Az Együtt szavalóversenye

Írta: Lengyel János | Forrás: Beregi Hírlap | 2011. április 21.

Április 14-én a Kárpátaljai Magyar Művelődési Intézet székházában került sor az Együtt című irodalmi folyóirat szavalóversenyére. Két kategóriában lehetett nevezni, sajnos a 18 év felettiben csak két versenyző indult. Az első fordulóban szabadon választott versek hangzottak el, többek között Sütő Kálmántól, Balla D. Károlytól, Kovács Vilmostól, Lőrincz P. Gabriellától, Bakos Kiss Károlytól. A második fordulóba jutott fiatalok az idén jubiláló Vári Fábián László költő, főiskolai tanár verseit szavalták el.

Az Együtt szavalóversenye

A folyóirat szerkesztőiből és állandó szerzőiből álló zsűri a 18 év alatti kategóriában a Mezőváriból érkezett Lengyel Alexandrának ítélte az első helyet (felkészítő tanára Bíró Irma). A második a nagymuzsalyi Kovács Adrienn, harmadik pedig Tóth Ferenc lett, mindketten a Nagyberegi Református Líceum diakjai (tanáruk Kovács András). Különdíjban részesült a benei Bíró Dominika, a Beregszászi 4. Sz. Kossuth Lajos Középiskola tanulója, aki egyben a Vidnyánszky Éva vezette Ficseri Stúdió tagja.

A második kategóriában Marcsák Gergely, az Ungvári Nemzeti Egyetem diákja végzett, a II. Rakóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskolán tanuló Szenyó Diana előtt, akit ugyancsak Vidnyánszky Éva keszített fel. Marcsák Gergely már szerzőként is bemutatkozott az Együttben.

Az eredmények kihirdetését követően közös fotózásra került sor.

Hírek

  • Ma is él Egry Ferenc és az egykori harangöntöde emléke Kisgejőcön

    Kisgejőcön ma is találkozni lehet Egry Ferenc emlékével: az iskola, a templomok harangjai és az egykori öntöde nyomai mind az egykori harangöntő mester örökségét és mesterségét őrzik.

  • „Nagyon szép gyermekkorom volt” – interjú Petrusevics Vivien Nikolett festőművésszel

    A Munkácsy Mihály Magyar Ház évek óta rendszeresen ad otthont kárpátaljai művészek kiállításainak. Számos ismert és kezdő festőművész is bemutathatta már itt alkotásait az érdeklődő közönségnek. Szeptember 10-én Petrusevics Vivien Nikolett, az Irka gyermeklap illusztrátorának műveiből nyílt kiállítá...

  • Helyi hagyományok napja a Szinevéri kistérségben

    Első alkalommal rendezték meg a helyi hagyományok napját a Szinevéri kistérségben. A szeptember 12-i rendezvénynek egy tanya adott otthont, ahol helyi mesterek, termelők, lakosok és turisták találkoztak.

  • Hetedik éve töretlenül zajlik a néptáncoktatás

    Most, amikor ilyen nehéz helyzet uralkodik az országban, még fontosabbá válik az itthon maradt gyerekek figyelmét a kultúrára, örökségünk felé fordítani, és a programok talán egy picit hozzásegítik őket a szülőföldön való maradáshoz. Az is fontos, hogy a kulturális programok ne csak a nagyobb telepü...

Események

Copyright © 2026 KMMI