Botos Krisztina: „…parancsszóra nem megy a táncoktatás…”

Írta: Hegedűs Csilla | Forrás: KISZó | 2020. július 19.

Kedves, közvetlen, a munkáját szívvel-lélekkel végzi. Nagy türelemmel van a gyermekekhez, igyekszik őket is rávezetni arra, hogy megszeressék, amit csinálnak, ne kényszerből táncoljanak. Szabad idejében szívesen sportol, és a párjával családi fészküket építgetik. A Kárpáti Igaz Szó Kulcslyuk rovatának vendége Botos Krisztina, a Kokas Banda népi zenekar táncosa.

– Leginkább a lánykori nevén ismerik, hiszen a méltán híres Kokas Banda tagja. Már gyermekkorában vonzotta a tánc, a népi hagyományok?

– Tiszapéterfalván születtem, nevelkedtem, mind a mai napig ott élek. Édesapám harmonikatanár, jómagam is jártam zeneiskolába, megtanultam játszani, néhány hangszeren de a tánc volt az, ami igazán „megfogott”. A Kokas Banda megalakulása óta a zenekar táncosa vagyok, akkor tizenegy éves voltam, az öcsém, táncpartnerem pedig kilenc. Még kisgyerekek voltunk, amikor elkezdődtek a színpadi fellépések, lámpaláz nélkül táncoltunk, hiszen mögöttünk volt édesapánk, a család néhány tagja. Mi pedig mindent beleadtunk, az első perctől igyekeztünk megfelelni az elvárásoknak.

– Hol tanulta tovább a tánc fortélyait, a koreográfiát?

– Iskolás koromban a helyi Örökség táncegyüttes tagja voltam, Huszti Betti és Csüri Szebasztián voltak a tanáraink, illetve sok tudást szereztünk a Pál Lajos által szervezett táborokban. Később az Ungvári Közművelődési Koledzsben tanultam koreográfiát. Mára a néptánc, a mozgás és a sportolás teszi ki az életem nagy részét. Ezek nélkül el sem tudom képzelni az életemet, a legkedvesebbek számomra a saját: a kárpátaljai, a szatmári, a viski, a nagydobronyi és a a nagypaládi néptáncok. És ahogy minden más szakmát, hivatást, ezt is életünk végéig lehet tanulni. Mindig van valami új, de akkor sem az a legfontosabb, hogy megtanulunk 10-15 lépést, hanem, hogy a lépéseket, a mozdulatokat a saját személyiségünkhöz tudjuk formálni.

– Jó pár éve ön is átadja a tudását, gyermekeket tanít táncolni. Hol kezdte az oktatást?

– 2010-ben fejeztem be a tanulmányaimat Ungváron. A harmadik évfolyamon hétvégenként már tanítottam a Tiszapéterfalvai Művészeti Iskola Napsugár Hagyományőrző Együttesében. Aztán egy ideig a Nagyszőlősi Perényi Zsigmond Középiskola alsósait tanítottam táncolni. Jelenleg a tiszapéterfalvai Napsugár Hagyományőrző Együttesben és a Magyar Népművészeti Iskola Tulipán Tanodájában oktatok, nagypaládi gyerekeket öt csoportban, valamint a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskolán tanítok.

– Úgy tűnik inspirálja a sok feladat.

– Igen, hiszen nagyon szeretem azt, amit csinálok. A tánc oktatását nem munkaként fogom fel, ezért nem is fáradok el. Minden reggel fél nyolckor kezdek, és amikor meglátom a gyerekeket, eltűnik a fáradtság, sőt, ők adnak erőt, aktivitást egész napra, és mindannyian jól érezzük magunkat.

– Az idősebb vagy a fiatalabb korosztállyal könnyebb?

– Mind a kisebbekkel, mind a nagyobbakkal meg kell találni a közös hangot, parancsszóra nem megy a táncoktatás, rá kell vezetni őket arra, hogy élvezzék azt, amit csinálnak. Eleinte az 1-4. osztályosokat voltak a kedvenceim, de amióta az óvodásokkal is foglalkozom, ők lettek azok. A nagyobbakkal sem nehéz, csak, mint ahogy már említettem, első dolog, hogy megtaláljuk a közös hangot, náluk is el kell érni, hogy szeressék azt, amit csinálnak, mint ahogy én is.

– Belefér a halogatás ebbe a szakmába?

– Nem, sőt azt mondanám, nagyon is pontosnak kell lenni. Édesapám ebben jeleskedik, mindenhová legalább tíz perccel hamarabb érkezik, tehát aki mellette húz le néhány évet, megtanul pontosnak lenni.

– Mindeközben éli a magánéletét is, néhány hónappal ezelőtt bekötötték a fejét. Hol és mikor ismerkedett meg a férjével?

– Kicsit vicces, hogy csupán egy falu választott el bennünket, Csabával mégis az interneten ismerkedtünk meg öt évvel ezelőtt. Később elárulta, hogy ő már járt nálunk kántálni, de én nem emlékeztem rá. A Facebookon beszéltük meg az első randit, majd öt év udvarlás után kérte meg a kezem egy fellépésünk után, aztán természetesen édesapámtól is elkért. Tavaly novemberben házasodtunk össze.

– Olyan esküvőjük volt, amilyennek ön elképzelte?

