Írta: Bíró László | Forrás: karpataljaszeretlek.hu | 2021. január 16.
Cserniga Gyula festőművész, a Bereg Alkotóegyesület elnöke, akinek munkáiban számos kiállításon gyönyörködhettek a művészet kedvelői. Emellett református lelkipásztor, a beregszászi gyülekezet kórházlelkésze. „Civilben” szerető férj, két gyönyörű kislány büszke édesapja. Vele beszélgettünk el a minap.
— Mikor fordult az érdeklődése a képzőművészet felé?
— Ahogyan a legtöbb gyerek, én is szerettem rajzolni. Főleg másoltam mindenféle figurákat, embereket, posztereket. Ez talán ennyiben is maradt volna — miután azonban megismerkedtem Horváth Annával, gyökeresen megváltozott a felfogásom az alkotás folyamatáról, céljáról. Képzőművészetté vált az addigi rajzolás, firkálás. Persze, ez egy hosszú folyamat, nem azonnal következik be. Vannak benne kudarcok, sikerek, s ez a tanulás, keresés talán örökké tart. Legalábbis megmarad egy bizonyos nyitottság, érdeklődés a kifejezés új lehetőségei iránt. Visszatérve a kérdésre: az érdeklődésem a képzőművészet felé 13-14 éves körül kezdett kialakulni Horváth Anna biztatására. Nagyon sokat köszönhetek neki.
— Változott-e a festészete az eltelt évek alatt?
— Igen sokat változott, hiszen magam is változom. El kell mondanom azt is, hogy nem tartom magam képzőművésznek, vagy festőnek. Bár elég sok képet festettem különböző technikákkal, faragtam kőszobrot és egy kicsit belekóstoltam a grafikába is, azonban mindig valami más elfoglaltság, munka mellett.
— Van-e példaképe?
— Nagyon sok embert tisztelek és becsülök (élőket és holtakat egyaránt). Őket tekinthetjük példaképeknek is, azzal az ellentmondásos megjegyzéssel, hogy nem akartam és akarok hasonlítani rájuk.
— Mit jelent az Ön számára a festészet?
— A legbölcsebb talán az lenne, ha mindjárt kétféle választ adnék. Egyrészt maga az alkotás, a festés kihívás, küzdelem, szórakozás, keresés, érzések, gondolatok lecsapódása. Megfogalmazása valami mélynek és örvénylőnek, ami aztán vagy megmarad kimerevítve a vásznon, vagy visszazuhan a tudatlan, olykor pedig épp kontrolált formák, színek hömpölygő áradatába, hogy majd máskor, máshol próbáljon újra formát ölteni. A festészet olyasmi, amiben teljesen fel tudok oldódni és el tudok veszni. Alkalmanként a legtávolabb űz el a kézzelfogható, hétköznapi valóságtól, máskor a legélesebben szembesít a realitással és nemesíti meg a körülölelő világ egyszerű, ősi teremtett erőit.
Másrészt: a kérdés nem csak a saját munkámat érinti. Élvezettel fedezem fel ezeket a küzdelmeket, játékokat mások alkotásain. Szeretek töprengeni egy kép, egy alkotás előtt: mit üzen? mi van mögötte? ki az az Ember, aki készítette? Lenyűgöznek a technikai virtuozitások, a formátumok, a kreativitás (irigylem, nagyon irigylem. Mea culpa). De mindenképpen feltölt, ösztönöz egy-egy kiállítás, egy jó kép.
— Ritka dolog, de amellett, hogy képzőművész, református lelkész is… Mikor hívta el az Úr?
— Beszéltem arról, hogy számomra a festészetben mindig jelen van a keresés. A legnagyobb és a legnagyobb kínnal járó keresés minden ember életében az Isten keresése. Vallom ezt akkor is, ha azt tapasztaljuk, hogy sokan önmagukat igyekszenek megkeresni, megtalálni. Mindennek a végén ott van Isten, s visszatekintve fedezhetjük fel, hogy kezdettől fogva ott is volt. Ő munkálja bennünk mind az akarást, mind a cselekvést, tetszésének megfelelően. Kálvin János szerint az ember önmagát csak Isten ismeretében tudja helyesen értelmezni. Én is ezt vallom...
Nem mennydörgéssel, nem harsonával talált meg az Isten, hanem óvatos közeledéssel, apró bizonyságokkal formálta ki bennem ezt a felismerést. Utat készített a teológiára is, s miután ezt elvégeztem, hazajöttünk a feleségemmel, s azóta Beregszászban vagyunk.
— Miben látja e hivatás szépségeit és nehézségeit?
— Gyakorlatilag ugyanaz a szépsége, mint a nehézsége: beszélni az Istenről az embereknek. Rácsodálkozni, ahogyan megelevenedik az ige számomra és mások számára is — és rácsodálkozni arra, hogy nem mindenkit érint meg. Sokakról lepereg…
Szeretek emberekkel beszélni, megismerni, megérteni őket. Jól érzem, érezzük magunkat a gyülekezetben, szeretettel fogadtak. Persze gyakran sok a munka, a kihívás. Azonban nagyon sok áldást tapasztaltunk meg és nagyon sok áldásnak lehettünk a tanúi. Őszintén vallhatom, hogy Beregszász valami oknál fogva különös helyzetben van az Isten kezében!
