Átadták a Székelyföld kulturális folyóirat díjait

Írta: Tudósítónk | Forrás: MTI | 2015. október 17.

Obrusánszky Borbála néprajzkutató, orientalista illetve Borsodi L. László költő, kritikus, a csíkszeredai Márton Áron-gimnázium magyar szakos tanára részesült Székelyföld-díjban a folyóiratban megjelent írásaiért - tájékoztatott pénteken a Krónika című kolozsvári napilap. A 18 évvel ezelőtt alapítottSzékelyföld kulturális folyóirat saját szerzőit tünteti ki díjjal, amelyeket a VI. Székelyföld Napok rendezvénysorozat keretében adtak át, a díjazottakat Lövétei Lázár László főszerkesztő köszöntötte.

Átadták a Székelyföld kulturális folyóirat díjait

A nem székelyföldi alkotónak járó Székely Bicskarend Díjat Szepesi Attila Kossuth-díjas költő, a nemzet művésze vehette át. Az ígéretes pályakezdőknek járó Szabó Gyula-emlékdíjat Adorjáni Anna kapta.

Az ünnepelteket a Székelyföld szerkesztői - Molnár Vilmos, Fekete Vince és Lövétei Lázár László - méltatták, a Székely Bicskarend adományozó levelét György Attila szerkesztő olvasta fel.

A folyóirat szerkesztősége a hagyományoknak megfelelően évről évre eldönti, kik közölték a legjobb írásokat a Székelyföldben. Az eddig kialakult szokásrend szerint a szerkesztőség az írók és költők mellett egy tanulmányszerzőt is díjaz.

 

Hírek

  • Kárpátalja anno: Méhes Samu, Beregszász építésze

    Beregszász egyik legismertebb épülete a Széchényi és a Tinódi utca kereszteződésénél álló Méhes-palota, köznevén a „Méhes”. A bérháznak épült és üzlethelyiségeknek is helyet adó, egykor szebb napokat látott épület a nevét tervezőjéről és építtetőjéről, Méhes Samuról kapta.

  • Karády Katalin dalai csendültek fel a beregszászi színház évadnyitóján

    A magyar filmtörténet egyik legnagyobb dívájának világát idézte meg Pataki Szilvia és Cseke Gábor a Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színházban szeptember 22-én. A Mindig az a perc… – Karády kalapja című jazz story nemcsak ismert dallamokkal repítette vissza a közönséget az 1930-as, 1940-es évek vil...

  • Minőségi előadások, maradandó élmények – Folytatódik a Déryné Határtalanul Program Kárpátalján

    A 2026–27-es színházi évadban folytatódik a Déryné Határtalanul Program Kárpátalján. A kezdeményezés 2025-ben indult útjára szerte a Kárpát-medencében, s elsődleges célja, hogy a minőségi kultúrát elvigye a régió magyarok által lakott legtávolabbi településeire is, élénkítse a helyi kulturális élete...

  • Berecz Vilmos műveiből nyílt tárlat Ungváron

    Berecz Vilmos festő- és grafikusművész, pedagógus és restaurátor alkotásaiból nyílt kiállítás a Boksay József Kárpátaljai Megyei Szépművészeti Múzeumban. A Szülőföldem című tárlat annak az alkotónak állít emléket, aki nemcsak művészként, hanem múzeumi szakemberként is fontos szerepet töltött be Kárp...

Események

Copyright © 2026 KMMI