ArtTisza kiállítás Beregszászon

Írta: LPG | Forrás: KMMI-információ | 2012. április 23.

Márciusban került meghirdetésre az ArtTisza Művészeti Egyesület és a Kárpátaljai Magyar Művelődési Intézet közös rajzpályázata, amely keretében a szervezők lehetőséget kívántak biztosítani az ifjú tehetségeknek, hogy „a saját jövőbeli világukat elképzelve elengedjék fantáziájukat, elmondhassák, kifejezzék gondolataikat arról, mit és hogyan változtatnának a jelenben”. A 6–15 éves korosztály „Az én kis világom”, a 13–18 éves korosztály pedig „Az én hazám” témakörben küldhette be pályamunkáit.

ArtTisza kiállítás Beregszászon

Az egyesület kiállítására, illetve a rajzpályázat ünnepélyes eredményhirdetésére árpilis 21-én, pénteken került sor a Kárpátaljai Magyar Művelődési Intézetben (Európa-Magyar Ház). Elsőként Zubánics László, a KMMI elnöke köszöntötte a művészeket és a közönséget, méltatta az alkotásokat. Tóth István, Magyarország beregszászi konzulátusának főkonzulja ünnepi köszöntőjében azt a folytonosságot méltatta, amely a kárpátaljai magyar képzőművészetet jellemzi, s azon reményének adott hangot, hogy a kiállító művészek, illetve a rajzpályázat résztvevői is felnőnek azokhoz a magaslatokhoz, amelyeket Erdélyi Béla és Boksay József, a kárpátaljai festőiskola alapítói meghódítottak.

Az ArtTisza Művészeti Egyesület nevében Szimkovics Okszana és Szilágyi Sándor szólt az ifjabb nemzedékhez. Mint elmondták, a zsűrinek nehéz volt döntenie a beérkezett pályamunkák elbírálása során: az eredetileg tervezett tizenkét helyezett helyett huszonkét beküldött rajzot, festményt díjaztak és állítottak ki. A díjazottaknak az ArtTisza és a KMMI ajándékait Zubánics László és Szilágyi Sándor adta át, majd a közönség megtekinthette a kiállított alkotásokat. A művészeti egyesület tagjai közül a kiállításon Baraté Ágnes (Mezőkaszony), Cseh József (Nagyszőlős), Dobai István (Beregszász), Elek István (Asztély), Gergely István (Csetfalva), Gogola Zoltán (Beregszász), Görög Mihály (Beregszász), Hidi Endre (Nagydobrony), Ifj. Hidi Endre (Nagydobrony), Imre Ádám (Beregszász), Juhász László (Sárosoroszi), Kalitics Erika (Munkács), Lizák Alex (Beregszász), Molnár Sándor (Csetfalva), Muszka László (Ungvár), Pénzel Tamás (Ungvár), Reiplik István, (Beregszász), Simon Tibor (Beregszász), Szilágyi Sándor (Beregszász), Tokár József (Beregszász) alkotásait tekinthette meg a közönség.

A rajzpályázat nyertesei:

6-9 éves kategória: Muszka Natália (8 éves), Gál Lajos (9 éves), Fábián Boglárka (8 éves), Tihor Alex (8 éves);

10-12 éves kategória: Papp Barbara (12 éves), Máté Edvárd (12 éves), Horváth Klaudia (10 éves), Dávid Klaudia (11 éves), Tóth Adél (9 éves), Ivándel Aletta (11 éves), Lőrinc Hajnal Réka (10 éves);

13-15 éves kategória: Hajnali Hajnalka (13 éves), Reiplik Márk (13 éves), Verbiás Krisztián (13 éves), Fodor Andrea (14 éves), Kenéz Andrea (12 éves), Dankó Csaba (13 éves), Réti János (13 éves).

16-18 éves kategória: Marinec Katalin (17 éves), Trubás András (18 éves).

Gratulálunk a díjazottaknak!

A délután hangulatát Orbán Gergely és Bak Attila, a Black Sun beregszászi zenekar két tagja tette ünnepélyesebbé, akik kellemes dallamokat játszottak a kiállítás ideje alatt. A kiállítás május 18-ig megtekinthető az Európa-Magyar Ház Munkácsy Mihály-kiállítótermében.

Hírek

  • A Kárpát-haza gazdagsága – jubileumi kiállítással ünnepelt az ASzakkör program

    Ünnepélyes keretek között tartották meg Lakiteleken az ASzakkör program 5 éves jubileumához kapcsolódó szakköri zárókiállítást, melyen a külhoni szervezetek, egyesületek képviselői vettek részt. A Nemzeti Művelődési Intézet által szervezett esemény a Kárpát-medence magyar közösségeinek alkotóerejét,...

  • Az ungvári miniszobrok nyomában

    Talán nincs is olyan lokálpatrióta, aki ne hallott volna az ungvári miniszobrokról. A bronzból készült miniatűrök hamar Kárpátalja megyeszékhelyének népszerű látványosságává váltak. Az első ilyen alkotás 2010-ben tűnt fel az Ung folyó partján. Az azóta eltelt 15 év alatt több mint 70 miniszobor kész...

  • Elérhetővé váltak online Liszt Ferenc levelei és naplói az OSZK Copia felületén

    Liszt Ferenc életét bemutató több mint 800 levél és 3 napló vált szabadon hozzáférhetővé az Országos Széchényi Könyvtár (OSZK) és a Zeneakadémia Liszt Ferenc Emlékmúzeuma és Kutatóközpontja közös projektjének eredményeként a nemzeti könyvtár Copia tartalomszolgáltatási felületén. A közzétett anyagna...

  • „Az, hogy mindannyian zenészek vagyunk, egy közös pont az életünkben…”

    Közvetlen, jóindulatú, segítőkész. A zene kislány kora óta meghatározó szerepet játszik az életében, amit mindmáig szívvel-lélekkel végez. A református egyház is közel áll hozzá, s családjához. Közel húsz esztendeje orgonál a beregszászi templomban. Szabad idejét a családjával tölti, mivel két fiúgy...

Események

Copyright © 2026 KMMI