— Egyházközségük miként tudja segíteni a híveket, rászorulókat a mostani, koronavírussal terhelt időszakban?
— Azt gondolom, hogy nagy érzékenység van a gyülekezet vezetőségében a rászorulók iránt. Folyamatosan kapunk kérvényeket, kéréseket. Ilyenkor természetesen először a gyülekezetünk rászorulóinak szükségleteit igyekszünk kielégíteni.
Van diakónus és diakóniai bizottság, vagyis olyan munkatársak, akik a szeretetszolgálatokat koordinálják és végzik. Karácsony környékén megszaporodnak a feladataik. Sok segítséget kapunk az anyaországból, külföldi református gyülekezetektől, alapítványoktól is, amelyek szintén állhatatosan hordozzák a nehezebb sorsú hittestvéreik terheit. A gyülekezetünk saját költségvetéséből is jelentős javakat különít el erre a célra. Ám annak ellenére, hogy a beregszászi az egyik legnagyobb és legtehetősebb gyülekezet, nyílván nem tudunk mindenkinek segíteni…
Megemlíteném még, hogy a járási kórház infektológiája az őszi, téli hónapokban megtelt betegekkel. A gyülekezetünk szeretett volna testi és lelki megerősítést nyújtani ezeknek a rászorulóknak is. A presbiterek kezdeményezésére hirdettük meg a C-vitamin akciót, melynek lényege, hogy minden kórházban fekvő beteghez eljuttatunk egy doboz jó minőségű C-vitamint és egy igei bátorítást Karácsony alkalmával. A vitaminok megvásárlásának költségét a gyülekezeti tagok biztosították: 76-an adományoztak erre a célra. Bár elég körülményes volt bejutnom a kórtermekbe — megérte!
— Családjuknak van még egy különlegessége: a felesége is lelkész…
— Valóban, a feleségemmel egyszerre fejeztük be a teológiát és egyszerre jöttünk haza. Judit jelenleg GYES-en van. Két lányunkat neveli otthon. Ennek ellenére olykor ő is vállal egy-egy szolgálatot, istentiszteletet. S türelemmel hordozza, hogy az ünnepnapok, a hétvégék — amik a legtöbb ember számára a kikapcsolódás és a szórakozás időszaka — a lelkészeknek épp a legleterheltebb, s a legtöbb szolgálat ekkor van. Ehhez a családjainkat is hozzá kellett szoktatni.
— Az elmúlt esztendő — bár a COVID jegyében telt — nagy boldogságot hozott önöknek…
— Valóban, Erzsébet után 2020 februárjában megszületett a második gyermekünk is, Julianna. Még éppen érkeztünk a karanténok előtt hazajönni Nyíregyházáról, a szülészetről. A két gyermek nagyon sok örömet és boldogságot hoz. S rengeteg lehetőséget ad arra, hogy gyakoroljuk a türelmet, az odafigyelést. Sokáig kerestem társat és szerettem volna családot. Mindez megadatott, s ez egy szép bizonyság az Isten szeretetéről és mindentudásáról…
— Mit üzenne olvasóinknak, hiszen az új esztendő első napjait éljük?
— Tapasztaljuk meg ebben az évben is Isten áldásait az életünkben. Minden, ami bennünket ér, ami vár ránk az előttünk álló hónapokban, években, ott volt már Isten terveiben. Ahogyan a múlt év is, minden nehézségével, furcsaságával együtt. A következőket is Vele tudjuk úgy megélni, hogy az a javunkra váljon. Legyünk nyitottak arra, hogy az Istennek terve, látása van ránk nézve.
Vélhetően nincs olyan magyar ember, aki ne szeretné a magyar népzenét, a magyar népdalt. Ezek ugyanis örökségünk részei, és hálásak lehetünk azoknak az embereknek, akik felkutatják, művelik és átadják a következő generációnak. Ezen művészek egyike a viski születésű Pál Eszter, a Magyar Állami Népi E...
Egy év kihagyás után új lendülettel indult újra a Kárpátaljai KultúrKaraván programsorozat, melynek célja, hogy a kárpátaljai közösségek számára elérhetővé tegye a minőségi magyar kultúrát, művészetet és közösségi élményt. A Magyarország Külgazdasági és Külügyminisztériumának támogatásával megvalósu...
108 évvel ezelőtt, 1917. május 13-án kezdődtek a Mária-jelenések Fatimában, a Fatima város közelében lévő a Cova da Iria nevű helyen, amikor három pásztorgyereknek megjelent egy gyönyörű női alak. A tízéves Lúcia Santos és unokatestvérei, a kilencéves Francisco és a hétéves Jacinta Marto elmondása s...
A beregszászi Na'Conxypan Galéria megnyitása óta meghatározó művészeti helyszíne Kárpátaljának. A galéria nem csupán kiállítótér, hanem találkozási pont, párbeszédhely, ahol kortárs alkotók és művészetkedvelők új szellemi és vizuális élményekkel gazdagodhatnak. Május 7-én a nyári szünet előtti utols...
