Apjaként nevelte, óvta Jézust munkás Szent József

Szent Józsefről hallgatag szavakkal írt a Biblia, a lényeg azonban így is megőrződött: egész életében családja oltalmazója volt. Ezzel mutat példát minden nemzedék számára. Jézus földi édesapját, a Szent Család fejét IX. Pius pápa 1870-ben a római katolikus egyház védőszentjévé nyilvánította, XII. Pius pápa pedig 1955. május elsejét liturgikus emléknapjává tette.

Szent József néma tanú. A Szent Család néma tanúja, akinek cselekedeteiről szűkszavúan regél a Biblia, alig tudunk róla többet, mint csak annyit, hogy egész életében ott állt Jézus mögött – s ezzel mindent megtett, amit csak egy apa tehet. Apjaként nevelte, óvta Jézust, pedig biológiai értelemben nem is volt az apja. Csak szívben és lélekben.

Az írások annyit őriztek meg róla, hogy Dávid házából származik, Máté evangélista szerint „Jákob nemzette Józsefet, Máriának a férjét, aki a Krisztusnak nevezett Jézust szülte. Így a nemzedékek száma: Ábrahámtól Dávidig tizennégy nemzedék, Dávidtól a Babilonba való elhurcolásig tizennégy nemzedék, és a Babilonba való elhurcolástól Krisztusig tizennégy nemzedék” (Máté 1,16-17). Ez olyan fontos információ, hogy Lukács is megemlíti: „Dávid házából és nemzetségéből származott” (Lukács 2,4).

Miért lényeges?

Mert az Isten Dávid házának tett ígéretet arra, hogy valamikor később is trónra jut. Jeremiás könyvében ezt olvassuk: „ezt mondja az Úr: Dávid nem marad férfi sarjadék nélkül, hogy legyen, aki Izrael házának trónjára üljön” (Jeremiás 33,17).

Csakhogy: Máté evangélista felsorolásából az is kiderül, hogy Szent József családfája nem Dáviddal kezdődik, mert sokkal ősibb, visszanyúlik egészen Ábrahámig, akiről Mózes első könyvében ez olvasható: „Szövetségre lépek veled, sőt utódaiddal is, örök szövetségre minden nemzedékükkel. Mert Istened leszek, és utódaidnak is” (1. Mózes 17,7). József tehát egy olyan családból származott, amely Ábrahám révén az Istennel kötött örök szövetség hordozója, Dávid révén pedig pedig a királyi trón örököse.

Ebbe a családba született Jézus, akiről tudjuk, hogy József őseinek adott mindkét isteni ígéretet beteljesítette.

Azt tudjuk Józsefről, hogy a dávidi ház elszegényedett ágából származik. Ácsmester volt, és valószínűleg Jézus nyilvános fellépése előtt halt meg, hiszen csakis ebben az esetben szállhatott Jézusra az ábrahámi örökség, aminek birtokában már megkezdhette a mindannyiunk megváltását elhozó tanítói munkásságát.

Lapozzunk bele a Bibliába és keressük meg a Szent Józsefről szóló részeket!

Máté evangélista János családfájának leírása után rögvest Jézus születésével folytatja írását, mintegy jelezve, hogy e két gondolat mennyire fontos az üdvtörténet szempontjából. „Jézus Krisztus születése pedig így történt. Anyja, Mária jegyese volt Józsefnek, de mielőtt egybekeltek volna, kitűnt, hogy áldott állapotban van a Szentlélektől. Férje, József igaz ember volt, és nem akarta őt megszégyeníteni, ezért elhatározta, hogy titokban bocsátja el. Amikor azonban ezt végiggondolta magában, íme, az Úr angyala megjelent neki álmában, és ezt mondta: József, Dávid fia, ne félj magadhoz venni feleségedet, Máriát, mert ami benne fogant, az a Szentlélektől van. Fiút fog szülni, akit nevezz el Jézusnak, mert ő szabadítja meg népét bűneiből. Mindez pedig azért történt, hogy beteljesedjék, amit az Úr mondott a próféta által: Íme, a szűz fogan méhében, fiút szül, akit Immánuélnek neveznek – ami azt jelenti: Velünk az Isten. József pedig, amikor felébredt álmából, úgy cselekedett, ahogyan az Úr angyala parancsolta neki: magához vette feleségét, de nem érintette addig, amíg meg nem szülte fiát, akit Jézusnak nevezett el” (Máté 1,18-25).

Lukács evangélistától tudjuk: „Történt pedig azokban a napokban, hogy Augustus császár rendeletet adott ki: írják össze az egész földet. Ez az első összeírás akkor történt, amikor Szíriában Cirénius volt a helytartó. Elment tehát mindenki a maga városába, hogy összeírják. Felment József is a galileai Názáretből Júdeába, a Dávid városába, amelyet Betlehemnek neveznek, mert Dávid házából és nemzetségéből való volt, hogy összeírják jegyesével, Máriával együtt, aki áldott állapotban volt. És történt, hogy amíg ott voltak, eljött szülésének ideje, és megszülte elsőszülött fiát” (Lukács 2,1-7).

