Az elmúlt esztendőben 409 ezren látogatták meg a kárpátaljai múzeumokat

Írta: Tudósító | Forrás: zaholovok.com.ua | 2012. február 25.

Ennek eredményeként a Kárpátaljai Megyei Honismereti Múzeum 1 millió 300 ezer hrivnya, a munkácsi vár pedig több mint 1 millió hrivnya bevételt „kaszírozhatott be”. Amennyiben az idén az ungvári vár bekerül a megfelelő állami programba, lehetőség nyílik az anyagi-műszaki bázis felújítására is. Többek között ezekről az eredményekről tájékozatta február 24-én tartott szakmai kollégiumon a jelenlévőket Jurij Hleba, a megyei állami közigazgatási hivatal művelődési főosztály vezetője.

Az elmúlt esztendőben 409 ezren látogatták meg a kárpátaljai múzeumokat

A tavaly elvégzett feladatok sorába tartoznak még a Boksay József Kárpátaljai Megyei Képzőművészeti Múzeum felújítási-restaurációs munkálatai, az ungvári vár tetőszerkezetének, belső udvarának és a központi épület lépcsőinek felújítása, a megyei zenés-drámai színház előtti tér burkolásának megkezdése.

Hírek

  • A Kárpát-haza gazdagsága – jubileumi kiállítással ünnepelt az ASzakkör program

    Ünnepélyes keretek között tartották meg Lakiteleken az ASzakkör program 5 éves jubileumához kapcsolódó szakköri zárókiállítást, melyen a külhoni szervezetek, egyesületek képviselői vettek részt. A Nemzeti Művelődési Intézet által szervezett esemény a Kárpát-medence magyar közösségeinek alkotóerejét,...

  • Az ungvári miniszobrok nyomában

    Talán nincs is olyan lokálpatrióta, aki ne hallott volna az ungvári miniszobrokról. A bronzból készült miniatűrök hamar Kárpátalja megyeszékhelyének népszerű látványosságává váltak. Az első ilyen alkotás 2010-ben tűnt fel az Ung folyó partján. Az azóta eltelt 15 év alatt több mint 70 miniszobor kész...

  • Elérhetővé váltak online Liszt Ferenc levelei és naplói az OSZK Copia felületén

    Liszt Ferenc életét bemutató több mint 800 levél és 3 napló vált szabadon hozzáférhetővé az Országos Széchényi Könyvtár (OSZK) és a Zeneakadémia Liszt Ferenc Emlékmúzeuma és Kutatóközpontja közös projektjének eredményeként a nemzeti könyvtár Copia tartalomszolgáltatási felületén. A közzétett anyagna...

  • „Az, hogy mindannyian zenészek vagyunk, egy közös pont az életünkben…”

    Közvetlen, jóindulatú, segítőkész. A zene kislány kora óta meghatározó szerepet játszik az életében, amit mindmáig szívvel-lélekkel végez. A református egyház is közel áll hozzá, s családjához. Közel húsz esztendeje orgonál a beregszászi templomban. Szabad idejét a családjával tölti, mivel két fiúgy...

Események

Copyright © 2026 KMMI