyéves kisfiunk, akit nem egyszerű nap mint nap lekötni.

Minden áldott reggel kérdezi, hogy mikor mehet már óvodába.

Miért nem mehet az utcára, miért nem játszhat a szomszéd gyerekekkel. Próbáljuk neki elmagyarázni, de nem várjuk el, hogy türelmes legyen, mert már mi sem igazán vagyunk azok. Igaz, van itthon munka, úgy az udvaron, mint a kertben. Hetente egyszer bemegyek a Pulzus Rádióba, mert műsorom van, és ennyi. Nagyon hiányzik a pörgés, de azzal is tisztában vagyunk, hogy a legfontosabb az egészség, ebből kifolyólag az óvatosság.

Hírek

  • Kárpátalja anno: a nagybaktai kastély

    „A muzsalyi határban gyönyörű ligetszerű tölgyerdők közt fekszik az Erdő-baktának is nevezett puszta, csinos kastélylyal és jól berendezett gazdasággal. Határában néhány év előtt árokásás alkalmával igen régi vaskardokat, sarkantyúkat s egyéb lovas szerelvényt találtak. Hajdan falu volt, mely a XIV....

  • Gabóda Éva: „… a legszebb szín a világon az, amelyik jól mutat a viselőjén”

    Gabóda Éva, a Rákóczi-főiskola Pedagógia Pszichológia Tanító Óvodapedagógia Oktatási Intézményvezetés Tanszékének adjunktusa, oktatója évtizedek óta foglalkozik kézműveskedéssel, mint mondta, ez a színes és igazán kellemes tevékenység az élete része.

  • Bemutatták Kurmai-Ráti Szilvia legújabb könyvét

    Örömteli eseményre került sor a Beregszászi Központi Könyvtárban május 6-án: egy újabb regénnyel bővült a kárpátaljai magyar irodalom. Ez alkalommal Kurmai-Ráti Szilvia Így kell Bódogulni című könyvét mutatták be az érdeklődőknek.

  • Megjelent Tetyana Literáti újabb könyve Ungvár történetéről

    Az Ung-parti város történelmének kedvelői különleges esemény részesei lehettek csütörtökön: Tetyana Literáti ismert helytörténész bemutatta ötödik ukrán nyelvű könyvét az Elvesztett Ungvár sorozatból.

Események

Copyright © 2025 KMMI