Azért tanul, hogy a jövőben megóvja a múlt darabkáit

Írta: Bara Tünde | Forrás: KISZó | 2021. február 06.

Az egyik közösségi oldalon böngészve találtam rá Hete Máté portréira. Felkeltették az érdeklődésemet, mert elsőre úgy hatottak, mint azok a képek, amelyek valamilyen fotószerkesztő programmal vannak átdolgozva. Élethűek, művésziek, egyediek. Végül kiderült, egy tehetséges kisdobronyi fiú munkáiról van szó, aki csupán 18 éves, és komoly álmokat dédelget a jövőjét illetően.

Azért tanul, hogy a jövőben megóvja a múlt darabkáit

– Az elköteleződés a rajzolás, festés iránt nem csupán a minőségben mutatkozik meg…

– Így van. Három éve kezdtem el és jelenleg is a Nyíregyházi Művészeti Szakgimnáziumban tanulok. Úgy vélem, a tehetségemet a nagymamámtól örököltem, aki nagyon szépen tudott hímezni.

– Mikor vált számodra nyilvánvalóvá, hogy ez több ilyen-olyan hobbinál?

– Mindig is úgy éreztem, hogy több annál. Ahogy visszaemlékszem, nem telt el úgy nap, hogy ne rajzoltam volna valamit. Kilencedik osztályos koromban végül úgy döntöttem, hogy művészeti vonalon tanulok tovább.

– A szüleid hogyan vélekedtek erről?

– Mindenben mellettem állnak és támogatnak. A nagyszüleim már másodikos koromban észrevették, hogy szépen rajzolok és van hozzá tehetségem. Már akkor arra ösztönöztek, hogy e téren fejlesszem magam. Ekkor kezdtem el tanulni a Kisdobronyi Gyermekművészeti Iskolában is, ahol Hidi Magdolna mentorálásával mélyíthettem el tudásomat.

– Tájképek, portrék, csendéletek, mesefigurák is megtalálhatók a műveid között. Bár széles a paletta, mégis van kedvenc műfajod…

– A portré, legtöbbször amúgy is ilyeneket készítek. Az arc szépsége az, ami magával ragad. Portrékat kérésre és megrendelésre is festek, így nagyon sokat gyakorolok, hogy minél tökéletesebbek kerüljenek ki a kezeim közül, és az alanyok is elégedettek legyenek vele. Ezenkívül csendéleteket is gyakran készítek.

– Mennyi időt vesz igénybe egy-egy alkotás tökéletesítése?

– Ez változó. Attól is függ, hogy mennyire vagyok leterhelt. Például egy A3 méretű grafit portré egy hét alatt készül el. Nem is olyan rég készítettem olajfestékkel önarcképet, amin három hétig dolgoztam.

– Milyen anyagokat használsz?

– Szén, grafit, pasztell kréta, színes ceruza, olajfesték, akvarell. Legjobban az akvarellel szeretek dolgozni. Amikor kirándulok, azzal készítek vázlatokat.

– Emlékszel még, melyik volt az első komolyabb munkád?

– Talán nem meglepő, de az is egy portré volt még 2016-ban. Akinek megmutattam, mindenkinek nagyon tetszett. Azóta rengeteget fejlődtem. Nem tudok kiemelni az eddigiek közül egyet sem, ami a szívem csücskévé vált volna, mivel mindegyik rajzomat egyformán szeretem.

– Miből merítesz ihletet?

– Lehet az akár egy mondat is, ami megragad bennem. Egy utazás valamely mozzanata, amit ki akarok fejezni és közvetíteni a művészeten keresztül a világ felé.

– Esetleg példaképed is van?

– Egy konkrét favorit nincs, de van két művésznő, akik hiperrealisztikus képeket készítenek színes ceruzával.

– Mit szoktál még csinálni ezenkívül, például amikor ha itthon vagy családi körben?

– Amikor épp nem tanulok vagy gyakorolok, sok időt töltök a barátaimmal. Amatőr görkoris és röplabdás vagyok. Lehetőségeimhez mérten segíteni is szoktam a ház körüli teendőkben.

– Merre tovább?

– A művészeti szakgimnázium befejezése után szeretnék a Budapesti Képzőművészeti Akadémiára felvételizni, ahol festő és restaurátor szakon tanulnék tovább. Nagy álmom örök életűvé tenni a nagy művészek képeit.

Hírek

  • „A könyvtár olyan találkozási pont, ahol helye van az életnek” – kisfilm készült a kárpátaljai könyvtárosokról

    A kárpátaljai magyar könyvtárosok mindennapjait, elhivatottságát és közösségépítő munkáját mutatja be az Országos Széchényi Könyvtár legújabb kisfilmje. Az alkotás a Széchényi Ferenc Könyvprogram keretében tett kárpátaljai látogatások tapasztalataiból született, és bepillantást enged abba, miként őr...

  • A zene valóban varázsolt a II. ZeneVarázslat Klasszikuszenei Táborban – Megtelt a szeretetbatyu

    A zene varázsol. Határokat, távolságokat és korlátokat bont le ember és ember között. Nincsenek benne nyelvi akadályok, mert ugyanazt az üzenetet képes eljuttatni a szívhez akkor is, ha különböző nyelveken beszélünk. A zene összeköt, felemel, vigasztal, s ebben a sok bizonytalansággal terhelt világb...

  • Elhunyt Lizanec Péter nyelvészprofesszor

    Életének 97. évében, 2026. augusztus 8-án hajnalban elhunyt dr. Lizanec Péter nyelvészprofesszor, az Ungvári Nemzeti Egyetem Magyar Filológiai Tanszékének meghatározó oktatója, a Hungarológiai Központ volt igazgatója, a filológiai tudományok doktora, Ukrajna Érdemes Tudósa, valamint a Kárpátaljai Ma...

  • A háromszor felépült, kétszer lerombolt erősség

    Vidékünk egyetlen más középkori erődítménye sem járt be olyan kacskaringós történelmi utat, mint az ungvári vár. Háromszor, három különböző helyen építették fel, teljesen más várépítési stílusokban, és legutolsó, mai helyén is számos átalakítást ért meg. Ismerkedjünk hát meg kalandos történetével!

Események

Copyright © 2026 KMMI