Beregszász: 15 éves a Rákóczi Szövetség

Írta: H. Cs | Forrás: Kárpáti Igaz Szó | 2010. augusztus 03.

A Rákóczi Szövetség Beregszászi Városi Szervezete 1995-ben alakult 28 taggal, akik Valla Györgyöt választották a szervezet elnökévé. A szövetség – amelynek tagsága ma már 160 fő – célja a Rákóczi-hagyományok, a kuruc kor tárgyi és szellemi örökségének őrzése, ezen keresztül a Kárpátalján élő magyarság nemzettudatának, valamint a szülőföld iránti ragaszkodásának erősítése.

Beregszász: 15 éves a Rákóczi Szövetség

A szövetség kezdetektől fogva évente két nagy rendezvényt bonyolít le: az egyik II. Rákóczi Ferenc születésnapjának méltatása, a másik pedig a dolhai csatáról való megemlékezés.
A dolhai Turul emlékművet még a cseh megszállás idején barbár módon ledöntötték. Ám a Rákóczi Szövetség a Kárpátaljai Magyar Szervezetek Fórumának (KMSZF) segítségével az ütközet 300. évfordulója apropóján 2003. június 8-án „visszaszállt” a turulmadár az eredeti helyére, s az emlékművet újraavatták.
És ez csak egyike mindannak, amit a szövetség fennállásának 15 éve alatt elért. A Rákóczi Szövetség beregszászi szervezetének elnöksége és tagjai a jubileum alkalmából a Sörkert étterembe hívták meg mindazokat, akik támogatták tevékenységüket.
A meghívottakat Valla György köszöntötte. A szövetség elnöke többek között elmondta, hogy folyamatosan tartják a kapcsolatot a Rákóczi Szövetség budapesti szervezetével, rendezvényeikre mindig meghívják a magyarországi testvérszervezetek képviselőit.
– Szövetségünk tagjai részt vesznek minden olyan rendezvényen, amelyek a magyar múlt ápolásával, a kárpátaljai magyarság identitásának megőrzésével kapcsolatosak – fejtette ki Valla György, aki kitért az előttük álló tervekre is. Az elnök régi álma, hogy  Beregszász központjában felállítsák  II. Rákóczi Ferenc lovasszobrát. Az alkotás makettje el is készült, ám a szobor felállítása anyagiak hiányában nem sikerült. Viszont továbbra is reális esély van arra, hogy elkészüljön a fejedelem mellszobra.
– Ha semmi nem jön közbe, jövőre felavathatjuk Esze Tamás és II. Rákóczi Ferenc mellszobrát – hangsúlyozta Valla György.

Hírek

  • Huzina Eszter: „…itt most, segédszínészként érzem azt, hogy megérkeztem”

    Huzina Eszter, a Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színház segédszínésze Bátyúban nevelkedett, ott végezte el a helyi líceumot, majd a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Egyetem magyar nyelv és irodalom szakára nyert felvételt, most végzős. A fiatal lány szabad idejében a legszívesebben olvas, de ...

  • A Polónyi Katalin Textilmúzeum. A gyűjtemény

    A Polónyi Katalin Textilmúzeum Kárpátaljai egyik legértékesebb textilgyűjteménye. Magában foglalja megyénk területéről származó magyar és ruszin népviseletek egyes darabjait, különféle viseleti cikkeket és lakástextíliákat, valamint bemutatja az elkészítésükhöz használt eszközöket is.

  • Felhangolva: A homoki Pipacs Asszonykórus

    Bármilyen korszakban, bármilyen nehézségek közepette él az ember, előbb-utóbb előbukkan a zene, az éneklés, a szórakozás és a művészet iránti igénye. Így volt ez a világháborúk és forradalmak időszakában is. Egyszerűen az ember nem arra van teremtve, hogy a súlyos terhek alatt magába roskadjon, hane...

  • Rákóczi szelleme él a kárpátaljai diákokban – „A magyar szó ma is fegyver”

    Méltó módon emlékeztek meg II. Rákóczi Ferenc születésének 350. évfordulójáról a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Egyetem falai között, ahol nagyszabású tanulmányi vetélkedő döntőjére került sor április 10-én. A háromfordulós csapatversenyt az egyetem, a Pro Cultura Subcarpathica és a Kárpátalj...

Események

Copyright © 2026 KMMI