Máté evangélista Jézus születésének történetét a napkeleti bölcsek látogatásával egészíti ki, akik először Heródeshez mentek, majd onnan folytatták útjukat Betlehembe. „Azután, hogy elmentek, megjelent Józsefnek álmában az Úr angyala, s ezt mondta neki: Kelj föl, fogd a gyermeket és anyját, menekülj Egyiptomba, s maradj ott, amíg nem szólok, mert Heródes keresi a gyermeket, meg akarja ölni. Fölkelt, s még akkor éjszaka fogta a gyermeket és anyját, és elmenekült Egyiptomba. Ott maradt Heródes haláláig. Így beteljesedett, amit a próféta szavával mondott az Úr: Egyiptomból hívtam az én fiamat” (Máté 2,13).

Máté az írását azzal folytatja, hogy „amikor Heródes meghalt, megjelent Egyiptomban álmában Józsefnek az Úr angyala, és így szólt hozzá: Kelj föl, fogd a gyermeket és anyját és menj Izrael földjére, mert meghaltak, akik a gyermek életére törtek! Erre fölkelt, fogta a gyermeket és anyját, és Izrael földjére ment. De amikor meghallotta, hogy Archelausz uralkodik Júdeában apja, Heródes után, félt odamenni, ezért egy álmában kapott utasításra Galilea tartományba költözött” (Máté 2, 19-22).

Az utolsó híradás József nevét már nem is említi, itt már a Szent Család áll a középpontban. „Szülei évenként elmentek Jeruzsálembe a húsvét ünnepére. Amikor tizenkét éves lett, szintén felmentek Jeruzsálembe az ünnepi szokás szerint. Miután pedig elteltek az ünnepnapok, és hazafelé indultak, a gyermek Jézus ott maradt Jeruzsálemben. Szülei azonban ezt nem vették észre. Mivel azt hitték, hogy az útitársaik körében van, elmentek egy napi járóföldre, és csak akkor kezdték keresni a rokonok és az ismerősök között. De mivel nem találták, visszatértek Jeruzsálembe, és ott keresték tovább. Három nap múlva találták meg a templomban, amint a tanítómesterek körében ült, hallgatta és kérdezte őket, és mindenki, aki hallotta, csodálkozott értelmén és feleletein. Amikor szülei meglátták, megdöbbentek, anyja pedig így szólt hozzá: Gyermekem, miért tetted ezt velünk? Íme, apád és én nagy bánattal kerestünk téged. Mire ő így válaszolt: Miért kerestetek engem? Nem tudtátok, hogy az én Atyám házában kell lennem? Ők azonban a nekik adott választ nem értették. Jézus ezután elindult velük, elment Názáretbe, és engedelmeskedett nekik” (Lukács 2,41-51).

A római katolikus egyház Szent Józsefet mindig is megkülönböztetett tisztelettel szemlélte.

A mai napot XII. Pius pápa 1955-ben a Szent Család fejének liturgikus emléknapjává tette. II. János Pál pápa 1989. augusztus 15-én, tehát Szűz Mária mennybevételének ünnepén, apostoli buzdítást bocsátott ki Szent Józsefről. A Redemptoris custos című írás, melynek alcíme szerint Szent Józsefnek Jézus Krisztus és az egyház életében végzett tevékenységéről szól, kifejti: „amiként a názáreti család az üdvösség és szentség rendjében az emberi családok példaképe, hasonlóképpen elmondhatjuk ezt Jézus munkájáról is, melyet József, az ács oldalán végzett. Korunkban az Egyház azzal kívánta kiemelni ennek a jelentőségét, hogy május hónap első napjára helyezte munkás Szent József liturgikus emléknapját. Az evangéliumban nagy becsületnek örvend az emberi munka, különösen, ha azt kézzel végezték. A munka együtt lépett be a Megtestesülés misztériumába Isten Fiának emberségével, sőt sajátos módon részesült a megváltásból. József, munkapadjának köszönhetően, amelyen Jézussal együtt végezte tevékenységét, az emberi munkát is közelebb vitte a megváltás titkához”.

Szent József alakja Reményik Sándort is megihlette, József, az ács, az Istennel beszél című versében ezt írta: „Ez az ács-műhely… ezek a forgácsok. / Mit tehettem érte?… mit tehetek? / Én tanítottam fogni a szerszámot, / Mégis rá fogják majd a kalapácsot.”

A képen: A Szent Család. Bertolomo Murillo (1618–1682) festménye