Anyanyelvünk határtalan jelmondattal április 19. és 26. között rendezik meg a magyar nyelv hetét egyebek mellett beszélgetésekkel, rendhagyó órákkal és versenyekkel.
Írta: | Forrás: MTI | 2022. április 16.
Anyanyelvünk határtalan jelmondattal április 19. és 26. között rendezik meg a magyar nyelv hetét egyebek mellett beszélgetésekkel, rendhagyó órákkal és versenyekkel.
Az idei rendezvénysorozatban a legnagyobb figyelmet a Felvidék kapja, a somorjai megnyitó után Ipolyságban, Léván, Buzitán, Kassán és Királyhelmecen Nyiri Péter, Pomozi Péter és Pusztay János tartanak előadásokat. Nyelvművelő programokkal várják az érdeklődőket Vácott, Gyömrőn, Bólyban, Szegeden, Sárospatakon, Sátoraljaújhelyben, Széphalomban, Miskolcon, Kecskeméten és Balassagyarmaton, a zárórendezvénynek a budapesti Magyar Zene Háza ad otthont - mondta el Juhász Judit, az Anyanyelvápolók Szövetsége elnöke a programokról tartott szerdai sajtótájékoztatón Budapesten.
Emlékeztetett: 1967-ben a Tudományos Ismeretterjesztő Társulat a csillagászati hét mintájára szervezte meg az első magyar nyelv hetét Grétsy László professzor, az Anyanyelvápolók Szövetsége tiszteletbeli elnöke kezdeményezésére. A magyar nyelv hete rendezvénysorozat nyitóünnepsége a felvidéki Somorján lesz a Csemadok közreműködésével április 19-én. A megnyitón köszöntőt mond Juhász Judit, az Anyanyelvápolók Szövetsége elnöke és Bárdos Gyula, a Csemadok elnöke. A nyitóelőadást Pomozi Péter, a Magyarságkutató Intézet Magyar Nyelvtörténeti Kutatóközpont igazgatója tartja.
A magyar nyelv hetén számos helyszínen lesznek rendezvények. Csatlakozik a kezdeményezéshez az Eötvös Loránd Tudományegyetem Egyetemi Anyanyelvi Napok felsőoktatási nyelvi és szavalóversenyekkel, ismeretterjesztő rendezvényekkel, a győri Kazinczy-verseny, a Józsa Judit Galéria-beli Nyelvőrző Szalon, valamint a Tempora muntatur című online beszélgetősorozat, amelynek vendége Petrás Mária lesz.
Az Anyanyelvápolók Szövetsége Facebook-oldalán nagyjaink anyanyelvről vallott legszebb sorait mások mellett Kubik Anna, Hűvösvölgyi Ildikó, Blaskó Péter, Császár Angela, Schnell Ádám, Kisfaludy Zsófia, Szilasi Alex és Erdős Róbert tolmácsolásában hallhatja a közönség, Molnár Adrienne szerkesztésében. Az április 25-i zárórendezvényen fellép Császár Angela színművész és Kovács Csilla operaénekes, köszöntőt mond Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter és Batta András, a Magyar Zene Háza igazgatója.
A nyitó- és záróeseményt az Anyanyelvápolók Szövetsége Facebook-oldalán élőben közvetítik. A rendezvénysorozat fővédnöke Áder János köztársasági elnök.
Berecz Vilmos festő- és grafikusművész, pedagógus és restaurátor alkotásaiból nyílt kiállítás a Boksay József Kárpátaljai Megyei Szépművészeti Múzeumban. A Szülőföldem című tárlat annak az alkotónak állít emléket, aki nemcsak művészként, hanem múzeumi szakemberként is fontos szerepet töltött be Kárp...
Ungvár napja alkalmából a hagyományos kárpátaljai esküvői szokásokat, népdalokat és táncokat elevenítettek fel a megyeszékhely központjában.
Hogyan lesz a vesszőből használati tárgy, a csuhéból virág, a fonalból szőttes? Ezekre a kérdésekre saját munkájuk közben kaphattak választ azok az iskolások, akik részt vettek a Nagyberegi Tájház nyárzáró foglalkozásain. A szeptember 14–18. között megrendezett Nyári élmények a Nagyberegi Tájházban ...
Az Év olvasója verseny eredményhirdetését a Beregszászi Központi Könyvtárban tartották. A rendezvényt Komáromi Andrea gyerekkönyvtáros nyitotta meg, majd Varga Éva igazgató köszöntötte a versenyzőket és a könyvtárosokat.