– Megmondom őszintén, kislány koromban nem álmodoztam a nagy esküvőről. De az, hogy felejthetetlen, csodás esküvőm lett, végtelenül boldoggá tett. Én hozzászoktam a sok alsószoknyás, nehéz népviseleti ruhákhoz és menyasszonyi ruhát is ilyet választottam. Könnyen mozogtam benne, végig táncoltam az egész lakodalmat.

– Építgetik már a családi fészket?

– Egyelőre még nálunk lakunk, de vásároltunk egy házat Tiszapéterfalva központjában, az lesz a mi közös kis fészkünk. Van még rajta tennivaló, a szüleink is sokat segítenek, hogy mihamarabb befejezhessük a felújításokat, és beköltözhessünk. De az élet addig sem unalmas, a keresztlányom, a négyéves Aliz feldobja a hétköznapokat, ő is sokat táncol és énekel, minden érdekli.

– Nagy baráti körük van?

– Nem igazán, szórakozni inkább a családi körben szoktunk. Mivel mi is hárman vagyunk testvérek, elég nagy a família, ha kikapcsolódni vágyunk, azt együtt tesszük sógornőmmel és a férjével, az öcsémmel és barátnőjével. Persze ez nem azt jelenti, hogy ne lennének barátaink, csak velük idő hiányában ritkábban találkozunk.

– Kedves, alkalmazkodó hölgyet ismertem meg önben. Krisztina, ön jó emberismerő?

– Azt hiszem, igen, nem álomvilágban élek, nem hiszem azt, hogy mindenki jó. Eléggé bizalmatlan vagyok. Mindenkivel megtartom a tisztes távolságot, de akit megszeretek, azt közel engedem magamhoz, és hála Istennek még nem csalódtam, tehát jók a megérzéseim.

– Az édesanyja igazán ügyeskezű asszony, a fellépő ruháikat ő varrja, a konyhában is sürög-forog. Ön hogy áll a sütés-főzéssel?

– Valóban édesanyám cipeli a konyha terhét, mi sem vagyunk külön konyhán, ezért egyértelműen sok a dolga. Jómagam tudok főzni, de inkább a mosogatást vállalom, ugyanis bármilyen furcsán hangzik, nagyon szeretem ezt csinálni. Itthon reggelente édesanyám főzi meg a kávét, valószínűleg, ha külön megyünk, ezt a szokást én is tovább viszem a Botos családban.

– Mi a hobbija? Mi az, ami kikapcsolja?

– Nagyon szeretek sportolni. Futni, teniszezés, kosarazni, biciklizni. Ha pedig a házba kényszerülök, festegetek.

– A nyár kellős közepén járunk, és az eddigi részéről sajnos nem igazán van mit feljegyezni. Mit vár a következő hetektől?

– Régebben kikapcsolódás volt számunkra, ha otthon lehettünk, de a jóból is megárt a sok. Hiányoznak a fellépések, hosszú hónapok után a minap rendeztünk először táncházat. A gyerekek még jobban várják a fellépéseket, az azt követő kis bulizásokat, fürdőzéseket. Mi viszont nagyobb utazást továbbra sem tervezünk. Jól esik egy-egy esti séta a faluban már, rápihenünk az augusztusra, mert ha nem jön közbe semmi, akkor már remélhetőleg minden visszakerül a régi kerékvágásba.

Hírek

  • Felhangolva: Búzavirág együttes

    Egy csokor friss virág, egy új reményt adó hajtás, egy csepp forrásvíz. Ilyen hatással van a közönségre és a kárpátaljai magyar közösségre a fél éve alakult Búzavirág citeraegyüttes. Markó Veronika citeratanár nagy lelkesedéssel és türelemmel gondozza a kis „palántákat”: Orosz Tamást, Pércsi Annát, ...

  • A versvándor ismét Beregszászon: Petőfi és Arany barátsága - Tóth Péter Lóránt előadóestje az Ortutay Görögkatolikus Központban

    Együtt a tűz és a víz. A XIX. század legnagyobb önbizalmával bíró férfiújának találkozása egy önbizalomhiánnyal küszködő szerény emberrel. Hogyan lesz ebből szép, igaz és mély barátság? Hogy párosul mindez feltétlen hittel és bizalommal? És vajon ki hozta össze a két költőt? Ezekre a kérdésekre kere...

  • Kárpátalja anno: a nagybaktai kastély

    „A muzsalyi határban gyönyörű ligetszerű tölgyerdők közt fekszik az Erdő-baktának is nevezett puszta, csinos kastélylyal és jól berendezett gazdasággal. Határában néhány év előtt árokásás alkalmával igen régi vaskardokat, sarkantyúkat s egyéb lovas szerelvényt találtak. Hajdan falu volt, mely a XIV....

  • Gabóda Éva: „… a legszebb szín a világon az, amelyik jól mutat a viselőjén”

    Gabóda Éva, a Rákóczi-főiskola Pedagógia Pszichológia Tanító Óvodapedagógia Oktatási Intézményvezetés Tanszékének adjunktusa, oktatója évtizedek óta foglalkozik kézműveskedéssel, mint mondta, ez a színes és igazán kellemes tevékenység az élete része.

Események

Copyright © 2025 KMMI